Hárékirályok és tetkókirálynők - rockabilly nagyüzem Bildeinben

Képgaléria megtekintése2012.05.08. - 12:40 | Büki László 'Harlequin'

Mi választ el minket attól, hogy egy őrült buliban hódoljunk az 50-es, 60-as évek csajozós-lázadós zenéjének, a rockabillynek? Cirka 25 km. A Pornóapáti utáni első (osztrák) faluban, Bildeinben adtak egymásnak randevút az európai rockabilly-szcéna jelesei május 5-én. Suhogtak a pöttyös szoknyák, koptak a sevróbőr cipők, mi meg csak kapkodtuk a fejünket, honnan a túróból jön elő ennyi "korhű" arc egy 370 lelkes faluból és vonzáskörzetéből...

Imádjuk a rockabillyt, a stílus övező extravaganciával - belőtt háréval, fullra varrt testtakaróval - és az ebből fakadó egészséges magamutogatással együtt. A nóták ugyan egy idő után már-már egyformák, sok variát nem hordoz az "ötvenes évek punkja", ellenben ami a parketten művelhető rá, az annál inkább. Annak idején Elvist "be is tiltották" bugyinedvesítő, erotikus csípőmozgásáért, de magát az életérzést szerencsére nem tudták lekasztnizni. A Király pedig attól volt nevéhez méltó, hogy a cenzurált időszakban az ujjaival rajzolta le azt a mozgást, ami tiltva volt a csípővel. Mindenki vágta, mi az üzenet, a hatás pedig - így, áttételesen ráutalva - még frenetikusabb volt, mint direktben. Nem véletlen tehát, hogy a rockabilly az egyik legkorábbi és legmeghatározóbb zenei műfaja maradt a rock 'n' roll-nak. A műfajt végig az eredeti megalkotója, Elvis Presley uralta és jelentős befolyással bírt a későbbi rock zenére és popkultúrára rövid fénykora ellenére is.

Ennek a fénykornak "eredtünk a nyomába", hogy dívik s mennyire hat napjainkban Elvis hagyatéka. Nem köntörfalazunk: a Bildeinbe "pottyantott" zenei időutazás minden várakozásunkat felülmúlta. A belemenős koncertbeszámoló helyett azonban azt helyezzük fókuszba, hogy tőlünk pár kilométerrel odébb miért működik az, ami nálunk nem... Vajon mi az oka annak, hogy egy Szombathelytől kb. 30 km-re fekvő, 370 lelkes burgenlandi faluban megtelik egy közel 400 főt befogadni tudó, fényben, hangban és hangulatban is pazar koncerthelyszín? Mi az oka, hogy 30 km-el odébb az embereket nem kell noszogatni, elkapják a fílinget és önfeledten táncolnak?

Nemcsak ebben mutatkozott különbség. Ott sem angolkisasszonyok és életük jó részét 18 lyukú golfpályán leélő, skótkockás satyekban feszítő arcok voltak, akik főúr megszólítással kérik ki "Ötórai piknik on dö Golfklub" koktéljukat, vagy ha jó napjuk van - eggyel a par alatt maradtak -, akkor Birdie Whisky-jüket. Nem. Hús-vér sörvedelő népség lakik 30 km-rel odébb is, akik úgyszintén nem ismerik a mértéket, mégis működik bennük egyfajta közösséggel szembeni kontroll. Ha táncolni kell, akkor szerencsére mindez elveszik, és bizony csak a placc mérete szab határt az egokibontásnak.

Nekünk meglepő volt az is, hogy a security nem leránt a színpadról (mert felugorhatott a zenészekhez bárki!), vagy kiránt a tömegből, hanem letessékel, megkér, s már-már gyengéden irányba állít. És működött. Meglepő volt az is, hogy nem volt füstmentes az ötvenes-hatvanas évek csillogó jelmezébe öltözött, kényelmes heverőkkel hívogató koncerttér (holott volt belső, koncerttértől elszeparált helyiség, koktélozásra, beszélgetésre, füstölésre).

Elpolemizálhatunk ezen napestig, akkor sem tudunk okosabbat mondani, minthogy évtizedekben mérhető lemaradásunk legnagyobb szakadéka a mentalitásunkban keresendő. Pikírten kérdezhetnénk, hogy magyarnak rakkabilli? Hát hülye vagy? Sírva vigadás, bammeg... az van. Önsajnálat és népkeserv.

De ne is süppedjünk bele ennél jobban nem épp baldachinos rögvalóságunkba, hanem örüljünk annak, hogy van azért a közvetlen környezetünkben jól működő és felérhető koncerthelyszín.

S hogy a zene mellett se menjünk el említés nélkül: sosem voltunk még ehhez fogható hangulatú, láb- és fenékrázós buliban, sosem tapasztaltuk még, hogy a fellépő bandák a legapróbb részletekre kiterjedően simulnak bele az időbe, s közönségként épp azt kaptuk "katarzisul", mintha az 50-es évekbe időutaztunk volna észrevétlen, csattogó nagybőgők és go man go biztatások kíséretében...

Azért útravalóul kaptunk szakavatottól is okosítást. Stikkó - ha épp nem rongylábolt - az ajtófélfának támaszkodva várta, hogy elkapja a fíling:

- Ez retro, ez nosztalgia, haver. Szuperjó, amit hallasz, remek bandák, remek zene, profi körítés, meg minden. De ez sóbiznisz. Ettől nem nedvesedsz, ettől csak jól érzed magad. Táncolsz, bulizol. Annak idején ez a zene olyan volt, hogy a lányok bugyijába nyúltál fel tőle, lázadás volt, egyfajta szexuális forradalom is. Ma csak a mellüket fogod meg maximum. Ami persze ugyanúgy jó, de azért nem ugyanaz...

Zárjuk rövidre azzal, hogy nekünk ez a "mellfogás" is bejött, és nem melléfogás lett a letekert 30 kilométer.