Jótékonysági Teadélután Csepregen - fekvőrendőrre gyűjtöttek
Képgaléria megtekintése2012.05.02. - 00:40 | K.Gy.B - Fotók: Kóbor Károly
2012. április utolsó szombatján tartották meg a Csepregi KIKI Általános Iskola és Óvoda Szülői Munkaközösségének szervezésében a jótékonysági teadélutánt (immáron 4. éve). Az itt befolyt adományokat, mint az elmúlt 3 évben is, hasznos célra fordítják, ebben az évben az iskola és az óvoda épülete között kialakítandó forgalomlassító fekvőrendőr megvásárlásához járulnak hozzá.
A délután remek hangulatban telt, kezdésként a Flamingó Rock and Roll Klub lelkes utánpótlás párosai produkcióját láthatta szép számú érdeklődő, a vendégeket Dr. Barityné Házi Ottilia (a KIKI Általános Iskola igazgatónője) köszöntötte megnyitójában. Ezután a zeneiskola tanárainak virtuóz produkciója ejtette ámulatba a közönséget. Az óvoda lelkes dolgozói egy fergeteges Veresegyházi Asszonykórus paródiát adtak elő.
A Farkas Sándor Egylet „Csepregi boszorkányok" produkciója alatt a közönséget is „megdolgoztatta", akiknek pikáns találós kérdésekre kellett válaszolniuk. Annyira jól játszották a szerepüket, hogy több emberben felmerült a kérdés: lehet, hogy igazi boszorkák?
Az iskola Szülői Munkaközössége már alig várta, hogy bemutathassa a több hét alatt betanult táncot, amelyet játszi könnyedséggel eltáncoltak. Végül az abszurd humor nagy kedvence, Besenyő Pista bácsi szórakoztatta a nagyérdeműt, és akinek eddig nem jött volna meg a kedve a mulatozáshoz, annak Besenyő úr meghozta.
A hangulatot a csepregi Borbarát Hölgyek Egyesülete által felkínált borocska tette még pikánsabbá. A nagyvonalú csepregi és a büki vállalkozók, kereskedők által felajánlott adományokból a szerencsések kezet foghattak Fortunával, hisz jó érzékkel választották ki tombolaszelvényüket. Közben besötétedett, de az estének még nem volt vége, sőt, ekkor kezdődött a nagy mulatozás, karaokézás, a színpad megtelt a táncoslábú közönséggel.
Az eseményen befolyt adományokat - ahogy az elmúlt 3 évben is - hasznos célra fordítják. Ebben az évben az iskola és az óvoda épülete között kialakítandó forgalomlassító fekvőrendőr megvásárlásához járult hozzá minden kedves adakozó.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás