Európa gazdasági gondjai és a megoldásukra szánt takarékossági intézkedések arra kényszerítik a művészeti intézményeket, hogy megkurtítsák programjaikat, vendégjátékaikat és adományaikat. Ezért néhány együttes a tervezettnél szerényebb produkciókat állít elő, és magánadományozókat igyekszik találni.

A kultúra közös örökség

A nadrágszíjmeghúzás a művészeti csere mennyiségére és minőségére is kezd kihatni. Legalább három európai együttesnek, amelynek januárban fel kellett volna lépnie az Under the Radar nevű New York-i színházi fesztiválon, vissza kellett lépnie, mert sem ők, sem a szervezők nem tudták kifizetni az útiköltséget.

"A kiadások visszanyesése komoly akadálya a nemzetközi cserének, különösen a kisebb társulatok esetében" - mondta a The New York Times című lapnak Mark Russell, az Under the Radar művészeti igazgatója.

Az európai művészek és intézményvezetők számára a változások igen aggasztóak, sőt azt is lehet mondani, hogy forradalmi jellegűek. Az Egyesült Államokkal ellentétben Európa olyan modellt alakított ki, amely nem áruként tekint a kultúrára, és amelyben nem a piaci erők határozzák meg, hogy mely produktum marad fenn. A kultúrát Európában közös örökségnek tekintik, amelyet ápolni és védeni kell, még azokban a megjelenési formáiban is, amelyek nem vonzanak tömegeket.

"A kultúra alapvető szükséglet. Biztosítani kell az emberek számára a jogot, hogy operába járjanak - húzta alá Andreas Stadler, a New York-i Osztrák Kulturális Fórum igazgatója, az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézményei (European Union National Institutes for Culture - EUNIC) New York-i részlegének elnöke. - Összességében a kultúrának nálunk nagyobb a politikai jelentősége, mivel az identitásunkhoz kapcsolódik."

A legnagyobb és legstabilabb európai gazdaságokkal rendelkező Németország és Franciaország szenved a legkevésbé a gazdasági nehézségektől, mi több, nekik még arra is van módjuk, hogy növeljék a támogatását néhány programnak, műfajnak és együttesnek - közéjük tartozik a filmipar -, amelyet úgy ítélnek meg, hogy javítják az ország imázsát külföldön.

Az amerikai lap szerint más, konzervatívok vagy technokraták által vezetett országok azonban - például Hollandia, Magyarország, Nagy-Britannia, Olaszország - kénytelenek zsugorítani kulturális költségvetésüket. Ugyanígy azok is, amelynek vissza kell fogniuk a közkiadásokat azért, hogy az eurzónában maradhassanak. Köztük van Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország.

Holland példa

Hollandiában a kulturális költségvetést mintegy 200 millió euróval mérséklik 2013 elejétől, vagyis 25 százalékos elvonást valósítanak meg. A kulturális események jegyeinek áfáját 6 százalékról 19 százalékra emelik, bár a filmszínházak, sportesemények, állatkertek és cirkuszok belépői kivételt képeznek.

Halbe Zijlstra oktatási, kulturális és tudományos államtitkár újfajta kultúrpolitikát ígért, amelyhez hozzátartozik, hogy az intézményeknek gazdaságilag igazolniuk kell a működésüket, és versenyezniük kell a korlátozott mértékben rendelkezésre álló pénzért. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a tervezett kiadáscsökkentés terheinek zömét a kisebb társulatok fogják viselni, különösen a kísérleti és avantgárd produkciót nyújtók. A nagy, beágyazódott intézmények, mint például a Rijksmuseum, a Van Gogh Múzeum, a Királyi Concertgebouw Zenekar és a Holland Állami Balett jobban meg tudják védeni magukat.

"A gazdasági nincs olyan jó helyzetben, mint korábban, ezért annak, aki támogatást akar kapni, nagy, nemzetközi tekintélyű társaságnak kell lennie - fogalmazott Michael Nieuwenhuizen, a Holland Zenei Központ vezető nemzetköziprojekt-menedzsere. - Továbbá, a kormány értéket akar a pénzéért és kapcsolatot a piacokhoz, úgyhogy azt jutalmazza, akinek van közönsége." Az eredmény az lehet - tett hozzá -, hogy "elveszítünk néhány zenekart és kórust".

"A tánc terén cunami fog pusztítani" - vélekedett a takarékoskodásról Sophie Lambo, az amszterdami Internationaal Danstheater ügyvezető igazgatója.

A kisebb alkotások kevesebbe kerülnek

Mielőtt 2008 végén beütött volna a gazdasági válság, nem volt ritka, hogy európai zenekarok, balett-, opera- és színházi társulatok New Yorkon kívül más amerikai városokba is ellátogattak, például Minneapolisba és San Diegóba. Ez ma már nehezebb, és ha előfordul is, az európai előadók elvárják amerikai vendéglátóiktól, hogy a költségek nagyobb részét vállalják, mint korábban.

"Kevesebb pénzünk van, és változtattunk az együttműködésre vonatkozó koncepciónkon. Többet várunk a partnereinktől, és ezután keményebben fogunk tárgyalni" - fejtette ki Andreas Stadler a 44 tagot tömörítő EUNIC részéről. A költségvisszafogások olyan komolyak, hogy néhány New York-i kulturális intézménynek, amely eddig a hazai művészi társulatok közvetítőiként lépett fel, csökkentenie kellett dolgozói számát és fizetését.

A válság befolyásolja azt is, hogy milyen művészetet adnak elő és hogyan

Miután februárban visszatért európai útjáról, Nigel Redden, a New York-i Lincoln Center Festival és a dél-carolinai Charlestonban rendezett Spoleto Festival igazgatója kijelentette, hogy erősödőben van egy új trend, amely kevesebb szereplős előadások felé mutat.

"Sok drámaíró nyolc szereplő helyett háromra ír darabot, ha pedig zeneszerző az illető, akkor inkább kamaradarabot alkot, mint szimfóniát. Az általános légkör is ebbe az irányba hat: a művészek azt akarják, hogy előadják a darabjaikat, és a kisebb alkotások bemutatása kevesebbe kerül" - magyarázta Redden.

A művészek aggódnak, hogy a pénzt a beágyazott, tekintélyes intézmények kapják, amelyek inkább a konzervatív társulatokhoz fordulnak, nem pedig a kísérletezőkhöz, amelyek eddig tehetséggondozókként is működtek. Ennek szerintük komoly következménye lesz a művészeti ágazatra nézve. Sokan attól félnek, hogy ha a válság alább hagy, a hatás, amelyet a kiadások visszafogása az alkotástól a fogyasztásig az egész művészeti folyamatra gyakorolt, örökre megmarad.