Hang a magasban - Vásáry André koncertje Velemben
Képgaléria megtekintése2011.10.10. - 00:45 | Gimboo - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Nem mindennapi zenei esemény, s vele együtt meghitt pillanatok részesei lehettek azok, akik a vasárnap délutáni pihenés helyett ellátogattak a festői környezetben lévő velemi Szent Vid-kápolnába. A helyszínen ugyanis a leghíresebb magyar férfi szopránénekes, Vásáry André adott koncertet. Műsorán elsősorban komolyzenei művek és crossover dalok szerepeltek.
Hang a magasban - játsszunk el egy kicsit a beszédes címmel, hisz értelmezhető egyrészt a rendhagyó koncerthelyszínre, az 582 méter magasan fekvő kápolnára, másrészt az egyedülálló férfi szopránhangra.
Hiába volt a hűvös idő, sokan nekiveselkedtek az immáron jól járható velemi szerpentinnek, hogy meghallgassák Vásáry André délutáni produkcióját. A kápolna tökéletes választásnak bizonyult koncerthelyszínként - az énekes személyiségéhez, kisugárzásához rendkívül illett a hely ünnepélyessége és meghittsége.
A művészt Parais István, az MMIK megbízott igazgatója konferálta fel, aki elmondta: ez a koncert a jövő hétvégén sorra kerülő velemi Gesztenyeünnep felvezető rendezvényének tekinthető. Vásáry André - korábbi jó szokását megtartva - stílusosan, elegánsan lépett közönsége elé. Felvezető beszédéből megtudhattuk, hogy ő bizony nem gondolta volna, hogy színházi kollégái tudni fogják, hol található Velem települése, ám ők a község nevének elhangzása után rögtön rávágták: „Tudjuk, hogy hol van. Hát ott lakik a Törőcsik Mari."
A varázslatos koncerten felcsendültek a művész komolyzenei repertoárjának ékes darabjai. A teljesség igénye nélkül hallottuk Fauré-tól a Pie Jesu-t, Caccini Ave Maria-ját, Puccini-től a Nesssun Dorma-t, Mozart-tól Az Éj Királynője áriát és Zefirelli Rómeó és Júliáját.
Az egyórás koncert sikerét mutatja, hogy bár a tervezett utolsó szám stílszerűen a „Time to say goodbye" lett volna, ám hálás közönsége nem engedte még el a művészt, így zárásul elhangzott Bach Air című darabjának énekes átirata is.A koncert után André még nem búcsúzott: az énekes jókedvűen dedikálta tavaly megjelent Ünnep című albumát a nagyérdeműnek, sőt, szívesen el is beszélgetett rajongóival.
André szerethető, szuggesztív előadó, aki tehetségével joggal érdemelte ki, hogy immáron két aranylemez és egy platinalemez boldog tulajdonosa legyen. Minden korosztálynak felejthetetlen zeneélményt kínált, közvetlen stílusával igazán egyedivé, ugyanakkor kellemes hangulatúvá varázsolta a Szent Vid kápolnát.
Reméljük, hogy lehengerlő előadásának mihamarabb ismét részesei lehetünk majd!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás