Tervezett indulásunkkor épp egy viharzóna viccelődött a várossal, és pár fokot hűlt is a hőmérséklet, de mire elindult kis különítményünk, már újra sütött a nap. Ám amikor kiszálltunk a kellemesen hűsre hangolt autóból a veszprémi platón, első gondolatunk az volt, hogy sosem akarunk Afrikába menni, ugyanis az lehet valami hasonló. Aki dolgozott már nyár közepén kifőzdében, az tudja, miről beszélünk, illetve az is, aki aznap kinn volt a napon. Első és legfontosabb elintéznivalónk a jegyek megszerzése volt - tavaly óta a nagyszínpad belépős, igaz, a jegyárak a nagyon baráti kategóriába tartoznak. Akkreditáltattuk magunk, de sajnos úgy látszik hiába, ugyanis a szemmel láthatóan kicsi listában nem szerepeltünk. Eszünkben sem volt a pokol tornácán álldogálni órákig izzadva, míg végre kiderülhet, hogy mi a helyzetünk. Egy percet sem vártunk, megvettük a jegyeket, és a sötét oldal áldásait kihasználva, bősz kávézásba és ritmusfelvételbe kezdtünk. Nem volt nehéz dolgunk, hisz, ahogy a nyugati frontokon győzött az árnyék, mindenhonnan hangszeresek bújtak elő, és minket például egyik oldalról három vonós grácia kísért barokk zenével, míg a terasz másik oldalán egy cajon vezényletű ütős együttes adta a ritmust, melyre öngyilkos és énekes jelöltjük sírt pár sort, szerencsére mikrofon nélkül. Közben a Fortuna-udvar irányából vérbő rockabilly hangokat sodort az egyre jobban fújó forró szél. Ahogy pedig kicsit lejjebbre állt be a higanyszál, úgy lehetett követni a benépesülést a belvárosban. Egy óra alatt az épphogy normál hétköznapi fogalomból hömpölygő tömeg kerekedett, beindult a poharazgatás, és kezdődtek az első jelentősebb koncertek.

Csak pár métert kellett megtennünk jól kiült törzsasztalunktól ahhoz, hogy a pécsi lokálpatrióta "értelmiségi hiphop-ot" zseniálisan adó Punnany Massif elé álljunk. A kb. egészségesen félezer embert befogadó udvaron ennek a másfélszerese zsúfolódott össze. Az akusztikusnak hirdetett koncerten a zenekar összes tagja itt volt, kivéve a dj-t. A nagy-nagy videó megosztó portálon rendszeresen hallgatjuk a zenekar Petőfi rádiós verzióit, és épp ezért kíváncsian vártuk, hogy mindazt itt is meg lehet-e valósítani. Sajnos csalódnunk kellett, és persze nem a zenekarban, ők csuklóból hozták vélhetően, és kicsit hallhatóan is, amit kellett. A kisszínpad méretéhez passzoló hangosítással ugyanis csak egy sokkal kisebb tömeget lehetett volna megetetni kultúrával. Már eleve későn érkeztünk, öt perccel a kiírt kezdés előtt már lement egy trekk, illetve annyit hallottunk belőle, hogy tudjuk azt, hogy pont rossz helyen állunk. Beljebb vettünk fel pozíciót, és - bár ott már hallottunk is valamivel többet - abban sem volt köszönet. Konkrétan csattanó pergő, mellette izmos lábdob, a többi pedig a homályba veszett. A nagybőgő még hallhatóan szólt, és szépen is, a gitár és fúvós is, a hegedű csak sejtelem volt, mint ahogy a három ének is. Végignéztük és - hallgattuk a koncertet, nem is bántuk meg, de egy épp előtte befutott infó szerint a délutáni hangbelövés a nagyszínpadon botrányosan szólt. Márpedig, ha egy rendezvény a zenéről szól, ez nemcsak kellemetlen, hanem már egyenesen a kínos kategória.

Maradva most még a délvidéki brigádnál - akik saját bevallásuk szerint sem voltak túl jól, hisz Tokajból vagy a nagy egyetemista buliról érkeztek, egy zúzós éjszaka után -, nagyon sajnáltuk azt, hogy nem sikerült bemutatniuk, amivel érkeztek. Nemcsak magunk miatt, hanem a rengeteg lelkes, minden korosztályt képviselő összegyűltek miatt. Buktunk közösen egy óriási bulit ugyanis, és ezt a körülöttünk toporgó méltatlankodók is megerősítették. Emelkedett hangulatú bulizni vágyó tömeg gyűlt össze, és, ha ez egyenes arányba került volna csak félig a színpad felől jövő zenével, még mindig ott táncolna és ugrálna mindenki. A hip-hop jelzőt szerintünk soha nem is viselő Punnany Massif azon kevesek közé tartozik az országban, akiknek szavai és zenei világa telitalálat nálunk. Okosan tanít, viccesen büntet, könnyedén ítéletet mond, és mindezeket önmagán keresztül teszi. Ráadnak az emberre egy ruhát, és ez a ruha mindenkire passzol, ráadásul büszkén lehetne viselni. Az csak a baj, hogy ahhoz le kéne vetkőzzük a páncélokat, hogy valahogy ki is nézzünk benne. A zenekarról most ennyit, illetve csak csatlakozunk a szintén társadalmilag agyonkritikus Kiss Ádámhoz, mindenki hallgasson Punnany Massif-ot!

