Bikini, Péterfi Bori, Erik Sumo, Fran Palermo - zenei hírek
2012.01.17. - 00:15 | vaskarika.hu
A Bikini együttes 2012-ben ünnepli megalakulása harmincadik évfordulóját. A jubileumi év legnagyobb jelentőségű eseménye a zenekar három évtizedét bemutató koncert lesz, február 18-án a Papp László Budapest Sportarénában. A Fran Palermo Orchestar 2012. januárjában készül el első kislemezével, melyen 5 felvétel kap helyet. A kislemez megjelenésének kapcsán első ízben országos turnéra indul a zenekar, melynek első állomása január 31-én lesz a budapesti A38 hajón. Tövisházi Ambrus pedig nyilatkozik az Erik Sumo új lemezéről, zenehallgatási szokásairól, Péterfy Bori zenekari terveiről és a lánya kedvenc zenéjéről.
Bikini 30 KONCERT a Papp László Budapest Sportarénában
A Bikini együttes 2012-ben ünnepli megalakulása harmincadik évfordulóját. A jubileumi év legnagyobb jelentőségű eseménye a zenekar három évtizedét bemutató koncert lesz, február 18-án a Papp László Budapest Sportarénában.
1982-ben állt először színpadra a Bikini együttes. Az első koncertek közönsége nem sejthette, hogy a nyolcvanas évek meghatározó rockzenekarát hallja. Pedig azzá vált a társulat, túlélve a korai frontember-váltást is. A tíz évvel később bekövetkezett búcsúig sorra jelentek meg a sikeres lemezek, s ha valahol fellépni készült a Bikini, gyorsan ki lehetett tenni a plakátokra a „minden jegy elkelt" feliratot.
Öt év szünet után, 1997-ben tért vissza az együttes. Méghozzá nem nosztalgiázni, hiszen azóta is magas hőfokon működik. Az elmúlt tizenöt évben újra a csúcsra jutott a Bikini, s ott is maradt mind a mai napig. Az elmúlt nyáron hétvégénként több tízezer ember hallgatta és énekelte a dalokat, a régi slágereket ugyanúgy, mint a legutóbbi album, az Elmúlt illúziók gyorsan népszerűvé vált számait.
A turné után a közönség és a szakmabeliek véleménye szerint is a legkiválóbb Bikini-felállás, azaz D. Nagy Lajos (ének), Németh Alajos (basszusgitár), Lukács Peta (gitár), Mihalik Viktor (dob), Makovics Dénes (szaxofon) és Bördén Szabolcs (billentyűs hangszerek) máris elkezdett készülni a jubileumi koncertre. A mintegy három órás előadás egyszerinek és megismételhetetlennek ígérkezik. A rohanó világ emberét érő megszámlálhatatlan impulzus közepette gyakran csak a részleteket, s nem az egészet értjük meg. Jelen esetben ez annyit jelent, hogy sokan slágerfüzérnek tarthatják a zenekar életművét. Pedig ennél jóval többről van szó. Az előadáson nem pusztán a Bikini, hanem az ország utóbbi harminc évének története elevenedik meg, a művészet, a zene nyelvén elbeszélve.
Papp László Budapest Sportaréna
Stefánia út 2., 1143 Budapest
Jegyet a Ticket Expresstől lehet rendelni.
Online jegyrendelés: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/bikini-budapest-papp-laszlo-sportarena-101385/event.html
FRAN PALERMO: Kislemez, és turné!
A Fran Palermo Orchestar 2012 januárjában készül el első kislemezével, melyen 5 felvétel kap helyet. A kislemez megjelenésének kapcsán első ízben országos turnéra indul a zenekar, melynek első állomása január 31-én lesz a budapesti A38 hajón, az amerikai VIZA zenekar társaságában. Ezt követően márciusig láthatóak lesznek országszerte, többek közt Szegeden, Székesfehérváron, Pécsett, valamint az országhatáron túl Berlinben is.
A Fran Palermo nevet viselő budapesti banda egy új társaság a kortárs-alternatív zenei porondon. A tánc és a buli dominál színházszerű előadásán, amit 2011 tavaszán mutatott be először az egyre népesedő közönségének. A zenekar spanyol, görög, héber, és magyar muzsikusok kombója, állandó útitársai a téboly és az őrület. Megalakulásuk alig egy évvel ezelőttre tehető, ez idő alatt már bejárták Budapest legfontosabb koncerthelyszíneit, valamint megfordultak néhány vidéki helyszínen, és számos fesztiválon, többek közt a Veszprémi Utcazene, és a Művészetek Völgye fesztiválokon, fellépéseiket mindenhol nagy lelkesedéssel fogadta a közönség.
Igazi 10 tagú fesztiválzenekarról van szó, aminek zenéjében ötvözve van a mediterrán-balkán, és zsidó népzenéktől elkezdve olasz forradalmi dalok, francia ska zene, rock, némi swing, és még sok más világzenei stílus is, amit törökül, szerbül, olaszul, franciául, vagy éppen angolul előadott humoros dalszövegekkel bolondítanak meg. A Fran Palermo első kislemezének anyagát 2011 decemberében rögzítette, az öt számot tartalmazó anyag ARIZONA címmel 2012 Januárjában jelenik meg. A lemez megjelenésének, és az egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhetően februárban koncertsorozat veszi kezdetét, melynek keretein belül találkozhatunk a zenekarral többek közt Szegeden, Pécsett, és Székesfehérváron is. A Fran Palermo turné első állomása 2012 január 31-én lesz a budapesti A38 hajón, az amerikai VIZA zenekar társaságában (a koncert ingyenes, azonban a részvételhez regisztráció szükséges, melyet az A38 weboldalán az eseménynél tehetünk meg), majd a koncertsorozat magyarországi állomásai mellett Február 25-én első ízben fellép Berlinben is.
Következő fellépések:
JAN 31 - BUDAPEST @ A38 /w VIZA(USA) /ingyenes!
FEB 11 - SZEGED @ GRAND CAFÉ /Bajuszparti
FEB 17 - SZÉKESFEHÉRVÁR @ MŰHELY
FEB 18 - PÉCS @ TiTiTá
FEB 25 - BERLIN @ BADEHAUS SZIMPLA MUSIKSALON
Http://facebook.com/franpalermomusic
Ha lesz pénzünk, csinálunk kazettákat - Tövisházi Ambrus a dalok.hu-nak
Tövisházi Ambrus nyilatkozik a Dalok.hu-nak Erik Sumo új lemezéről, zenehallgatási szokásairól, Péterfy Bori zenekari terveiről és a lánya kedvenc zenéiről.
Dalok.hu: Az Erik Sumo nemrég megjelent lemeze, az Ice Tower csak digitális formában jelent meg. Szerinted már nincs értelme CD-t gyártani?
Tövisházi Ambrus: Annak biztosan megéri, aki nagyon sokat koncertezik, talán koncerteken vásárolnak cd-ket az emberek. Én inkább vinyl és kazetta párti lettem az elmúlt időben. Ha lesz pénzünk, csinálunk kazettákat.
Dalok.hu: Arányosan mennyi zenét hallgatsz CD-n, mennyit gépen és mennyit a neten?
Tövisházi Ambrus: Leginkább útközben hallatok zenét, de ennek az egyetlen értelmes része a házunktól a troli megállóig tartó út, mert a trolin már túl nagy a zaj. A neten Ramóna lányom kérésére szoktuk meghallgatni a kedvenc számait, főleg a Fluor Tomi-féle Halendát, ami az elmúlt év legjobb száma!
Dalok.hu: Azt írtad a megjelenést kísérő szövegben, hogy "A szövegek nem komolyak, de a számok igen". Mit értesz ez alatt?
Tövisházi Ambrus: Azt, hogy a zenei kompozíciók alá vannak rendelve a szövegek és azt, hogy nem lineáris dalok vannak a lemezen. Bár mondjuk, van bennük versszak-refrén általában.
Dalok.hu: Nemrég egy Harcsa Veronikával rögzített maxi lemezed is felkerült a Dalok.hu-ra. Ti évekig együtt dolgoztatok az Erik Sumoban. Miért volt szükség egy külön formációra, miben más ez?
Tövisházi Ambrus: Veronikával annak idején elkezdtük egy közös duó-lemezt, de ez félbemaradt. Viszont maradt ez a pompás három szám, picit más hangulatban, mint amiket az Erik Sumo Bandben csináltunk közösen.
Dalok.hu: Hírlik, hogy Péterfy Bori nemsokára újra színre lép. Te, mint a zenekara vezetője, mit tudsz erről mondani?
Tövisházi Ambrus: Tervezünk egy lemezt, valamikor az év második felében, amire már van egy pár dalötlet. Azt szeretném, hogy nagyon hangos és gyors legyen, bár egyelőre csak bebambulós cipőnézegetős dalötleteket hoztam.
Tövisházi Ambrus: Hó Mártonnal közösen készítünk a Kossuth Rádió felkérésére egy márciusban induló hangjátéksorozathoz háttérzenéket és dalokat. Laskai Viktorral, a Bori-zenekar dobosával pedig közösen csinálunk egy lemezt, de ez titok egyelőre.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás