Húsvét előtt

Éjszakai fagyot küldözget még a tél, de azért készülődik a tavasz. Az orgona apró zöld gyöngyei kerekednek a csupasz ágakon, bontaná már cirmosát a barka. Folytonosan ismétlődő törvények szerint újul a természet, és vele a templomok és imaházak küszöbe elé érkezik a húsvét, a zsidó-keresztény hitvilág legnagyobb ünnepe.

Az ünnepekre felkészül az emberiség, házaikat, testüket és lelküket kitakarítják, hogy helyet adjanak a rendnek, a vendég, a tiszta gondolatok, érzelmek fogadására. Talán ezért indult előadói körútjára Vas megyében is Dr. Reisinger János irodalomtörténész, hogy hallgatóit húsvét várása felé terelje.

Kiinduló pontnak az egyik legnagyobb magyar festő, Munkácsy Mihály Krisztus - trilógiáját választotta. Munkácsy tizennyolc évet töltött el a passió tanulmányozásával. Közben levont konklúzióit kompozíciókba, formákba, alakokba, színekbe öntötte. Feltette az emberiség nagy kérdéseit az igazságról, a hatalomról, a népítéletről, az áldozatok rettenetes magányáról, az emberi jellemek nagyságáról és silányságáról, akárcsak kortársa, Madách Imre. Üzenetek, újra és újra átgondolandó nagy kérdései az emberiségnek. Most húsvét előtt, maradjunk mégis az evangélisták írásainál!

Krisztus Pilátus előtt (1881. New York)

A kétezer éves koncepciós per kezdetét ábrázolja. Koncepciós, mert kimenetele előre eldöntetett. A tanító, igét hirdető, betegeket gyógyító, csodatévő Jézust már jó ideje haraggal és gyűlölettel figyelték a zsidó főpapok. Lázár feltámasztása, a róla keringő hírek, a nép feléje forduló csodálata azonban meghozták a főpapi döntést: „Egy pedig közülük, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, mondta nékik: Ti semmit sem tudtok! Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.... Ama naptól azért tanakodtak, hogy őt megöljék. (Jn. 11: 47-50, 53)

Jézus a béke olajágával érkezett Jeruzsálembe az őt éltető tömeg élén a zsidó húsvétra, a peszahra. Szanhedrin, a zsidó főtanács, azonban olyan demagógiát teremtett napok alatt, hogy az ünnepeltből, a felmagasztaltból ellenség lett. Az igaz emberből a „nép" ellensége, a hazugságba öltöztetett „igazságnak" az áldozata. A képen ott áll az ártatlanság fehér ruhájában, megkötözött kézzel a helytartó, Pontius Pilátus előtt. Pilátus a hatalma magaslatán keze felé néz, mintha ujjain számolná az érvek - ellenérvek számát, az igazság és hamisság tényeit. A festmény legfontosabb mondandója: az ember és az igazság viszonya.

Az evangélisták szerint kora reggel volt. A törvényháza előtti téren, mert a zsidók tisztátlanná váltak volna, és nem ehettek volna a húsvéti bárányból, ha az idegen rómaiak épületébe bemennek. A főalakok hátterében a már mozgolódó, nyugtalan tömeg előkészíti az Ecce Homo történéseit.

Ecce homo (1896)

a Munkácsy - életmű legutolsó nagy alkotása.  „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyosságot tegyek. Mindaz, aki igazságból való, hallgat az én szómra."- mondja Jézus a helytartónak. „Monda néki Pilátus: Micsoda igazság? (Jn. 18, 37b 38a); Király vagy - é hát, csakugyan?- kérdi Pilátus. Jézus: „Te mondod"- feleli Jézus. ... Az én országom nem e világból való - mondja, hogy Pilátus értse, nem az ő hatalmára tör. Kulcsmondatok ezek a kettejük rövid kapcsolatában. Jézus szavaiból, cselekedeteiből megérzi, hogy nem közönséges halandóval van dolga. Többször nekifut, hogy megmentse, hogy a vesszőztetés elég ítélet legyen a dühöngő nép számára, mert nem talált benne semmi bűnt. A „Feszítsd meg őt!" követelésével is szembeáll. Jézus azonban konok, hajthatatlan, elkötelezett. Pilátus a képen nem a trónján ül, hanem fent az oszlopok között áll a megkínzott, töviskoronás Jézus mellett. „Ecce homo! - Íme, az Ember!" - mutatja fel a csőcselékkel szemben. Talán, volt is egy majdnem pillanat, hogy a szavát is megértse. Ezt elvágta a tömeg zsarolása: „ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja." Pilátus már nem tudja megmenteni az Embert. Gyávasága erősebb. Mossa kezeit, de nem tudja lemosni a bűnt.

Golgota, vagy Kálvária színhelye a Koponyák hegye Jeruzsálemben. A természet képei elnyelik a csoportokat. Alig látható szálak kötik össze a keresztfán haldoklókat és a távozókat. Krisztus nincs a központban, de a legjobban megvilágított helyen az őt gyászolókkal és néhány személlyel, akik különböző okból részesei a tragédiának. A többiek a fényen kívülre kerülnek.

A haldokló Krisztus arca, mint M. S. mester képén is, központi kérdése a magyar és az egyetemes művészetnek is.  Egyrészt a végtelen magány, másrészt a végtelen fájdalom kifejezése, átélése, ami a megfeszített sorsa.  A Munkácsy-festményen is ott a kín, amelyet Krisztus szenvedett el az emberiség helyetteseként, hogy nekünk ne kelljen elszenvednünk a második halál fájdalmait, amelyet csak ő élt át kifejezhetetlen belső magányában: „Éli, Éli! Lama sabaktáni! Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engemet?" (Máté 27. 46.) - kérdezi az Atyától.

Hányszor teszi fel ezt a kérdést szenvedése során az emberiség is!  Aztán elcsitul a fájdalom, mert ott a feltámadás reménye, az újra építkezésé. Húsvét a remény ünnepe. Vendégváró, reményt nyújtó örök ünnep.