Tíz óra előtt és kis felfrissülés után - létszámnövekedést is értünk ez alatt -, már sokfős csapattal vágtunk neki meghódítani a várat. Ahol akkorra már végzett az Irie Maffia Sound és belépésünkkor már javában folyt a raggaosztás a Ghánai Fokin Bois duótól, illetve dj cimborájuktól. Az elektrós négynegyedekre két, a szó szoros értelmében vett sztereó asszasszin darálta, búgta, köpte és affektálta az izmot a mikrofonokba. A tökéletes hangzás miatt négy percig bírtuk elviselni a halandzsát a két tojásként hasonlító ébenfekete izomgép rasztától. Egy kis klubban lehet, jobban bírtuk volna, de oda a várudvarra ez nagyon kevésnek bizonyult. Többünk fejében fogalmazódott meg az, hogy mennyire frankó lett volna ott meghallgatni a pécsi élőzenés formációt, annál is inkább, mivel bombahangulatot tudtak volna csinálni az est sztárjának kezdésére. A jól megtelt udvart nem nagyon tudták megmozgatni a K'szott Fiúk, ennek ellenére óriási üdvzsivaj és hozsanna fogadta Gentlemant és zenekarát. Semmiféle belekapirgálás a hangszerekbe nem történt, kivonult az Evolution Band és rákezdett, de úgy istenigazából. Két taktus után tudtuk, hogy a sound-check sikeres lett mégis, hiszen a színpadról olyan tiszta és átütő zene érkezett, amit ritkán hallani idehaza. A reggae-dancehall nálunk legnépszerűbb alakjával, ha jól számoljuk, ez volt a negyedik találkozónk, minden esetben eddig nagyon nagy töltést adott a zenéjével, egyszerű és pozitív lényével és még az üzenetei is betalálnak. De minden eddigi koncertjén külön fejezetet érdemelt az időjárás alakulása. Az első szigetes fellépése alkalmával már a mínusz egyedik napon fent voltunk, és a hétvégéig egyszer sem sütött ki a nap, igazi fesztiválidő uralkodott, eső nem esett, csak napokig felhős volt. Akkor épp nagyon rajt voltunk az egyik himnuszán, és nem is hittük el azt, hogy amikor kimondta a címét, kisütött a nap, Superior. Igaz, erre is tudott egy lapáttal rakni, amikor rá egy évre, ugyanott, ugyanerre a számra nekiállt szakadni az eső. Ezek tények, és most kicsit sem csodálkoztunk azon, hogy fél órával a kezdése előtt nekiállták a várost körbecsapkodni a villámok, és óriási hűvös szelek érkeztek. A pulcsik a kocsiban, a várudvaron semmi fedezék, és szép lassan mindenki nekiállt idegesen pislogni.

A kezdésre azonban megfeledkeztünk mindenről, és a másfél órás koncertre pontosan tíz pontot adtunk tízből. A valamikori dancehall lazaság már csak nyomaiban felfedezhető, a néhai pattogó filigrán Gentleman egy kigyúrt és szögletes mozgású vérprofi előadóvá változott, és egy olyan zenekart rakott össze magának, amely a nagyon nagy popsztárok irigységét is kivívhatja simán. A minden ízében és kívánalmában tökéletesen megkomponált koncert már szinte túlságosan is jó volt, bár talán épp ezért nem untuk meg, csak épp egy kicsit a végére. Mindamellett, hogy a műsor minden szempontból élményszámba ment, minket már nem az életérzés nyűgözött le, hanem a hangzás és a mutatott zenei megoldások zsenialitása. A slágereket blokkosító negyedórák után kis szónoklat, a rendőri brutalitásról, a fűről, a szabadságjogokról, és mindenről, ami nem jó és szép a világban, mindez menetrendszerűen, és ez bizony sokkal hitelesebb volt a régi sráctól, mint az itt amúgy zseniálisat éneklő panamakalapos fitneszfiútól. Nem is nagyon lehet leírni a minőséget, amit a nézőtér első harmadában állók kaptak, és vélhetően a hátrébb lévők is, sem hangerő, sem arány, sem zenészi, sem semmilyen hiányérzetünk nem maradt, csak a végére már nagyon kellettek volna a pulóvereink. Elég sok szombathelyivel és máshonnan jött ismerőssel összefutottunk kifelé menet, és egybehangzóan mosolygott mindenki a koncert után, illetve még napok múlva is, ha szóba került ez az este.

