Kötelezők a vászonról - 2011 kihagyhatatlan filmjei (II. rész)
2012.01.31. - 03:00 | Boros Ferenc
A tavalyi év legjobb filmalkotásait gyűjtöttük egy csokorba. Kiváló Oscar-nyertes alkotásokkal indult az év eleje, aztán némi nyári szünetes blockbuster, számos folytatás és romkom után az év vége ismét remek csemegéket tartogatott. Megfértek egymás mellett a Rango csúf szereplői, a hallgatag sofőr ámokfutása, a testi fogyatékosságokkal és betegségekkel küzdő érzelmi művek, az Oscar-díjjal kitüntetett alkotások és a gondolkodóba ejtő művészfilmek.
Egyet biztosan kijelenthetünk: 2011 színészileg Ryan Gosling éve volt, hisz 3 filmmel is szerepel a szubjektív listánkon, melyet két részben tálalunk a filméhes olvasóközönségnek. Érdemes tehát rávetődni az alkotásokra, és kellő mértékkel fogyasztani a lemaradást, mert az idei év is tartogat csemegéket!
Míg az első felvonás inkább a közönségbarátabb alkotásokkal volt fűszerezve, addig a jelenlegi lista érzelmi töltetekkel megspékelt látlelet lesz, az emberi élet számos kegyetlen helyzetével.
8. BIUTIFUL
Alejandro Gonzáles Iñárritu (Korcs szerelmek, 21 gramm, Babel) szívbemarkoló szimfóniája a halálról. Depresszív, magával ragadó, mélybe húzó látlelet az emberi mocsárral teli Barcelonából. Uxbal a város alvilági szennyel ellepett negyedében próbálja egyedül felnevelni két gyermekét, miközben összekötő kapocsként képviseli a bevándorló nemzetiségiek és a rendőrök közötti áthidaló lehetőségeket. Felesége testvérével csalja, mindezek fejében ráadásul rákot állapítanak meg nála, és hónapjai vannak hátra. A jövő biztonságának megteremtése, keserű szenvedés, a bőrünkön tapintható reménytelenség, a mindennapi életért való küzdelem, melyet a halál érintése hálóz be. Lassú és kimért tempójú film, Iñárritu-tól szokatlan módon ezúttal lineáris vonalvezetéssel és Javier Bardem remeklésével.
7. KIRÁLY BESZÉDE
Colin Firth dadogó királya nemcsak az Oscaron aratott, hanem több filmes díjat is begyűjtött. Számomra viszont hátrébb került a többi tavalyi Oscar-jelölt alkotással szemben. A film két különböző társadalmi rétegű ember barátságáról szól, akik a történelem kegyetlen akaratából kerültek egymás mellé. Korhű díszletek, magával ragadó hangulat és parádés színészi vezetés.
6. A HARCOS
Sportfilmbe oltott családi dráma, frappáns szereposztással, többek között Christian Bale Oscart érdemlő, lehengerlő alakításával és Mark Wahlberg statisztálásával. Micky Ward 30 éves bokszoló, aki sorra veszti el a mérkőzéseit. Drogfüggő féltestvére, Dicky Eklund szintén tehetséges öklöző volt, de mára már csak a múltból él. Tehetségüket elpazarolva, mindketten a saját útjukat járják, miközben a két testvér mégis egymásra van utalva. A harcos a nyers realizmus, a családon belüli elnyomás és kihasználás, a bizonyítás, a lezüllés, a felemelkedés, a szétvallás és a testvéri szeretet filmje. Egy film a második esélyről, és a családi árnyékból való kitörésről.
5. DRIVE
„Régen producer voltam. Még a nyolcvanas években. Akciófilmek, szexi cuccok. Egy kritikus európainak hívta őket. Szerintem szarok voltak." A Drive viszont egy COOL mozi! Ryan Gosling másodszor a listán, és ezúttal is nagyot alakít! Művészi szintre emelt, romantikus és véresen kegyetlen Nicolas Winding Refn filmje, ráadásul zseniális zenékkel megfűszerezve! A hallgatag sofőr ámokfutása a vásznon mindenképp beleég a retinánkba: brutálisan megkomponált jelenetek, lehengerlő erőszakhullám, fülbemászó dallamok, megkopott képsorok, akciófilmes sablonokba oltott művészi szabadság.
