Mielőtt azonban a 'lemeztelenítésbe' vágnánk, egy kis betekintést adunk a kiadók világába, miként is működnek ezek a dolgok.

Albumeladási mutatók vs. internet

A 90-es évek elején hazánkban egy aranylemezt összehozni sokkal könnyebb volt, mint manapság, holott akkor ehhez százezer eladott példányt kellett felmutatni. Ez a szám mára Magyarországon - könnyűzene kategóriában - hétezerötszáz darabra redukálódott. Több ok miatt is kénytelen volt folyamatosan csökkenteni a mindenható MAHASZ a bűvös határt. Egyrészt, a múlt rendszerben csak az ideológiának megfelelő mondanivalójú előadók adhattak ki albumot. Olyan, hogy underground művészet pedig szinte nem is létezett hivatalos formában, kivételként sebtében talán az A.E. Bizottság nevű „szélső-bonyolult" formációt tudnánk felemlegetni. A rendszerváltással elérkezett a lehetőség rengeteg olyan előadó számára, akik addig 'hallótávolságon kívül' voltak. Ők éltek is eme lehetőséggel, gombamód szaporodtak a kis kiadók, és szinte az összes nagy világcég (Warner, EMI, Sony Music, Virgin, etc.) bevonult a magyar piacra.

Pár év alatt megsokszorozódott a megjelent művek száma, és ezek fogytak is rendesen. Mivel egy adott stílusban már nem csak egy két előadónak volt prioritása, hanem bárkinek, akit a kiadók arra érdemesnek gondoltak, előállt az a helyzet, miszerint nem százötvenezer példányt adott el egy bizonyos előadó, hanem a stílus maga hozott össze mondjuk ötszázezret, amit azonban 20 zenekar osztott fel egymás közt. Természetesen arányaiban nagyok így is taroltak, de a sok kicsi azért levett a mennyiségi mutatóikból. Az ezredforduló környéki ötvenezres aranyalbum számot az internet terjedése, illetve a fájlletöltés végképp eltörölte.

Manapság ott tartunk - pláne idehaza -, hogy nem üzlet a lemezkiadás - kivéve a széles tömegeket olcsó utánzatokkal bombázó, üzleti alapú stílusoknál. Egy élőzenét játszó zenekar stúdióköltsége meghaladja a várható profitot, és akkor nem beszéltünk a gyártási és egyéb költségekről. Amikor egy Tankcsapda, aki városonként ezerfős közönségnek játszik, tízezer példány alatt hozza az eladásait, akkor átérezhetjük a helyzet súlyosságát. Ebben persze a kiadók is hibásak, hiszen a darabonkénti 1000 forintos bekerülési árú cd-k négyszereséért kaphatók meg a boltokban, amire nincs kerete a fiataloknak. Ha csak szűken számolunk, akkor is egy zenerajongónak kb. 20 albumot kéne megvennie havonta, ha azt szeretné, hogy minden újdonság a füle ügyébe kerüljön. Ez pedig összegszerűen egy havi fizetésnél is többre rúg.

A letöltésekkel szembeni első reakciók a világsztárok és a mammutcégek részéről is elhamarkodottak és hibásak voltak. Világossá vált, hogy a kiadók nem készültek fel erre semmilyen szinten, és úgy tettek, mintha a sátán érkezett volna el, személyesen a pokolból - tűzzel-vassal támadták - az akkor még jobbára illegálisan működő - fájlcserélő-szervereket.

Nos, ebből a háborúból nem ők jöttek ki győztesen, és mára elmondható, hogy a zeneipar bedőlt ezen a téren. Az előadók már nem számítanak az eladásból számító profitra. A magyar helyzet - mint minden másban -, itt is ránk jellemzően alakult: gyakorlatilag egy szűk kör döntötte el, hogy pl. kinek osszák ki az előadói jogdíjakat. Így hát sokan már eleve ingyen, vagy jelképes összegért letölthetővé teszik albumaikat, többek közt a Radiohead tavalyelőtti albuma is így került közkézre. Idehaza is érvényesül ez a szokás: ha jók az értesüléseink, akkor a KFT zenekar új albuma egy magazin mellékleteként került a piacra, de a letöltést már évek óta propagáló Anima Sound System album is ingyen hozzáférhetőként érkezett, a HS7 pedig pendrive-on dobta piacra új dalait.

Mivel a kiadók már csak tutira mennek, ezért a szerzőknek nincs más választásuk, mint a kispéldányszámú szerzői kiadás, esetleges többszöri utánnyomással. Mindhárom szóbanforgó vasi produkció is ezt az utat választotta, lássuk hát, hogy sikerült ez a Karib-tenger vasi kalózainak!

El Mundo Fantastico - első pillantásra

Megalakulása óta töretlenül halad útján a Szombathely-Kőszeg tengelyű Ocho Macho. A hobbizenekarként indult banda az évek folyamán bebizonyította, hogy érdemes, sőt, oda is kell rájuk figyelni. Környékbeli fellépéseik rendre teltházasak, és egyre több felkérésük érkezik mind itthoni, mind külföldi szervezőktől. Lapunk koncertbeszámolójának felkerülése után jó kis paláver alakult ki a véleménykülönbségek okán, ezért is kezdjük lemezismertetőnket a nyolctagú formáció debütáló albumával.

Először fizikai síkon analizálunk. Az album borítója előrevetíti, hogy nagyjából mire is számíthatunk a beltartalmát illetően. Országzászlók tömkelege alapként, középen a földgolyó Cartoon Network-os rajzfilm-stilisztikában. A meleg és vidám színek dominálnak - ha összevetjük a tartalommal, akkor a borítóterv és kivitel megvéve.

El Mundo Fantastico - nagyvonalakban

A hangzást egyfelől meghatározzák a zenészek kitűnő hangszerkezelési adottságai, a magyar átlag feletti hangszerpark, illetve a rengeteg próba és a koncertrutin. Többszöri meghallgatás után sem nagyon találtuk megfelelőnek a lábdobot, viszont a dobszekció többi hangja és Krisztián ütősei is tökéletesen hallhatóak. Nem könnyű egy ilyen tömény masszát úgy kikeverni, hogy minden tökéletesen szóljon, pláne úgy, hogy a szerzői kiadás nem tette lehetővé még egy középszintű stúdió bérbevételét sem. Mint idehaza jellemző, középtartományban erős a hangkép, a magasak és mélyek tekintetében azonban vannak hiányosságok.

Sajnos a magyarországi master-keverésnek nincsenek hagyományai, a legtöbb lemez ezen az utómunkán vérzik el. A basszusgitárból is többet elbírnánk. A fúvósok, billentyű, ének és gitár arányosan szólnak, az effektezéseket eltalálták rendesen. Összességében ki lehet jelenteni, hogy az országos átlagot simán hozza hangminőségben a nyolcak csapata, de ez még nagyon messze van a nemzetközi produkciók minőségétől.

El Mundo Fantastico - részletesen

A Föld csodálatos
A címadó dal legalábbis ezt állítja, és azt is, hogy a legjobb úton járunk a tönkretételében. Mindamellett, hogy a zenekar saját bevallása szerint sem a súlyos kérdések feszegetésének okán alakult, mindenképp dicsérendő az, hogy ebben a témában állástfoglaltak. A szám egy poszt-punkos lüktetés reggae kiállással fűszerezve, a négysoros szöveg nem tűnik túl soknak, de a mondanivaló belefért így is.

Hol van Babylon?
Másodikként egy kubai témákkal tarkított tempo-reggae szösszenetet tehetünk magunkévá. Legalábbis ezt gondolhatnánk elsőre, ugyanis a szám közepén egy jazz-rockos fokozás után átalakul egyfajta sajátságos szambává. A legvége pedig, a „Dodó menni riói karnevál" címmel is illethető, gitáros-fúvós kavalkáddá tornyosul. A címben foglalt költői kérdésre nem kapunk választ érdemben. Babylon mindenkinek máshol mutatja meg magát, ha nagyon keresed, sosem találhatsz rá. Ha nyitott szemmel élsz, akkor megtalál, közelebb van, mint gondolnád.