Kaptunk az idei utcazenén tehát hideget, meleget egyaránt, mind időjárásból, mind pedig akusztikusan is. Összességében a szűkebb társaság, a közönség, a helyszínek, a hangulat és minden egyéb apró és nem annyira apró mutatók jegyében kijelenthetjük, hogy az idei Utcazene Fesztivál egynegyedére - vagyis egy napjára - egy erős nyolcast adunk, ami csak egy hajszálnyival kevesebb annál, mint amit vártunk. Megismerkedtünk pár "érdekes" helyi figurával, találkoztunk rég nem látott cimborákkal is kicsit, éreztük a zsongást, és most már tudatosult az is, hogy a vihar is csak egy irányítható valami, ha tudjuk a módját, hogy kell. Jó szelet!

(vidaotone)

A huszonöt százalékot kissé feljebb tornázva, s mint egy keretet adva az eseménynek, kivettük a részünket a fesztivál utolsó napjából is. Az elsőrangú zenei élményre részünkről először került sor, kissé fáradt elmével, de annál nyitottabb szívvel szívtuk magunkba a hangulatot, amivel ez idáig egy fesztiválon sem találkoztunk. Örvénylő, táncoló, nevetéstől felszabadult és nagyon színes tömegbe csöppentünk. Nagy meglepetésünkre viszonylag gyorsan sikerült szállást találnunk a teljesen megtelt objektumok sorában, olyan módon, hogy a Hősök warm up-ján már fesztiválkész állapotban voltunk jelen. És tényleg jelen, mert, habár ez a vonal -eddig legalábbis azt hittük-, nem áll közvetlen közel hozzánk, mégsem lettünk volna sehol máshol szívesebben abban a bő másfél órában, mint a Séd mozinál, egy gombostű leejtését is lehetetlenné tevő tömeg kellős közepén. A fiúk kirobbanó formában szövegeltek és mozgatták meg a közönséget, amelynek jelentős részét a fiatal (15-25 éves) korosztály képviselte, azonban az sem volt ritka jelenség, hogy a pad tetején középkorú hölgy rázta az ütemre a hátsóját. Ezzel egy időben a várban a venezuelai Desorden Público különféle karibi, és Dél-amerikai elemekkel házasított ska muzsikájára rophatta a nagyérdemű.

Őket Roy Paci olasz trombitaművész fellépése követte Aretuska nevű bandájával karöltve. Az úriember amúgy időről időre feltűnik Manu Chao lemezein is, és számos díjat zsebelt már be, mind nemzetközi zenei porondokon, mind pedig a filmzene komponálásában nyújtott teljesítményéért. A veszprémi illetőségű Hősöket aztán a Vad Fruttik váltotta, tekintettel azonban a következő hétvégi Alterábán esedékes fellépésükre, mi is leváltottuk őket, s számunkra ismeretlenebb, s ettől aztán egzotikusabbnak tűnő külföldi zenekarok keresgélésébe kezdtünk. Nem is kellett sokáig keresgélnünk, ebben az esetben a tömeg jó tanácsadónak bizonyult, hiszen a bőséges zenei csemegék választékában, valóban csak a legjobbak marasztalóak, máskülönben az ember egyszerűen odébb áll. Mi is így találtunk rá a szenzációs Hot Club de Frank nevű formációra. A hangulat tényleg forró volt, a négy zenész swing, cigány, jazz és klezmer elemek fúzióját kísérletezte ki, véleményünk szerint roppant sikeres módon. Dinamizmus és szabadság lüktetett egyszerre a csendesülős, merengős swing elemekkel váltakozva. Játékukat nézni is élmény volt, hát még táncolni rá. Ha már a táncnál tartunk, önjelölt férfi hastáncos és legalább félprofinak látszó hastáncos hölgy körében is roptuk egy kicsit, a jó kis hazainál maradva, vagyis az Fm zerO körében, akik több helyszínen is szórakoztatták a publikumot, szintén nem kis tömeget gyűjtve maguk köré.

A rendezvény bizonyos téttel is bír a presztízsen kívül, ugyanis a háromtagú zsűri, illetve a közönség „Veszprém utcái legjobb muzsikusának" választ egy zenekart, vagy szólistát, s ezzel 500 000 forint sorsáról dönt. További 500 000 forintot pedig a fesztivál közönsége ítél oda az általa legjobbnak tartott előadónak, az OTP Bank közösségi oldalán zajló szavazáson. Az idei eredmények szerint a 2011 - es Utcazene Fesztivál közönségdíjasa a Young Bluesers, a zsűri díjazottja pedig Allan Nes lett. Különdíjként a 2012 - ben Magyarországot a Naked Truckers képviseli a Ferrara Buskers fesztiválon, a Fran Palermo pedig Erdélyben, tudtuk meg a fesztivál közösségi oldaláról.

A sok helyszínen zajló csoda erősen az éjszakába nyúlva ért véget a számunkra, mégis a szervezőket dicséri, hogy a reggeli fél kilences induláskor Veszprém újra a fesztivál előtti, vagy még szebb állapotában ragyogott, átadva ezzel a helyet a hamarosan kezdődő Veszprém Fesztnek, bennünk pedig egy újabb visszaszámlálás vette kezdetét, már ami a jövő évi Utcazenét illeti.

(Takács Lilla)