Könyv-elő - Graham Greene: A csendes amerikai

2009.01.09. - 07:30 | Dancspista

Könyv-elő - Graham Greene: A csendes amerikai

A legtöbb embernek van tapasztalata Vietnamról. A többség már evett vietnami kacsát egy vietnami étteremben, Vietnamban készült márkás cipőt viselve - pl. Finnországban. A csekély számú kisebbség azonban arra az 1970-es években zajlódó háborúra gondol, ami közvetett szerepet játszott Nixon elnök bukásában is. Épp ezek miatt - vagy ezek ellenére - érdemes említést tenni azokról a Vietnam-tematikájú filmekről, olvasmányokról, amelyek ’csak’ közvetve mutatják be a háborút, de sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a szituáció emberekre gyakorolt hatásaira. Ebbe a kategóriába tartozik ez a regény is.

HIRDETÉS

A történet egy Dél-Vietnamban tevékenykedő angol tudósítóról, Thomas Fowler-ről szól, akinek élete semmiben sem különbözik az otthon megszokott, cinikus, kétszínű, haszonleső életformától. Számára a háború nem a csatatéren, hanem a diplomáciai nagykövetségek szalonjaiban, és olcsó lebujok füstös helyiségeiben dől el. Tökéletesen látja azt, hogy ő csak egy morzsa a pékségben, és pont ezért lát tisztábban, de nem feltétlenül bölcsebben. A regény párhuzamosan mesél Fowler magánéletéről, egy Phuong nevű, helybéli 'szezonális élettársról', és a munkája során tapasztalt mocskos és taktikus játékszabályokról. Ebbe a 'kényelmes' szituációba robban bele Alden Pyle, egy fiatal amerikai diplomata, aki sajátosan értelmezi a háború megoldásának kérdését és a szerelemhez fűződő viszonyát.

A regény nem elsősorban a háborúról szól, inkább egy olyan terepasztal, ahonnan a figurákat bármikor le lehet söpörni, hogy azokat egy szempillantás alatt máshová tudják áthelyezni vagy mással tudják helyettesíteni, a mindenkori - és ebben az esetben meglepően illetve sajnálatosan elsődleges - emberi státuszhelyzetek kialakítása érdekében.

Thomas Fowler is egy ilyen műanyagfigura, csak a zsebében több pillanatragasztó van, amit a történet nyom - hol kisebb, hol nagyobb mennyiségben - a talpa alá. Bár Phuong iránt táplálja azokat az érzelmeket, amiket - ironikus módon - Alden Pyle lány iránti szerelme ismertet fel önmagában.

A háborúban azonban mindenkinek alkalmazkodnia kell a körülményekhez. A regény árnyaltan mutatja be azt, ha egy ember győztesen kerül ki - morálisan vagy egyszerűen a túlélés érdekében - egy szituációból, akkor egy másikból minden bizonnyal vesztesen fog.

Phuong, - a tudósító életének egyik legsarkalatosabb pontja - dél-vietnami lány, aki boldogulásának érdekében konzumhölgyként éli az életet, mindenkit ügyfélnek tekint és ha valaki jobb életminőséget ajánl fel neki, továbbáll. Alden Pyle, a könyvekből háborút nyerni akaró, motivált, de tapasztalatlan és valószerűtlenül idealista diplomata, aki mindent a saját erkölcsi mércéjével mér, barátság, szerelem és gondolkodásmód tekintetében egyaránt, aminek később tragikus következményei lesznek. Legszívesebben mindenkit kimentenénk innen, azonban nem biztos, hogy a hétköznapi életben ezeket az embereket nagyra értékelnék, mint ahogy nem is értékelik.

A regény nem egy Iron Maiden-koncert közönségének frontvonalában, hanem csendes nyári estéken igazán élményszerű. Leginkább azért, mert ebben az évszakban tud az olvasó a helyszínnel azonosulni, a csendben pedig a karakterekben rejlő belső lelki folyamatokra odafigyelni, és azokat értékelni. Más szóval: A csendes amerikai kiváló, bár hangulatigénylő regény, melynek főszereplőjét - egy indokínai újságíró-kiküldetés alapján - az író részben saját magáról mintázta.

Greene első megjelent regénye a The Man Within volt 1929-ben, és a fogadtatás arra bátorította, hogy feladja az állását a The Times-nál, és kizátólag regényíróként dolgozzon. Ennek ellenére, következő két könyve nem hozott sikert. Az első valódi áttörést az Isztambuli vonat (1932) c. műve hozta meg. Sok más könyvéhez hasonlóan ezt is filmre vitték (Orient Express, 1934.

Regényeit eredetileg két kategóriába osztották: bűnügyi regényekre, mint például a Brightoni szikla, amit ő maga is "szórakoztatás"-nak minősített, de amelyek gyakran hordoztak jelentős filozofikus tartalmat is, illetve irodalmi művekre, mint például a Hatalom és dicsőség, amelyre hírnevét kellett alapoznia.

Az írói pályafutása folytatásával viszont Greene és az olvasói egyaránt úgy találták, hogy a "szórakoztató" könyvek majdnem olyan magas - sőt, néha magasabb - értéket képviselnek, mint az irodalmiak, így később Greene kombinálta e két megközelítést olyan könyveiben, mint Az emberi tényező, Havannai emberünk és A csendes amerikai.

Greene egész életét meghatározta, hogy jó messze utazhasson szülőföldjétől, olyan vidékekre, amelyeket "vad és távoli"-nak nevezett. Ennek eredményeképpen születtek meg a tényszerű The Lawless Roads, és a Hatalom és dicsőség című regények. Utóbbit sokan Greene legjobb művének tartják. A sors iróniája, hogy ezt a regényt a Vatikán 1953-ban elítélte.

Amellett, hogy sok könyvét megfilmesítették, írt néhány eredeti forgatókönyvet is, amelyek közül A harmadik ember (The Third Man) vált a legismertebbé.

forrás

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Farkas Zoltán 2013.01.26. - 10:01
Greene legjobb regénye, bár a befejezés elég morbid.Nyilvánvaló, hogy a
főhős nem humanizmusból öleti meg az ámokfutót, hanem ,hogy a nőjét
visszakapja.