Viva Cuba
A zenei téma ismét Fidel tesó földjéről származik. Idehaza a zseniális Buena Vista Social Club, illetve Döglégy Zolee tolmácsolásából ismerhetjük ezt a dallamot legfőképpen. Mindkét előadóról meg is emlékeznek a fiúk a szövegben. Mérsékelt égövre születettként, megértjük vágyakozásukat eme egzotikus és szimpatikus sziget és népe iránt. Mindazonáltal teljesen biztosak vagyunk abban is, hogy sajnos a valamikori testvér-országunk azért mégsem csak a szivarról, a rumról, és tangátlan félvér istennőkről szól. A tejfel ott sem ér fenékig, egyelőre.

Moonlight
Szalon-reggae végén ska lebökéssel, egyes szám, alapeset. Az Unger Phreek András szövegével operáló dal nem sikerült valamiért. Nem a szöveg miatt. Nem is a zene miatt, mert azok jók. Valahogy Gergő nem találta el jól sem a dallamvezetést ennél a számnál, sem az érzelmi töltetet, vánszorgósan énekelt, átélés nélkül (lehet, szerencsésebb lenne saját kútfőből merítenie a témáit, hangsúlyozandó, hogy semmiképp sem a szöveg minőségével volt „gondunk"). Andalgós szerelmes szám révén, azt sem értjük miért van szükség az enyhén heroikus, de mindenképp vidám begyorsulásra.

Savaria Kingston Town
Ez viszont egy annál jobban sikerült darab, sőt. Rendben van. Kitűnő hangszerelés, Hammond, kicsi roots. Kis zenekar-történeti visszatekintés. Egy macsóellenes felhangú öncsürhézés, visszaigazolásként akár, a zenekar nevében szereplő jelző komolyanvételének tekintetében . Mindenképp egyetértünk abban a zenekarral, hogy ez egy szeretni való jó kis város, a környéke szintúgy, az pedig, hogy most mégsem a legjobb helyek közé tartozik a bolygón, legkevésbé sem az itt élőkön múlik már régóta. Ötletes a szöveg, respekt érte, komoly jókedvtámasztó momentumokkal megtűzdelve. Dodó gitárszólója dögösen jön, Gergő tolja maga előtt a szöveggel a zenekart, örömzenélés a végére, egyértelművé téve a sort: "A zene a drogom, használni is fogom!"

Equator
Valószínűsíthetően a csajok csípik majd ezt a számot. Rumbaszerűség. A fúvósok megmentik a megbélyegzéstől, maradjunk ennyiben.

Jó nekem
Kicsit republikosan kezdődik, aztán ez átmegy kis öncélú zenélgetésbe, a témák itt is jók. Ha léteznek depis karibiak, akkor himnuszukká válhat. Ez is 'csajos' szám, mármint ők bírni fogják, tuti. A fúvósok Argentínát idézik néha. Szép, ennyi.

Congo Jamma
Afro-latin szleng-parádé, ismét Phreek-től eredeztetett szöveggel. Életigenlés egy érdekes zenei megközelítésben, a basszus-szólónál pedig realizálódik hangszerhiányunk jogossága. Kíváncsiak lettünk volna egy jópár taktussal lassabb verzióra, lehet, jobban élnének a hangok.

A donde vas
Szappanopera főcímzeneként komoly esélyekkel indulhatna bármely venezuelai filmstúdióban. Szemünket behunyva pörgő-forgó, ondolált-hajú gyönyörűségeket láthatunk lelki porondunkon. Szerintünk kilóg a sorból ez a darab is.

Viva Cuba - Angol verzió. Vége.

Összességében egy, az adott körülményekből, és önmagukból is a legjobbat kihozni próbáló zenekar debütálásnak lehettünk fültanúi. Részünkről a lemezt meghallgatva többet tudtunk meg a zenekarról, mint amennyit eddig tudtunk róla. A hangszerelés kiváló munka, a témák jók, a csapatjáték egységes, a szövegek kicsit lehetnének kifinomultabbak talán, és mindamellett, hogy van már saját stílusa a bandának, az arculat lehetne egységesebb. Pár szám kilóg ugyan a lemezről, és tisztában vagyunk azzal is, hogy ez egy buli-indukáló, fieszta-előidéző zenekar, de ezeken a jelzőkön az album mindenképpen túlmutat. Remek debütálás, fülnek és lábnak egyaránt ajánlott!

8 / 10