Mikor és hogyan kerültél a Meglepetés Magazinhoz?

Szurovecz Kitti: Amikor várandós lettem a kisfiammal, szerettem volna a tévés munkát újságírásra váltani, mert kisbabával forgatásokra járni lehetetlen, és imádtam a munkám, ráadásul el kellett tartanom magam. Jelentkeztem a Meglepetéshez, és szerencsére nyitottak voltak a cikkeimre. Hamar felvettem a pörgést és a szerkesztőség befogadott, ám így is több, mint két év külsős munka után lettem a Sanoma Media állandó munkatársa.

Az emberek többsége azonban nem újságíróként, hanem regényíróként ismert meg. Mindig is író szerettél volna lenni? Azért az újságírás és az irodalom elég távol állnak egymástól!

Nem is olyan távol. Az irodalom, a regények sorsokról szólnak, és én azt a rengeteg sorsot gyúrom a történeteimbe, amiket az újságíró munkám során megismerek. Kiskoromban táncosnő szerettem volna lenni, aztán énekesnő, később színésznő. Mindegyikben megpróbálkoztam, de nem voltam elég tehetséges. Az írás számomra önkifejezés, mióta csak bánni tudok a tollal. Nagyon jót tesz a lelkemnek, ha a gondolataimat papírra vethetem. Hogy történetszövő lettem, az sorsszerű volt, az élet, a helyzetek hozták. Sosem készültem írói pályára, legalábbis tudatosan biztosan nem.

Azt mindenki tudja, hogy az első megjelent regényed Smink nélkül címmel látott napvilágot, de vajon előtte is próbálkoztál már, vagy csak a Smink nélküllel érlelődött benned könyvnyi terjedelművé az írás gondolata?

A Smink nélkül előtt kizárólag újságcikkeket írtam, leszámítva a gyerekkori verseket és novellákat - azok azért nem ebbe a kategóriába sorolható írások. Szerencsés vagyok, mert rögtön az első könyvem kiadásra került.

Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy megjelenik az első könyved, a Smink nélkül?

Nagyon boldog voltam. Azt hittem, no, majd most megváltozik az életem, megkaptam a nagy lehetőséget, Budapesten fogom valóra váltani a NAGY AMERIKAI ÁLMOT. Aztán kiadták a könyvem és nem történt semmi. Azon kívül, hogy rendkívül csalódott voltam, hogy nem fogyott úgy, ahogyan azt az első kiadóm szerette volna. Ma már tudom, hogy a biztos bázis, az olvasótábor hiányzott, amit később internetes regényírással szereztem meg. Az én sikerem nem a Smink nélküllel indult, hanem a Gyémántfiúval.

Előfordult már, hogy megszólítottak az utcán, közértben vagy egyéb hétköznapi helyzetben az olvasóid, rajongóid? Ha igen, milyennek éled meg ezeket a pillanatokat?

Nem jellemző, hogy leszólítanak, az már sokkal inkább, hogy jól megnéznek azzal a jellegzetes „láttam már ezt a nőt, de ki ez" pillantással. Egyszer az orvosi rendelőben odajött hozzám egy kislány, és megkérdezte, hogy ugye, én vagyok a Szurovecz Kitti? Porig sújtva mondtam, hogy igen, én. Nagy csalódás lehettem neki a csilli-villi portfólióm után a varkocsba kötött hajammal, piros orral, lázasan. Civilben sosem sminkelek, olyan vagyok, mint egy közepesen lestrapált, átlagos anyuka. Szerintem csak az ölemben lévő laptop miatt ismert meg.

Kisfiadról, Ádámról több eset kapcsán is kiírtad többek között a facebookra, hogy hihetetlenül kreatív. Ki szoktad kérni a véleményét, ha épp elakadsz a történetszövésben?

Ádám még kicsi ehhez, mindössze hat éves. Az ő fantáziavilágának a központi figurái nem Fényemberek, hanem szuperhősök. Egyáltalán nem érdeklik őt a regényeim, csak olyan szinten, hogy tudja, hogy néznek ki, és nagyon örül, amikor a könyvesboltokat járjuk, ő pedig beléjük botlik. Mindig elsorolja, hogy „Anya, ez a Te könyved, ez Spirité, ez Benináé"... Hihetetlen aranyos. De egyelőre ennyi az, amit ő az én munkámból lát, no meg persze a soha véget érni nem akaró gépelés.

Mivel csinálnál kedvet műveidnek azok számára, akik még nem olvastak Szurovecz Kitti- regényt, de most kedvet kaptak az interjú kapcsán?

Látogassanak el a www.szuroveczkitti.hu oldalra, ahol bőven beleolvashatnak a regényeimbe és döntsék el, tetszik-e, vagy sem. Így már egész biztos, hogy a később beszerzett könyv nem lesz kidobott pénz.

Mit lehet tudni a jövőbeni terveidről?

Írni szeretnék. Nagyon sok könyvet. Idén és jövőre befejezem a két trilógiámat, aztán egy időre félreteszem a YA(young adult - fiatal felnőtt, a szerk.)  vonalat, és felnőtteknek szóló regényt fogok írni. A címe Álmodó hold és a balett táncosok zárt, különös, szigorú világában játszódik. A Gyémántfiút és a Fényembereket pedig nagyon szeretném külföldre vinni, ha erre lehetőségem nyílik a jövőben. Egyelőre a megfelelő fordítót keressük, aki nem sajnál beletenni két hónap munkát valamibe, ami talán össze sem jön... Fontos, hogy legyen hite, ahogyan nekem is van. Hit nélkül ugyanis semmi nem működik. Nekem is ettől a csodaszertől és a befektetett munkától nőtt nulláról sokezresre az olvasótáborom.

Volt már olyan, hogy rád tört az írói válság? Hogyan küzdesz ellene?

Nem küzdök. Nem vagyok vele hajlandó foglalkozni. Amikor megérkezik, én ugyan egy sort sem írok. Inkább a családommal töltöm a szabadidőt. Ha visszatér az ihlet, képes vagyok akár hetek alatt több száz oldalt írni.

Olvastam, hogy indítottál egy pályázatot ifjú írópalánták számára. Erre lehet-e még jelentkezni, hol, hogyan és milyen feltételekkel?

Bedőlt a projekt, legalábbis egyelőre. Az informatikai fejlesztő cég, akik ehhez a webes hátteret szolgáltatták volna, visszamondták a munkát. A nem hivatalos magyarázat pedig: a volt kedvesem vállalkozása fejlesztette volna, ám miután úgy döntöttünk, külön folytatjuk az életünket, nem láttuk értelmét további kötelékek létrehozásának, márpedig az online regények is ilyen lett volna. Biztos vagyok abban, hogy egy nap elindul ez a dolog, ám a megváltozott életkörülményeim miatt sajnos most nem tudok erre financiálisan áldozni.

Végezetül engedd meg, hogy megkérdezzem, hol és mikor találkozhat veled az, aki érdeklődik a könyveid iránt?

Legközelebb április 22-én, déltől lesz egy dedikálással egybekötött beszélgetésem a Tavaszi Könyvfesztivál keretein belül, a Millenáris rendezvényközpontban.