IV. "C" kategóriás fogathajtó bajnokság Celldömölkön
Képgaléria megtekintése2012.05.20. - 16:00 | Büki László 'Harlequin'
Május 19.-én, a celldömölk-alsósági sportpályán került megrendezésre 17 fogat részvételével a IV. "C" Kategóriás fogathajtó bajnokság. A csodás napsütésben, élénk érdeklődéstől övezett versenyen két pályát teljesíthettek a versenyzők. A kétfordulós akadályhajtást Novák Szabolcs, az egyfordulóst Geröly Tibor nyerte.
A rekkenő hőség ellenére már a 13 órás nyitásra megtelt az alsósági focipálya "kordonvonala" a negyedik alkalommal megrendezett "C" kategóriás fogathajtó bajnokságra. A verseny házigazdája és rendezője az ifj. Rozmán Ferenc Lovassport Egyesület, versenybírája Katona Ferenc, pályaépítője Császár Antal volt. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Fehér László, Celldömölk város polgármestere, valamint a városrész önkormányzati képviselője. A pályát és a versenyt Celldömölk-Alsóság plébánosa áldotta meg.
A fogatok két épített pályát teljesíthettek, mindkét akadályhajtást külön díjazta a versenybíróság. Először a kétfordulós akadályhajtásban (egyszeri összevetéssel), majd a pályaátépítés után az egyfordulós akadályhajtásban (egyszeri összevetéssel) versengtek a fogatok.
A helyezések a fogatok által elért hibapontok alapján dőltek el, azonos hibapont (vagy hibátlan hajtás) esetén egyszeri összevetés döntött a rangsorról. Hibapontnak minősült az időtúllépés, ha a versenybíróság által a pálya teljesítésére megállapított szintidőn kívül ért célba a fogat (1 másodperc fél hibapont), illetve a verőhiba, ha a bójákra helyezett teniszlabdát leverte a fogat (1 verőhiba 3 hibapont).
Eredmények
Kétfordulós akadályhajtás:
Egyfordulós akadályhajtás:
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás