Nem véletlen az önéletrajzi könyv elkészítése előtti országjárás. Bereményi Géza író, forgatókönyvíró, filmrendező és dalszövegíró Casanovát vette példaképül. Casanovát ugyanis rengeteg helyre meghívták vacsorázni, ahol különböző történetetekkel szórakoztatta a vacsorán megjelenteket, így hálálva meg a vendéglátást. Idősebb korában azonban erős depresszióba esett a velencei kalandor, gyakran kínozta az öngyilkosság gondolata. Orvosa azt tanácsolta, hogy írja meg az élete történetét, mert az írás, akár terápiás jellegénél fogva javítani fog az állapotán. Casanova megfogadta orvosa javaslatát, és megírta Histoire de ma vie (Életem története) című könyvét. Az emlékek felidézésében sokat segítettek a vacsorákon elhangzottak, megkönnyítették az emlékek rendszerezését. Az már egy más lapra tartozik, hogy a történetek jó részének a valósághoz való hűsége megkérdőjelezhető. Bereményi Géza Casanovához hasonlóan szeretne minél több érdekességet elmesélni az életéről, hogy ezzel is elősegítse életrajzi könyvének írását.

Bereményi Géza 1946. január 25-én született Vetró Géza néven. Most hatvanhat éves. Ez azt jelenti, hogy a fogantatása 1945 májusában, a második világháború végén történt Bécsben. Mivel anyja megmutatta, hogy a jelentős eseményre melyik házban került sor, felnőtt korában ellátogatott oda. Nem restellte magát, és becsöngetett. Az ajtót nyitó háziasszonynak elmondta, hogy ő ebben a házban fogant, és szeretne körülnézni. Természetesen bebocsáttatást nyert, így saját szemével győződhetett meg a helyszínről. Fiatal szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, anyja 17 éves volt, apja életkorát nem tudja pontosan, de olyan 21- 22 év körüli lehetett. Anyai nagyszülei a Teleki téren kereskedőként tevékenykedtek, egyetlen gyermekük, Bereményi anyja elvágyódott arról a környékről. Bereményi nagyanyja többször is elvetélt, egyetlen életben maradt lányukat elkényeztették, sőt, a Grófnő becenévvel látták el. Apja katonaszökevény volt. Miután apja megkapta a SAS, vagyis a Sürgős Azonnal Siess behívót, a német parancsnokságra ment az erdélyi papírjaival, és felajánlotta szolgálatait a birodalom javára.

Bécsbe került a feleségével, ahol másfél évig maradt. Hazajövetelük sem volt kalandoktól mentes. Abban az időszakban tértek vissza Magyarországra, amikor az oroszok jártak mindenfelé. Egy másik házaspárral együtt indultak el, ám csak egy kézikocsijuk volt. El kellett dönteniük, melyiküké lesz a kézikocsi. A másik pár ugyanis vonattal utazik, ott pedig nagyobb a megerőszakolás veszélye. Sorsot húztak, szüleié lett a kézikocsi, tehát ők az országúton jöhettek. Ez sem volt veszélyektől mentes, ezért Bereményi anyja bekormozott arccal, bujkálva tette meg az utat.

A nagyapa mindig fiúunokát szeretett volna, Géza születésével ez a vágy teljesült. A veje azonban nemkívánatos személy volt a családban, akitől furfangos úton meg is szabadult. Az Eldorádó című 1988-ban készült magyar filmben ezt nagyszerűen feldolgozza Bereményi. A nagyapa Eperjes Károly, a nagymama Pogány Judit, az anyát Eszenyi Enikő alakítja. A nagyapa terve az volt, hogy két marék aranyat ad a vejének, azzal a címszóval, hogy vegyen lakást a családjának, de ő is tudta és a lánya is, hogy azt az aranyat eljátssza, és soha többé nem tér vissza. Így is lett. Bereményit hat éves koráig a nagyszülei nevelték. Négy évesen diftériában betegedett meg, ugyanis 1949 és 50-ben diftériajárvány pusztított az országban. A diftéria egyik velejárója, hogy lepedék keletkezik a torokban, lerakódik a gégén, és lassan megfullad, aki ebben szenved. Gégemetszéssel meg lehet ugyan menteni az életét, de akkoriban az orvosok nem nagyon mertek vállalkozni erre, mert ha gégemetszés közben valami komplikáció támad, vagyis meghal az illető, akkor őket vonják felelősségre. A haldokló gyerekeket ezért külön tették egy kórterembe. Nagyapja azonban megjelent egy kiló arannyal, és rávette az orvost a gégemetszésre, Bereményi tehát megmenekült. Ezt a történetet szintén láthatjuk az Eldorádóban. Mialatt a nagyapa a kórházban volt, a nagymama a templomban imádkozott az unokájáért. A nagyszülők között az eset után örökös vitatéma maradt, hogy vajon az Isten vagy a tudomány mentette-e meg a kis Gézát. Bereményi 4 évesen tanult meg olvasni, és egész életében falta a könyveket, ám tíz évvel ezelőtt abbahagyta.

Hat évesen az anyjához és a nevelőapjához költözött. Nevelőapja örökbe fogadta, ezért felvette a nevét, vagyis Rozner Géza lett. Az általános iskolában, az első osztályban az okozott problémát, hogy mivel már folyékonyan olvasott, több könyvön is túl volt, nem tudott szótagolva olvasni. Kétségbeesve hívatták be az anyját, hogy ezzel a Gézával mennyi baj van, milyen butuska, nem tud szótagolva olvasni. Később jó fogalmazási készségével is kitűnt társai közül. Az Apáczai Gimnáziumban eltöltött idő sem volt zökkenőmentes, egy rámenős lány szerelmes leveleket küldött Bereményinek, aki nem viszonozta a közeledést. A lány, dacból és hogy Bereményit féltékennyé tegye, egy C.Z. nevű fiúval kezdett el járni. Igen ám, de egy nevezetes erdei kirándulásra C.Z. nem ment el, Bereményi és a lány pedig a kirándulás után ott maradtak az erdőben. Az esetből nagy botrány lett, a nemrégen odakerült ÁVÓS igazgatóhelyettes magukhoz hívatta őket. Velük ment a lány anyukája is. Bereményi megpróbálta elmismásolni a dolgot, de a lány anyja az igazgatóhelyettesnek támadt, hogy mi köze hozzá. A dolog eredményeként Bereményit kicsapták a gimnáziumból, a lányt pedig az ország összes középiskolájából eltanácsolták.

A Vörösmarty Gimnázium következett. Nevelőapja azzal a tanáccsal látta el, hogy ne nézzen a tanárai szemébe, mert a tekintete megvadítja őket. Ezt a gimnáziumot is el kellett hagynia, mert autólopási ügybe keveredett. Ekkor Budapest összes középiskolájából kiutasították, így került Pápára. Ott sokkal jobban érezte magát, kollégistaként önmagára talált, nem is volt több problémája. Amikor a katonaság után beiratkozott az ELTE BTK olasz-magyar szakára, hirtelen rájött, hogy nem ismer Budapesten senkit. Szerencsére még az első évben megismerkedett egy lánnyal, akivel mély diákszerelem fűzte őket össze egymással, az a fajta fiatalkori szerelem, amikor sülve-főve együtt vannak. Hamarosan megismerkedett Bódy Gáborral is, akivel olyan sok közös témát találtak, hogy 2-3 napig egyfolytában beszélgettek. Bódy akkor már írt, és megjegyezte Bereményiről, hogy ő is ír, amit Bereményi nem cáfolt meg. Bódy arra kérte, hogy mutassa meg az írásait, mire Bereményi pár nap haladékot kért. Gyorsan hazarohant, elővett egy kockás füzetet, és megírt két novellát. Bódynak nagyon tetszettek, azt mondta, ilyen jó novellákat még nem olvasott. Bódy vezette be egy fiatal írókból álló társaságba, ahol azt elvet vallották, hogy csak maguknak írnak, nem publikálnak, mert akinek az írása megjelenik, az a rendszerrel megalkuvó. Ez a csoport lett Bereményi referenciacsoportja, később is az ő értékítéletük szerint alkotta munkáit.

Mivel a legnagyobb kritikusaink önmagunk vagyunk, saját magával elégedetlen maradt mindaddig, míg egy szép napon szerelme elhagyta. Ekkor írásai megváltoztak, megjelent bennük a mélység is. Működött egy egyetemi alkotócsoport is, őket azonban megvetették, mert megalkuvónak találták. Egyszer azonban találkozott négy diáktársával az egyetemi alkotócsoportból, akik elmondták, hogy a Magvető kiadóba mennek, mert ott fiatalok novelláiból állítanak össze antológiát. Bereményi is csatlakozott hozzájuk. Az ő novelláját fogadták el egyedül, a négy társáét nem, sőt felajánlották, hogy kiadják a novelláskötetét is. Mivel Bereményinek nem volt annyi novellája, haladékot kért, hogy megszerkessze az írásait. Uzsgyi, haza, elő a kockás füzet, nekiállt írni. Novelláskötete 1970-ben jelent meg, A svéd király címmel. Nagyapja iránti tiszteletből fölvette az ő nevét, Bereményi lett. A kötet meghozta az áttörést az életében, a négy műfajú emberré válásában: felkérték Miskolcon, hogy írjon egy színdarabot, ami megbukott, ezért a város kulturális osztálya megtiltotta, hogy további darabokat írjon, ám ő ennek ellenére folytatta, névtelenül. Forgatókönyv írására is felkérték, első filmje a Romantika szintén megbukott.

Dalszöveg írói tevékenysége Cseh Tamással való megismerkedésével indult hódító útjára. Cseh Tamás rajztanárként festői pályára készült, mellette angol nyelven énekelgetett baráti társaságban. Megegyeztek, hogy Tamás csak maguknak illetve a baráti társaságnak adja elő a dalokat, nagyobb nyilvánosságnak nem, utalva Bereményi referenciacsoportjára, hogy az akkori ideológiai kultúrának nem adják meg magukat. Abban is megállapodtak, hogy vétójoggal rendelkeznek, tehát bármikor, bármelyikük abbahagyhatja.

A legkülönbözőbb társadalmi csoportokból jelentek meg érdeklődők a lakásukon, köztük volt Lukácsy Sándor Petőfi kutató is. Gyurkó László, a 25. Színház igazgatójától kaptak ugyan felkérést, amit Cseh Tamás el is fogadott volna, de Bereményi nem egyezett bele. Nem sokkal később egy franciaországi útjuk során Cseh Tamás kijelentette, hogy nem megy vissza Magyarországra. Megkérdezte Bereményitől, hogy ő visszamegy-e. Bereményi igennel válaszolt. Cseh Tamás kifejtette, hogy ő is visszamenne, ha felléphetne a 25. Színházban. Így aztán létrejött az első előadás. Cseh Tamás először nagyon félt, halkan énekelt, látszott, hogy izgul, de a negyedik bemutatóra önmagává tudott válni. Így jöttek létre önálló előadói estjei Dal nélkül, Levél nővéremnek címmel, Bereményi Géza és Cseh Tamás között pedig kiforrt egy életre szóló közös alkotómunka, melynek Cseh Tamás halála vetett véget.

Bereményi élete történetében egészen 25 éves koráig jutott. Itt azonban nem ér véget, ám a külső események helyett a belső történések dominálnak. Azzal búcsúzott közönségétől, hogy folytatása következik hat hónap múlva.