Magyar Kultúra Napja 2012 - Díjátadó Gála a Sportházban
Képgaléria megtekintése2012.01.22. - 23:25 | Büki László 'Harlequin'
2012. január 22-én, vasárnap este került sor a Magyar Kultúra Napja alkalmából a város kulturális kitüntetéseinek átadására az AGORA-Művelődési és Sportházban. Az "Arany Katedra díjat" Kovácsné Varjasi Mária és Borsodi Ilona, a "Kiemelkedő Kulturális Munkáért"-díjat Krutzler Ferencné és Császár Erika kapta. A kultúra támogatása terén végzett munkájáért elismerésben részesült Farkas Mihály.
A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Az ünnepség alkalmával elismerésben részesülnek a város kulturális életében kiemelkedő munkát végző szakemberek.
Az idei gála nyitányaként Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója szavalta el a Himnuszt, majd dr. Lazáry Viktor alpolgármester mondott ünnepi beszédet, mely után sor került a kultúranapi elismerések átadására.
Arany Katedra -díjat kapott - Kovácsné Varjasi Mária, a Paragvári úti Általános Iskola tanára
Kovácsné Varjasi Mária 1995 óta a Paragvári iskola tanítója. Nagy szeretettel, megértéssel neveli tanítványait. Nemcsak türelmes, megértő, de igényes is. Szakmai tudása kimagasló, mindig kész a megújulásra, keresi a hatékonyabb, eredményesebb módszereket. Sok elemet alkalmaz az alternatív pedagógiából eredményesen.Alapos, minden részletre kiterjedő pontos munkával járult hozzá a helyi tanterv kidolgozásához. Tekintettel arra, hogy az 1-2.osztályos tanulmányok a 700 fős iskola munkájának alapja, az egész testület munkájának eredményessége is függ ennek minőségén.
Kiváló nevelő-oktató munkája miatt a szülők kimagasló számban választják tanító néniül gyermeküknek. Testvérek, sőt generációk növekednek eredményesen keze alatt. Nyílt óráit, rendszeresen látogatják, szakmai és nevelési kérdésekben is kikérik, elfogadják tanácsait.
Elsős tanítónak lenni nem mindig látványos, ám annál szebb feladat. Egy gyermek életében, későbbi eredményességében, sikerében kimondhatatlan felelősség. Ezt a feladatot csak azzal a lelkesedéssel, odaadással, szakma iránti alázattal, gyermekszeretettel lehet és érdemes végezni, ahogyan ezt Kovácsné Varjasi Mária teszi több, mint három évtizede.
Arany Katedra -díjat kapott - Borsodi Ilona, a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola tanára
Borsodi Ilona Váton született. Mindig kíváncsian, érdeklődve fordult az emberek felé, s a problémák iránti érzékenysége motiválta pályaválasztását is. Tíz év kereskedelemben eltöltött munka után keresték meg régi iskolájából, hogy a ruházati kereskedő tanulóknak szakmai ismereteket tanítson. A felkérést megtiszteltetésnek érezte, és vállalta az ezzel járó tanulást is. Olyannyira, hogy évekkel később szakmai tudása elismeréseként, felkérést kapott a minisztériumból a szakmai modulok tananyagának és követelményrendszerének kidolgozására.Harminc éve osztályfőnök. A folyamatos változások miatt több szakmai tantárgyat is tanított.
Az oktatásinformatikai képzés befejezésekor elkészítette az intézmény első hivatalos honlapját. Munkaközösség vezetőként az informatikai munka felügyeletét és koordinálását végzi.
Munkahelyén mindig rugalmasan igazodik a változásokhoz, és tevékenyen kiveszi részét a feladatok elvégzéséből. Igazi csapatjátékos.
Hivatása gyakorlását az elfogadás, az empátia, a konfliktusok kezelése, a tolerancia, a gyerek centrikusság, és a felelősségvállalás jellemzi.
Az iskolai közösség meghatározó személyisége. Töretlen lelkesedésével jelentős szakmai teljesítményt ért el, melyet most e kitüntetéssel Szombathely város is elismer.
ARANY KATEDRA Emlékplakettet posztumusz kapott - Módos Tiborné
Módos Tiborné általános és középiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte. 1974-ben érettségizett, majd a szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karának matematika-fizika szakán kezdte meg tanulmányait. Első munkahelye a szentgotthárdi Vörösmarty Gimnázium volt, ahol a kezdetektől nagy szenvedéllyel tanított, szakkört vezetett, versenyre készítette diákjait.Gyermekei megszületése után az Orlay Kereskedelmi és Vendéglátói Szakközépiskolában dolgozott 1990-ig, majd a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban folytatta munkáját. Meghatározó személyisége lett a matematika tanárok közösségének, 1996-tól 2009-ig munkaközösség vezető is volt. Többször volt osztályfőnök, diákjait következetes pedagógiai felkészültséggel támogatta. Mindig nyitott volt arra, hogy gazdagítsa szakmai és pedagógiai ismereteit.
Szakmai munkáját többször is elismerték:
- Kiváló Pedagógus munkáért díjat kapott 1997-ben
- GRAPHISOFT díjat pedig 2000-ben.
Az emelt szintű matematika érettségi regionális szintű szervezője volt. Ebben a munkájában is a szakmai felkészültség, a precizitás, a pontos munkavégzés jellemezte. Személyisége, hiteles pedagógusi magatartása tanítványai körében is elismerést szerzett. Sikeres szakmai életét súlyos betegség törte meg 2009-ben.
Hatalmas küzdelmet folytatott felgyógyulásáért. Reménykedett abban, hogy visszatérhet szeretett iskolájába, tanítványai közé.
Sajnos ez nem így történt...
Módos Tiborné tanárnőre a pedagógus kollégák nagy tisztelettel és elismeréssel emlékeznek. Magas színvonalon, igényesen tanított, ugyanakkor igazodott a tanulók egyéni képességeihez. Következetesen volt megértő és humánus pedagógus. A díjat családja vette át.
A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért -díj I. fokozatát kapta - Krutzler Ferencné
Krutzler Ferencné Fekete Györgyi 1970. októberétől dolgozik a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Könyvtáros, valamint magyar nyelv és irodalom szakos általános iskolai tanár diplomáját 1979-ben szerezte meg a szombathelyi Tanárképző Főiskolán. 1988 óta az Állományfejlesztő és feltáró osztály vezetője. Annak a szakember csoportnak az élén áll, amely a könyvtári szolgáltatásokat megalapozó gyűjteményszervezéssel, és a dokumentumvagyont feltáró katalógusok gondozásával foglalkozik. E nemzetközi és magyar szabványok okán pontos, precíz és következetes munkát igénylő folyamat nélkül a közgyűjtemény nem képes minőségi szolgáltatásokra, nem tud tájékoztatást nyújtani tudást őrző dokumentumairól.Krutzler Ferencnének az állománygyarapítás koordinálása mellett elévülhetetlen érdeme van abban, hogy a megyei-városi könyvtár az elmúlt évtizedekben jól szerkesztett katalógusokkal szolgálta közönségét. Az infokommunikációs technológiaváltáskor, 1997-ben, az ő szakmai felügyeletével indult meg a könyvtári munkafolyamatokat támogató korszerű integrált könyvtári szoftver katalógus moduljának alkalmazásba vétele. Kidolgozta az adatbázis-építés szabályzatát mind formai, mind tartalmi feltárás tekintetében, és azóta is végzi, szervezi, ellenőrzi a tevékenységet. Könyvtárunk elsőként a zeneművekről kezdte meg online elektronikus katalógus szolgáltatását, majd 2000-től minden beszerzésre kiterjesztette. A kolléganő 2010-től szakmai felelőse egy Európai Uniós pályázat segítségével megvalósuló retrospektív katalógus-konverziónak, amelynek eredményeként a cédulakatalógusban feltárt 131 éves gyűjtemény mintegy 80%-a 24 órás szolgáltatásként távolról is lekérdezhetővé válik.
Fejlesztő közreműködésének eredménye, hogy könyvtárunk a Magyar Országos Közös Katalógus tagjaként kimagasló szolgáltatói teljesítményt tud elérni az Országos Dokumentum-ellátó Rendszerben.
Tevékenységének további fontos területe a Savariensia gyűjteményként ismert megye- és várostörténeti gyűjtemény gyarapítása, mely feladatkörnek munkatársai segítségével a könyvektől az aprónyomtatványokig nagyfokú gondossággal igyekszik eleget tenni, követve azt a hagyományt, amelyet a helyi emlékezet megőrzésében könyvtárunk minden időben gyakorolt.
Közreműködik az új könyvtáros generáció szakmai-gyakorlati képzésében, publikációiban kész megosztani gyakorlati tapasztalatait más professzionális felhasználókkal.
Feladatköre nagyfokú pontosságot, ugyanakkor rendszeres alkalmazói-fejlesztői készséget, új szakismeretet igényel, mely követelményeknek rendszeres önképzéssel, továbbképzéssel, példamutató szorgalommal, helytállással tesz eleget. Sokrétű, 41 éven át gyakorolt értékes tevékenysége méltán tarthat igényt társadalmi elismerésre.
A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért -díj II. fokozatát kapta - Császár Erika
Császár Erika 1981-en végzett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola magyar-népművelés szakán. Ezt követően 1984-ig a sárvári Városi Művelődési Központban dolgozott, szakelőadóként.1984-ben a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ munkatársa lett. Az ő feladata volt a megyei amatőr színjátszó- és bábmozgalom szakmai irányítása, a két terület módszertani munkájának koordinálása, találkozók, bemutatók szervezése. Több mint egy évtizeden át tagja volt a szombathelyi Ferrum Színpadnak: színjátszóként és az utánpótlás csoport munkájának irányítójaként tevékenykedett.
Népművelői munkája mellett 1990-ben bekapcsolódott - a Bábszínház elődjének tekinthető - az MMIK keretein belül működő Fabula Bábszínház munkájába. Így a Mesebolt Bábszínház egyik alapító tagja.
A Bábszínészképző Stúdió elvégzésével 1994-ben hivatásos bábszínész végzettséget szerzett. 1995-től a Bábszínház művésze.
Az elmúlt 16 évben sok-sok előadásban nyújtott kimagasló teljesítményt. Munkája révén az Mesebolt Bábszínház vezető színésze, a magyar bábszínházi szakma meghatározó és elismert színészegyénisége lett. A Bábszínházhoz érkező rendezők számítanak rá, gyakran az ő színészi-bábszínészi alakítására, tudására építik az előadásokat. Megszámlálhatatlan karaktert formált meg nagy sikerrel, ill. számtalan főszerepet játszott el magas művészi színvonalon.
Nem szakadt el korábbi tevékenységétől sem: meghatározó a szerepe a Bábszínház - önként vállalt - közművelődési tevékenységében is. Színháztörténeti levelezős játékot szervezett több alkalommal általános iskolásoknak, részt vesz kiállítások rendezésében, családi és drámapedagógiai programok megszervezésében és lebonyolításában.
Ma is segíti a megyei bábmozgalom munkáját: a celldömölki Tücsök Bábcsoport több, országos fesztiválokon diadalmaskodó produkciójának volt a dramaturgja, tervezője, bábkészítője és szakmai tanácsadója.
Részt vesz a bábos szakemberek, a pedagógusok képzésében, továbbképzésében is. Ő irányította a Vas Megyei Pedagógia Intézet bábos továbbképzését ill. egyik oktatója volt a Berzsenyi Dániel Főiskola Tanító szakos hallgatóinak meghirdetett bábos speciálkollégiumnak.
A "Kultúra Támogatásáért" -díjat kapott - Farkas Mihály
Farkas Mihály több, mint egy évtizede aktív résztvevője a város kulturális életének. A kezdetekben még ritkaság-számba menő Szentivánéji városi tűzijátékok megálmodója, megtervezője és kivitelezője.Azt kevesen tudják, hogy a hagyományos tűzijátékok megvalósítása mellett az egyik ötletgazdája a Savaria Történelmi Karneválok „Tüzes játékának", ami a karnevál 12 éves történetében minden évben nagy sikerrel került bemutatásra a Ferences-kertben, Farkas Mihály aktív közreműködésével. A történelmi kutatásokat és korabeli feljegyzéseket is feldolgozó, minden évben új tematikára épülő produkcióban a Mátyás király udvarából elindult, és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő tüzes látványelemek láthatók.
Farkas Mihály, és az általa vezetett vállalkozás az egyre nehezedő gazdasági körülmények között is tartalmas, minőségi szolgáltatást nyújt, gyakran önerőből „megfejelve" a programokra biztosított költségkereteket.
2010-ben ellenszolgáltatás nélkül ajánlotta fel az augusztus 20-ai budapesti tűzijáték lebonyolítását - tekintettel az árvízi helyzet miatt kialakult költségvetési nehézségekre.
Mint szombathelyi polgár, lokálpatriotizmusa töretlen, segítségére, operatív tevékenységére valamennyi városi nagyrendezvény megvalósítása során számítani lehet.
Új hozzászólás