Újraélesztő - Péterfy Bori & Love Band koncert Szombathelyen
Képgaléria megtekintése2012.05.13. - 13:00 | Kánya Dóra - Fotók: Dart
Szombaton az AGORA Művelődési és Sportházban adott koncertet Péterfy Bori & Love Band. Két éves kihagyás után újult erővel tértek vissza, mégis olyan érzés volt, mintha el se mentek volna. Idén az ötödik születésnapját ünneplő csapat frenetikus hangulatot teremtett.
Este nyolc órától lassan, de biztosan kezdett gyülekezni a közönség. Most is voltak akik a székek biztonságot nyújtó párnáit választották az első sor helyett, de az utóbbiban tombolóknak sem lehetett panasza a hangulatra.
A bemelegítésért a Zaporozsec volt felelős. A szentgotthárdi csapat mindig jó választásnak bizonyul, sikerüket nem is jelezhetné jobban az, minthogy az első sor fiatal rajongói már egymásba kapaszkodva üvöltötték dalaikat. Ahogy eddig, úgy most is listára kerültek saját és ismert szerzemények is. Jet feldolgozással búcsúztak, az Are You Gonna Be My Girl?-re pedig mindenki egyszerre rázta a loboncát. A tény tény marad, jó hallgatni őket.
Nem sokkal ezután következett az est főszenzációja, jött Péterfy Bori és a szerelmes csapata, akik idén ünneplik öt éves születésnapjukat, 2007 májusában adták első koncertjüket. Visszatérésük óta a szombathelyi volt az első vidéki fellépésük, és a két éves igazolt kihagyás után újra a vasi megyeszékhelyen találkoztak a Nyugat-Dunántúl Bori-fanatikusai. Doma nevű kisfia születése végett hagyott ki hosszabb időt az énekesnő, de mintha semmi sem változott volna. (A mellettem ugráló kisebb lánycsapat irigykedve dicsérte az alakját.) A születésnaposok az idei évben készítik harmadik stúdiólemezüket. A készülő dalok egy részét már lehet is hallani a koncerteken. A környéken legközelebb Sopronban, a VOLT Fesztiválon találkozhatnak velük a rajongók június végén.
Nosztalgiahullámmal kezdtek, először a Bűvös vadásszal vontak bűvkörükbe mindenkit, majd jött a többi sláger, de a végére sem pukkant ki a varázsbuborék. Bori most sem okozott csalódást, ugyanolyan energiával ugrálta végig az estét, mint mikor legutóbb itt járt. Ugyanúgy fejek fölé emelkedtek a karok és szökkentek magasba a rajongók, mint ahogy mindegyik koncertjén. Bár fulladásveszélytől nem kellett tartani, maradt még hely a Sportházban, de ez valószínűleg a hosszú kihagyásnak köszönhető. Ismét eljátszották a „ na ki csókolja meg a dobost?" játékot, amire volt is lelkes jelentkező. (A koncert után a bátor vállalkozóé lehettek a dobverők, aki megkérdezésünkre elmondta, ha legközelebb is lesz lehetősége, ismét bevállalja a csókcsatát.)
A dalok ugyanúgy repesztettek a dobhártyák felé mint korábban, a torkokból pedig emeli erővel törtek fel a dalszövegek. Szinte mindegy is volt, hogy ismert vagy ismeretlen(ebb) számok szóltak, nem állt le a hangulat egy percre sem. Reméljük, hogy a kezdeti lelkesedés nem lohad le később sem, de ahogy a zenekart ismerjük, ilyen nem történhet meg...
Új hozzászólás