Az erősebbik nem képviselői programozva vannak arra, hogy akit kívülállónak tekintenek, az ellen agresszívan lépjenek fel. Ez a korai embernél még a társadalmi státus emelkedésének ígeretével kecsegtetett, valamint segített a párválasztásban is, a modern időkben viszont a háborúk egyik okozója lett. A Philosophical Transactions of the Royal Society B című folyóiratban megjelent tanulmány a harci ösztön evolúciós bizonyítékának újrafogalmazását kíséreli meg; azt állítja, hogy az összes kultúrában inkább a férfiak voltak azok, akik a kívülállókkal szemben erőszakosabban léptek fel.

A férfiak „törzsi" magatartása, amely végső soron a társadalmi reprodukció esélyét növeli, a csimpánzok viselkedésére hasonlít. A tanulmány arra is kitér, hogy a férfiak csoportidentitása sokkal erősebb a nőkénél, s a soraikat is jobban zárják, ha úgy érzik, hogy valahonnan fenyegetik őket. A férfiak magatartásmintája a személyüket vagy csoportjukat érő külső fenyegetésre adott válaszra vezethető vissza, ami a modern időkben gyakran kontraproduktív lehet: ezzel magyarázhatók a háborúk, valamint a futballszurkolók és a városi bandák közötti ellenségeskedések is.

A halászó-gyűjtögető életmódot folytató közösségek gyakran csaptak össze egymással, aminek a tétje a föld és a javak mellett a nők megszerzése volt. Az ellenséges magatartás eredménye a társadalmi reprodukció lett, amelynek ígéretét genetikailag hagyták örökül az elkövetkező generációknak. Erre számos példa akad a történelemben: a mongol Dzsingisz kán diadalmas hódításai vagy éppen a vikingek, akik a győztes összecsapások után Izlandtól a skót szigetekig helyi asszonyokat vitték magukkal.