Az eseményt Mayer Rudolf, a mozi igazgatója nyitotta meg. Előzetesen elmondta, hogy ő már matinéban megnézte a filmet, és úgy gondolja, hogy biztosíthat mindenkit a politikailag semleges mondanivalót illetően. Ugyanakkor biztos abban, hogy minden jelenlévőben gondolatokat fog ébreszteni ez a 72 perc. Titkon reménykedtünk abban, hogy egy jó kis tényfeltáró filmbe csöppenünk, de „csak" tényközlést kaptunk, amit persze nem bántuk a vetítés végén. Kiváló témakörválasztás történt, melynek megszenvedői mindkét fél soraiból ugyanannyian vannak. A téma a politikai ország-szakadás hatásai az egyén kapcsolataira, illetve a társadalmi - vagy mint jelen esetben -, konkrétan a vallási csoportok tagjaira. Mindez - mediátorok segítségével - két történetben bemutatva. A mediátorok közvetítők, akik - ha jól értettük a film utáni beszélgetésen elhangzott szakmabeli hozzászólásból -, az élet bármely területén párbeszédet vezetnek le két fél közt, azaz megbomlott kapcsolatok, bírósági tárgyalásokat megelőző párbeszédek levezénylői.

Mayer Rudolf beszéde után maga a rendező ajánlotta filmjét, és elkísérte őt a film zeneszerzője, Mester Sándor is.

A Fórum Film Alapítvány filmje 1989-es képsorokkal kezdődik, bevágások nagygyűlésekről, piros szónoki tölcsérekkel ágáló, égő szemű rendszerváltókkal, átszellemült arcú fiatalokkal, pezsgéssel, vibrálással. Vágókép, és 2007 hasonló utcakép, de a felemelő magasztosságnak híre sincs, gyűlölet és indulatok. A kérdező válaszára a riportalanyok egybehangzóan állítják, hogy a másik fél szimpatizánsaival semmilyen kapcsolatot nem tudnak elképzelni, pláne nem magánéletit. Ez a felvezetés volt, gondolatébresztő.

A Fideszes zsidó

Utólagos kérdésre - miszerint mennyire volt nehéz pláne az első, fenti című történethez az alanyokat megtalálnia, és őket rávennie a forgatásra -, a rendező elárulta, hogy ő az Európa Egyetemen végzett rasszizmusból. Abból az időből emlékezett a Budapest 22. kerületében a Fidesz színeiben politizáló főszereplőre, aki zsidó. Ez már gondolat-dömpinggé kezd alakulni.

Gábor, mert így hívják, az SZDSZ alapítói közé tartozik, és mióta úgymond átállt a másik oldalra, hittársai látensen kiközösítették. Na, nem szó szerint, hanem csak úgy éreztetve, hogy számukra elfogadhatatlan a döntése. A másik fél - történetesen szintén Gábor, és hittárs -, a Szerencsejáték Rt. vezére. Az elmondásuk szerinti jó kapcsolatuk megromlására akkor figyelt fel főhősünk, amikor már második éve nem kapott meghívót a lottóigazgató sátoros ünnepére. Mindketten könnyen, első szóra bólintottak a megkeresésre.

Interjú először külön, majd ismerősök, családtagok megszólaltatása, aztán a nagy találkozás már a közvetítő részvételével. Mindkét Gábor szimpatikus a vásznon, az operatőr az egész film alatt zavarbaejtően közel fókuszál az arcokra, néha percekig csak hangot hallunk és óriás szemeket látunk. A szem a lélek tükre, amit pedig átjön az két nevetőráncokkal megáldott, nyugodtan, vagyis inkább kiegyensúlyozottan a világba tekintő ember. Beszélgetnek, és elbeszélgetnek egymás mellett. Kiderülnek dolgok, egyértelművé válnak. Nincsenek indulatok, enyhe feszengés. Megértés sincs, és úgy néz ki nem is lesz. A vége megspékelve, hogy komolyabb izgalmak is legyenek. Zárt közösség, ahol levetítik azt, amit magunk is láttunk eddig, majd kanosszajárás, negyven az egy ellen. Nem ellenségesen, mert tisztelik, megnemértően kapja Gábor. Simán állja a sarat, védve az igazát. A népével és hittársaival szemben.

A nemzeti érzés nélküli anya

Második felvonás. Lajos férj és apa, ránézésre igaz magyar. Mezőtúrrol származik, szikár alföldi, nemzeti érzelmű jóember. A feleség Zsuzsa, máshonnan érkezett, és mást is képvisel. Az egyén szabadságát és szabad gondolkodását mindennél többre tartó, értelmes, jópofa nőszemély. Egy kanapé két szélén ülnek, egymástól elhúzódva, holott még házasok. De már külön élnek. Lajos és lányuk Zsófi a narancsosok rendezvényeit látogatja, Zsuzsa közömbös ez iránt. A nemzet helyett a nép szót propagálja. Jóindulatú arcán hathatós nyomai a szenvedésnek. Tragikus is lehetne, de nem az. A szánalmas a legjobb kifejezés, ami eszünkbe juthat. Megszólal Zsófi, aki elmondja nem is volt kérdés, kivel marad a szétköltözés után, elhidegültek egymástól világra-hozójával. Zsuzsa barátnői is kifejtik nézeteiket, mint mondják, mindent tudnak mindenről, ahogy illik. A végén közeledési szándékok hangzanak el mindkét fél részéről, ígéretét sejtetve egy nagy kibékülésnek, ami a látottak alapján mindenkire rá is férne, kérdés mennyire tartós lehet ezek után egy ilyen fegyverszünet.

Elröpült gyorsan az alig több mint egy óra. A gondolatok fel lettek pörgetve. Ez abból is látszott, hogy sokan maradtak a beszélgetésre. A mediátor szerepét, a közönség és a rendező közt a mozi igazgató töltötte volna be, de nem nagyon volt rá szükség, a párbeszéd gyorsan kialakult. A szimpatikus rendezőnő, legalább annyit kérdezett, mint amennyit válaszolt. A kérdezők és véleményformálók közt, elmondásuk szerint a történelem-tanárnőtől az orvosig bezárólag találhattunk aktivistákat. Az ott elhangzottak summázása nem lenne egyszerű, nem történtek politikai állásfoglalások, nem tudtuk és nem is akartuk a nézők összetételét oldalakra bontani. Egyben mindenki egyetértett, ez így nem szabad, hogy folytatódjon. Sem nálunk, sem máshol.

Nagy áttörést nem fog ez a film sem hozni. Döbbenetes igazságokkal szembesülhettünk ismét. A legszörnyűbb az egészben az, hogy mindenkinek igaza volt. A saját szemszögéből. Mindannyian mások vagyunk, máshonnan érkeztünk, máshogy neveltek, vagy nem neveltek, más az ízlésünk és még sorolhatnánk az ingereket, amelyek egy kifejlett személyiséghez vezető úton hatnak ránk. Miért ne lehetne, egy zsidó ember konzervatív, továbbmegyek, a vallási tradíciókhoz ragaszkodó ember az liberális? Nos, egy csak, a felébresztett gondolatok közül, és már ezért is ajánlom minden magyar, és nem magyar embernek is az egyszeri megtekintést. Arra a kérdésre, hogy szerintünk mi lenne a következőkben elkészülendő, filmjének témája, konkrétumok helyett, azt javasolnánk, mindegy, csak legalább ilyen érdekes és izgalmas vonalvezetésű legyen. Ciki, de a zenére nem emlékszem, és ez semmiképp sem jó.