4. A FÉLSZEMŰ
A Félszemű az Oscar-gála nagy vesztese, mégis nálam félszemmel felülről kacsint a Király beszéde dadogós uralkodójára. A Coen-fivérek (Fargo, Nagy Lebowski, Nem vénnek való vidék) újabb gyöngyszeme a vadnyugat vérrel írt törvényét, a szemet szemért elvet követi. A mozi műfaját tekintve a kihalóban lévő westernmítosz minden évben kitermel egy felejthetetlen darabot. Így volt ez a tavalyi évben is. Lassan csordogáló bosszútörténet, aminek a középpontjában egy 14 éves lány áll, akinek kegyetlenül megölték az apját. És hát ebben a kegyetlen világban mindenért meg kell fizetni. Semmi nincs ingyen. Egyedül Isten kegyelme. A leszámoláshoz statisztál egy felbérelt öntörvényű, makacs, részeges békebíró is. Csipkelődő kapcsolati idomulás, bosszúvággyal teli szív, rideg és végtelen táj, gyomorba vágó végkifejlet, tökéletes képi világ és felejthetetlen színészi játék: Haliee Steinfeld, Jeff Bridges, Matt Damon tolmácsolásában. És ismét kijelenthetjük: lüktet még az a bizonyos vadnyugati szív.
3. FEKETE HATTYÚ
Darren Aronofsky (Pi, Rekviem egy álomért, Forrás) minden eddigi alkotásán otthagyta kézjegyét, mely szinte beleégett az egész filmbe, mind a hangulatteremtés, a színész és történetvezetés, a technikai megvalósítások, a dráma, a pengeéles vágások, a szokatlan kamera beállítások és mozgások, és a hangeffektek terén is. Az egyedi stílusú mesterrendező tavaly elkészítette a Pankrátor női párját, a skizofréniába oltott hattyúk tavát. A Csajkovszkij-mű filmrevitele és a meghasadt személyiség nem új dolog a filmtörténetben, de a rendező most is egy mesterien kimunkált alkotást tett le az asztalra. Ellentétekre épülő test és lélek harc, fekete és fehér, szépség és fájdalom, düh és romantika, féltékenység és odaadás. A valóságból való menekülési kísérletek szürreális álmokba való kapcsolódása pszicho thrillerbe oltva. Natalie Portman alakítása, és a test börtönében lezajlódó emberi psziché kegyetlen játszmái, erős képi világgal megfűszerezve, egy brutális hatással bíró darabot fest a vászonra.
2. WINTER'S BONE - A HALLGATÁS TÖRVÉNYE
Nyomasztó látlelet egy apját kereső 17 éves lány megpróbáltatásairól, a missouri Ozark- hegység kegyetlen vidékén. A lány egyedül gondozza a két kisebb testvérét, miután az édesanyja depresszióba süllyedve nem képes ellátni még önmagát sem. A drogdíler apja pedig eltűnt ezen a kietlen, sötét vidéken, és nem jelent meg a bíróságon. Ráadásul a házukat ajánlotta fel az óvadék fedezetéül, így ha nem kerül elő, akkor a csonka család otthon nélkül marad. Csontig hatoló érzés, borzalmas sivár környezet, kilátástalanság, szétfoszlott kapcsolatok, elborult közösségi normák, nyomasztóan reális, feszült atmoszféra, komor hangulat, fantasztikus zene és kitűnő színészi játék (Jennifer Lawrence, John Hawkes). Mindez egy több napig tartó, húsbavágó lehangoló körkép, ahol a hallgatás törvénye minden érzelmet és értéket felülír.
1. BLUE VALENTINE
És Ryan Gosling harmadszor! Egy sokatmondó film, mely szintén több napig kevergett odabent, és próbálta a lélekdarab kirakóját összeforrasztani: Derek Cianfrance rendező 12 év után elkészült első mozifilmjével. Egy kegyetlenül magunkba tekintő érzelmi tükröt kapunk, melyről nem tudjuk lemosni múltunk elkövetett hibáit. Minden most kezdődik el, avagy valami véget ért. Kettősség, mely végigvonul a filmvásznon, két igazi színésztehetséggel (Ryan Gosling, Michelle Williams) megfűszerezve, kétórás, visszafordíthatatlan érzelmi gondolatfoszlányokkal teli vívódást kapunk. Vérvörös nappalok, és égszínkék éjszakák váltakoznak. Húsba maró lélektörő! Belevág az érzelmi sebbe, lemegy az aljára, forrong, majd lávaként ömlik szét... Romantikus és drámai is egyben, nevettet és megsirat, reményt ad és félelmet szül, ezért nálam a tavalyi év befutója! A filmről hosszabb kritika itt olvasható.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás