Zölddiólekvár mangalicakolbásszal – Szent György Napi Vásár a Vasi Múzeumfaluban
Képgaléria megtekintése2012.04.22. - 11:45 | Dart
Néptáncosok, harcászati bemutatók, borkóstolás, lacikonyha, íjászat, sárkányos hétpróba, kézműves foglalkozások, gyermekprogramok, valamint népzenei koncertek várták április 21-22. között a Vasi Múzeumfaluba, a Szent György Napi Vásárra kilátogatókat.
Kézműves, natúr és biotermékek, méz, lekvár, befőtt- és sajtkülönlegességek, füstölt házi mangalicakolbász, sonka és szalonna csábította a pénztárcák könnyítésére a vásárra kilátogatókat.
Hogy készül a cserépedény, hogy működik a rokka? Nemcsak gyerekek kíváncsiskodtak, hanem a felnőttek is érdeklődve nézték az ősi mesterségek bemutatóit. A legkisebbek a juhokat etették bőszen, felültek a ringispilre, megnézték a bábszínházat. A nagyobbak a hagyományőrző csoportok produkcióira voltak inkább vevők. A autentikus öltözetű Szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrzők lovasfelvonulása, a Magor Hagyományőrző Íjász Egyesület céllövészete, a Fekete Sereg, a Vas Vármegye Lovagjainak fegyverbemutatója réven egy percre sem állt meg az élet, a Nádasdy Ferenc Bandérium pedig rögtönzött történelmi órát tartott a török időkről.
A Nyugati Gyepű Pajzsa Haditorna Egyesület harcászati bemutatóján értettük meg azt, páncélzatuk alatt miért viselnek bélelt alsó kabátot. Az összecsapásokon nem fogták vissza magukat, ütötték, vágták csépelték egymást, karddal, harci fejszével, lándzsával, buzogánnyal. Viaskodásuk a korabeli hadviselésnek megfelelően inkább nyers erőre, mintsem technikára épült. A párosviadalok után, két csapattá szerveződtek, majd megrohamozták egymást. Háromszor. Egy-egy összecsapás után a leütötteknek kis időbe telt a "rendszer újraindítása".
A vasvári Üss a hasadra! Színpad tehetséges, fiatal színészeinek ördögös vidám komédiája jól illett a vásári hangulathoz. A színpadi programokat szombaton a Sopron Táncegyüttes tüzes ritmusú műsora zárta a Fajkusz Banda kísérete mellett.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás