Orsó: Szeretnék gratulálni nektek a koncerthez, tényleg kitűnő volt. Persze nehéz objektívnek lenni, hiszen Gergőt elég jól ismerem. Mindenesetre valamiféle félzenészként csak azt mondhatom, hogy amit itt csináltatok, az mindenképpen megállná a helyét nagyobb közönség előtt is. Az első három számnál talán még volt egy kis izgalom vagy lámpaláz, de a harmadik után összenéztetek, elkezdtetek mosolyogni, és aztán beindult az élet - és működött!

A vaskarika.hu olvasói nemrég megismerkedhettek a most bemutatott videoklipetekkel (Diszkóhajó), hiszen a közelgő Magyar Dal Napja apropóján beválogattuk az egyik heti ajánlóba. Mivel azonban egyelőre kevesen ismerik a zenekart, jó lenne rólatok egy általánosabb képet adni.

Óhatatlanul Gergőre kell vonatkoztatnom az első kérdést: a frontember a zenekarban is valamiféle vezető és hangadó szerepet tölt be?

Ekonomi: Mondjuk 1%-kal több szavazata van, mint nekünk (nevetnek).

O.: Attila (Geier Attila - szólógitár) azt mondtad nekem az előbb, hogy majd itt csendben elálldogállsz, amíg a többiek beszélnek; természetes, hogy minden zenekarban van valamiféle hierarchia, mindenkinek megvan a szerepe. Ez hogy néz ki nálatok?

E.: A működés mindenféleképpen csapatmunka, miután máshogy nem is valósulhat meg. Összpontosulás szempontjából, főként zeneileg egyértelműen jelentős szerepe van Gergőnek, hiszen az ő lelkéből jönnek létre azok a harmóniák, szövegek, kompozíciók, amiből építkezünk. Természetes, hogy a mi zeneiségünk is társul hozzá, és módosítja, teljessé teszi azt a fényforrást, amit ő jelent ebben a csapatban. (fejti ki Heigl László -basszusgitár).

O.: Sokfélék vagytok, vegyes képzettséggel és ízléssel érkeztetek ebbe a zenekarba. Már első hallásra is 7-8 féle stílust lehetett megkülönböztetni. Abban az egyben megegyezhetünk, hogy egyértelműen rock alapú a zene (a zenekar ennek nagyon örül, ujjong, nevet), de van köztetek, aki zeneakadémiát végzett, van, aki dzsesszformációkban játszott/játszik, de felismerhettünk egy kis bluest is. Akadt egy kis metálos, tapping-es gitárszóló, aztán volt helyenként punkos, punkrockos beütés, a raggae-ről ne is beszéljünk. Mindezt egy produkcióba besűríteni, főleg úgy, hogy a közönség ne találja túlzásnak, érthetetlennek, nem mindennapi, főleg, hogy teszitek mindezt úgy, hogy ez az „egyveleg" mégiscsak egyedi. Minden benne van, és mégis egyértelműen ti vagytok.

E.: Jó ezt hallani, ezzel együtt el kell árulnunk, hogy ezt már többször is megrágtuk; próbáljuk felmérni, hogy jó-e ez az út? Volt egy olyan időszak, amikor azt mondtuk, menjünk egy irányba, legyen a dalok közt kohézió, legyen egységes „külalakja" az egésznek, de ez inkább elméleti akarás volt, mint szívbeli. Úgy gondoltuk jó dolog, ha egyfelé nyitunk csak, mert jobban értik így az emberek. Aztán később mégiscsak az lett az eredménye, hogy újra elérkeztünk a sokféleséghez.

O.: A koncerten a nagyszámú közönség soraiban teljesen vegyes korosztályú, stílusú  embereket lehetett felfedezni.

E.: Még ismerkedünk a közönséggel, egyelőre nincs kialakult „rajongótáborunk", de szerencsére eljutottunk oda, hogy már ismeretlenek is eljönnek a bulijainkra.

O.: Nem koncerteztek túl sokat, holott 2008 óta elvileg ebben a formációban léteztek.

E.: Így van. Sajnos nagyon kevés alkalmunk van bemutatkozni.

O.: 2008-ban rögzítettetek 3 angol nyelvű dalt és a Diszkóhajó egy korábbi verzióját, majd 2011-ben 3 magyar nyelvű dalt, és a Diszkóhajót ismét. Ez sok kérdést felvet, ezek közül az első: angol nyelv, vagy magyar nyelv?

E.: (Gergő): Hosszú éveken át legalább két indoka volt annak, hogy miért nem magyarul írok dalszöveget. Az első - és talán a fontosabb - az, hogy 2010-ig egy költészeti projekten dolgoztam, ami 18 év munkájának összeállítása volt; úgy éreztem, hogy ha magyarul írok szöveget, annak méltónak kell lennie a költészetemhez, de a dalszövegekkel kapcsolatos munkára akkoriban nem volt idő, mert elaprózódtam volna benne. (Mócsai Gergely „Igaz" című kötete a FISZ gondozásában 2010-ben jelent meg.) Ettől függetlenül a zenekarnak kellett a dalszöveg, és kézenfekvő volt, hogy ha nem magyarul, akkor angolul írok. Volt egy olyan halvány, botor, kamaszkori remény is, hogy be lehetne törni az angolszász piacra is, ennek azonban semmi realitása. Nem azért, mert a magyarok vagy csehek vagy akárkik ne lennének jók, egyszerűen az angolok nem engedik be a piacukra más országok zenéit. Be van zárva az a karám, nem kell ezzel foglalkozni, csinálja mindenki a saját dolgát.

O.: Egyébként ezt ők teljesen jól csinálják, tegyük hozzá. Kifelé jöhetnek, befelé viszont „állj" van.

E.: Persze, csak ezzel így már nem is volt érdemes tovább dzsúdózni, hanem amikor befejeztem 2010-ben, 36 évesen a költői pályát, onnantól kezdve felszabadultak a költői energiáim arra, hogy nagyon komolyan vett szövegeket írjak. Kicsit „csakazértis" szempontok is vezéreltek, hogy ha már hallgattam a magyar zenekarok borzalmasabbnál borzalmasabb szövegeit, az munkált bennem, hogy a fene egye meg, akkor is megcsinálom ezt nagyon jóra! Biztosnak kell lennünk abban, hogy a legjobb anyaggal dolgozunk, amit ki tudunk magunkból hozni, és kész.

O.: A te szövegeid egyébként nagyon érdekesek az angol nyelvű daloknál is. Külön fontos, hogy annak ellenére, hogy ez a jelenlegi helyszín egy pincehelyiség, ennek minden hangosítási nehézségével, a szövegeid angolul is jól érthetőek voltak, én a Trust és a Tell me című dal szövegét emelném ki. Mindkettő nagyon erős.

E.: Persze, az angol nyelvű szövegek is ugyanazzal az igényességgel készültek. Az angol nyelv eleve olyan plauzibilis, jól megfogható nyelv, hogy viszonylag könnyű vele dolgozni; úgy működik, hogy belenyúlsz, megfogod, és ott van, meg lehet csinálni nagyon jól. Ráadásul a vadromantikus szavak, mint a nap, éj, hold, ég, szél stb. a legjobb hangzású, könnyen kezelhető szavak, ezeket én nagyon bírtam, azért csináltam meg így. Volt már olyan angol hallgatónk, londoni gyerek, aki utána azt mondta, hogy ez neki bejön.

O.: Akkor viszont ezek elkészültek ugyan, megvannak, játsszátok is őket, jók is, de alapvetően már magyar szövegekben gondolkodtok?

E.: Igen, a jelenlét miatt. Most már az életemben a művészetet ez a zenekar teszi ki. Letettem az Igaz-zal a költészetet, és az összes alkotói energiámat a zenekar kapja meg, emészti föl. Igazság szerint ezeknek az embereknek, akikkel itt együtt állunk, tartozom azzal a felelősséggel - mert annyira gyönyörűen zenélnek, és annyira jól működünk együtt - hogy a tőlem telhető, sőt, még annál is jobb dolgokat szerezzem és műveljem.

E.: (Szabolcs): Tegyük hozzá, hogy Gergő szövegei annyira jók, hogy megpróbálunk hozzá zeneileg felnőni. Ez egy jó értelemben vett versenyhelyzet, amiben jól összetalálkoztunk.

O.: Mindenképpen látszik rajtatok az, hogy roppant összeszokott csapatról van szó, egy-egy pillantással kommunikáltok egymással, és mindent megoldotok, akár hiba, csúszás, bármi történik menet közben, a közönség ezt észre sem veszi.

E.: (Gergő): Bon Jovinak volt egy olyan válasza, hogy „We love each other" és ebben minden benne is van.

"Így kellett lennie"

O.: Térjünk ki kicsit egyesével rátok. A honlapon szerzett infókkal felfegyverkezve jöttem. Szabolcs, azt írod magadról, hogy „napközben robot, amúgy tervező-elmélkedő-vizualista. És hangos."

Szabolcs: Igen, minden beállás úgy kezdődik, hogy „Szabolcs, hangos vagy". A dobot persze hangosítani ugyan lehet, halkítani viszont nem könnyű. A tervező-elmélkedő arról szól, hogy nagyon sokat szeretek gondolkozni, fantáziálni, főleg képekben, képalkotással kapcsolatban. Végzek hétköznapokon egy bizonyos munkát adott időszakban, de ez teljes mértékben független azoktól a képektől, amikben gondolkodom. A zene mellett a másik életem a fotózás, erre vonatkozik a vizualista dolog.

O.: Láthatjuk-e ezeket a képeket valahol?

Sz.: A domboszabolcs.hu weboldalon. Egyébként elég nehéz ez a hármasság, egyrészt meg kell felelni a munkában, ez sajnos óhatatlanul kényszer. Megfelelni a zenész társaknak szintén nagyon fontos, és megfelelni a saját elvárásaimnak, nos, ez sem hagyható figyelmen kívül.

O.: Geier Attilához is szólok, bármennyire húzódozik. Úgy tudom, te alapvetően dzsessz-zenész vagy.

Attila: Inkább amolyan vegyes: dzsessz rockkal, aztán blues, mindenféle, ami jó, ami igényes, amihez kedvem van éppen.

O.: A látottak alapján te egy nagyon rafinált gitáros vagy, egyetlen arcrezzenés nélkül legitározod a közönség haját. Nagyon kedves jelenség vagy a színpadon, egy kis félmosoly a szádon, a közönség arcába tolsz valami eszméletlen szólót, aztán amikor végzel, elfordulsz: jól van, megkaptátok, egészségetekre, engem többet nem láttok.

A.: Érdekes ezt így kívülről hallani. (Attila nem túl bőbeszédű...)

O.: Elég sok olyan gitárost láttam, akik inkább arccal vagy testtel játszanak (vagy akár más zenészekre, énekesekre is gondolhatunk), te azonban elsősorban gitározol, a gitár szinte hozzád nőtt, az erőd a gitárba vezetődik.

A.: Igen, a gitár szinte már egyfajta végtag nálam.

O.: Jól gondolom, hogy köztetek Gergővel akár a fizikális közelség, vagy valami más miatt valamiféle intimebb, közelibb kapcsolat van a színpadon?

A.: Hát, talán a fizikai közelség miatt, így alakult az elrendezés. Múltkor Laci (Heigl László - basszusgitár) mellett álltam, ez most így jött össze; nem nagyon volt tágas élettér, így az ember azzal tud kommunikálni, aki éppen mellette van.

O.: Ha már Laci szóba került (és hogy Attilát felmentsem a kellemetlenség alól), térjünk át rád is. Te egy nagyon mosolygós, vidám, nyílt ember benyomását kelted, nem sok ilyen basszusgitárost láttam. Az egész koncerten végig mosolyogtál.

Laci: Így van. Én szeretem elraktározni, memorizálni, begyűjteni a jelenléteket, megjegyezni az arcokat, akik itt vannak, szeretek a közönségre koncentrálni. Ez a direktség nem erőltetett dolog, egyszerűen minden egyes alkalommal fokozottan figyelek a közönségre, az emberekre, akik itt vannak a közelemben.

O.: Szerintem a közönség ezt jó néven veszi, én személy szerint is szeretek szemkontaktust létesíteni a színpadon szereplőkkel.

L.: Nekem nagyon fontos a kontakt. Érdekes, hogy ha kamerás vagy fényképes megjelenés van, akkor nem túl szerencsés, ha az ember belenéz a kamerába; a színpadon is sok esetben ügyetlen dolog. Ha közönségként vagyok jelen egy koncerten, és a zenész szándékoltan rám néz, az nem jó: hagyjon békén. Viszont az őszinte, egyenes, spontán kialakuló kapcsolat, az érdekes és jó. A strukturált, előre kitalált, tervezett dolgoknak nincs semmi értelme ilyenkor, ha kialakul, létrejön, akkor jó.

O.: Ejtsünk közben szót a profi és rendkívül dekoratív vokálszekcióról, amit két fiatal hölgy alkotott a mai estén: Ágoston Gina és Polyák Rita (akik éppen most csatlakoztak hozzánk).

Gergő: Így igaz; kölcsönkaptuk a lányokat a Nova Kultúr zenekartól, és mivel nem igazán volt alkalmunk gyakorolni, mindössze két akusztikus próba után, szinte teljesen élesben oldották meg ilyen jól a feladatot.

O.: Énekesként elmondhatom, hogy vokálozni szerintem sokkal nehezebb feladat, mint szólistaként énekelni, hiszen pontosnak, tisztának, alkalmazkodónak kell lenni, a nehézkes hangosítás, vagy más technikai problémák ellenére is. Ezt ti kitűnően oldottátok meg.

Gergő: A zenekar nevében mondhatom, hogy ez akkora élmény, olyan mértékben feldobja a zenét, hogy az fantasztikus, és rengeteget számít a mi közérzetünk szempontjából is. Volt már fiú vokalistánk, van egy lány is, csak ő most éppen nincs itt, így kértünk segítséget a két hölgytől. Kőbányai születésű és nevelkedésű emberként mindenképpen ki kell térnünk a Kőbányai Zenesulira is, hiszen Attila, Gina és Rita is onnan „származik".

Gina és Rita: Igen, az iskola Kőbányán működik Póka Egon igazgatásával, középfokú és felsőfokú zenei tanulmányokat lehet folytatni dzsessz és mindenféle egyéb stílusban, OKJ-s képzést is ad, egyikünknek ma volt a szakvizsgája, másikunknak a jövő héten lesz (azóta már bizonyára sikerült, gratulálunk!).

O.: A felvett anyagon ezek szerint nem a két hölgy vokálja szerepel?

G: Nem, ott egy harmadik hölgy énekel, aki egyébként a klipben is szerepel, ő a „gida", és egyébként Laci párja a civil életben.

O.: Manapság nem elég a jó zene, fontos az információ terjesztése is, főleg interneten. A honlapotok nagyon tiszta, egyszerű, sallangmentes, ez a koncepció szerintem sokaknak szimpatikus.

G.: Igen, ez is volt a cél, és jók ezek a visszajelzések, mert ezek szerint nem csak mi látjuk ezt jónak. A nevünk is gazdaságos, mint a honlap (nevet Attila). A célunk az volt, hogy egyszerű, és semmivel nem összefüggő legyen. Egyszerűség fél egészség (jegyzi meg Laci).

O.: Azért nem általános még manapság sem, hogy egy zenekar dalait ingyen elérhetővé, letölthetővé teszi a honlapján. Jól érzem, hogy nektek összességében nem a pénz a célotok a zenekarral?

G.: Minimum azt el kéne érni, és szerintem az nem beláthatatlan cél, hogy magát a tevékenységet fenntartsuk. Például ott a terembérlet, hangszerekhez fogyóeszközök, benzinköltség, szóval ha nullára kijönne ez az egész, az már csodálatos lenne. Itt ugyanis szenvedély által űzött emberek vannak, akik ezzel foglalkoznak, és persze mindenféle mást is csinálnak közben, hozzátéve, hogy van köztünk egyvalaki, aki tényleg ebből él, annyira zenész, hogy meg is él belőle (ő Geier Attila).

O.: Térjünk ki a névválasztásra is egy kicsit.

G.: A névválasztás teljesen színtelen, szagtalan, semleges, értelmetlen. Ez egy minden nyelven kimondható, görög eredetű szó; eredetileg azt jelenti: háztáji gazdaság, szóval amink van, abból gazdálkodunk. Egyetlen hátulütője van ennek a névnek, hogy bárhova beírja az ember, mindenféle török oldalak jönnek be, mert ott valami közgazdasági egyetemhez társítják, szóval k-val és i-vel kell beírni, ezt próbáljuk tudatosítani mindenkiben. Különben is az, hogy „gazdaságost" jelent, elírás, torzítás, a görög „oikos nomos" (οίκος νόμος) kifejezés angol félrefordítása, ami háztáji, házi gazdaságot jelent. A cél végső soron az volt, hogy ne jelentsen semmit, semmi köze ne legyen semmihez, se a stílushoz, se a zenéhez, és hogy ne lehessen következtetni belőle semmire.

„A dalszerzés és a zeneszerzés két különböző dolog."

O.: Gergő, te a szövegíró szerepe mellett frontember és egyben gitáros is vagy.

G.: Hát, igen, ez nehéz ügy.

O.: Főleg a koncert elején egy kicsit mintha izgalom látszott volna rajtad. Aztán abban a pillanatban, ahogy a gitár kikerült a kezedből (pl. a Diszkóhajóban), a felállás megváltozott, rögtön elkezdtél kommunikálni a közönséggel, mozogni, kifelé mosolyogni.

G.: Persze! (Nevet.)

Sz.: Gergő rengeteget vállal magára, az egész szervezést, tervezést ő végzi, sok ideje és energiája van benne.

G.: Az izgulás nem a zenei vonatkozást illette, inkább a szervezési oldalát, a technikai részét. Meg kéne tanulni, hogy vagy más csinálja helyettem, vagy pedig, ha én csinálom, ne legyek annyira „beleélős" e tekintetben.

O.: Mondták is már neked, ha jól tudom, hogy viszonylag keveset kommunikálsz a közönséggel, tehát ezt nem csak én láttam most így?

G.: Igen, hogy mondjam... szerintem ha végtelenül nézzük a létet, akkor lehet, hogy kiderül, hogy én csináltam jól. Sok olyan zenekart ismerek, ahol ez hasonlóan működött, és nem ezen múlt a zenekar nagysága. Igazság szerint ha az lenne a fontos, elhülyéskedhetnénk, de ez nem erről szól, hanem nagyon komolyan vett dolog. Egyszerre gitározni és énekelni meg aztán pláne nehéz: el ne rontsam, ha már a többiek ilyen jól megcsinálták a zenét, meg még közben énekeljek is...

O.: A legbénább kérdést azért nektek is elővezetném, ami egy zenekarnak feltehető: hogy születnek a dalok? Melyik van előbb, a zene vagy a szöveg, stb.? Mégis érdekes lehet a ti esetetekben, hiszen sokrétűen építkeztek, sokfelől jöttök, van egy Gergőtök, aki egészen különleges szövegeket ír... Hogy zajlik ez a gyakorlatban?

Sz.: Gergő az ötletgazda, az ötletek 90%-át ő hozza.

G.: Egy szál gitárral megírok egy dalt; nekem ilyenkor a gitár nem művészi kifejezőeszköz, mint Attinak, hanem a segítségem ahhoz, hogy harmóniákat találjak, és dalokat tudjak szerezni. Szóval egy szál gitáron elhozom a dalt, utána persze be kell tanuljam a többiek miatt marha jól, hogy ne rontsam el (nevet). Ami ezután következik, az már más, úgy szoktam fogalmazni, hogy hozok egy dalt, és zenét csinálunk belőle - a dalszerzés és a zeneszerzés két külön dolog.

O.: Gergő tudomásom szerint nem feltétlenül könnyű ember, ti, többiek, hogy viszonyultok ehhez a munkabeosztáshoz?

Sz.: Gergő teljesen alázatos, abszolút alárendeli magát az alkotómunkának. Volt olyan dal, írd és mondd, amit annyira lebontottunk, hogy végül csak az énekdallam maradt meg az eredetiből, szegény Gergővel kidobattunk mindent, amit gitározott. Látható, hogy ténylegesen csapatmunka a miénk.

O.: Úgy láttam, hogy mindenki érvényesül a zenekarban, senki nem a megszokott klisékkel operál, mint pl. háromhangos basszus, hanem a saját szólamával, hangszerével a lehető legjobbat építi bele a zenébe.

E.: Gergő bízik bennünk annyira, hogy a kezünkbe meri adni a dolgot, csináljunk vele, amit szeretnénk, és ez úgy tűnik, működőképes.

O.: Nagyon mély emberi kapcsolatot feltételez ez a megoldás, nem?

E.: Valóban, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy elmondhatjuk, barátok is vagyunk, tehát a próbákon kívül is sok időt töltünk együtt, nevezetesek például a közös zenekari reggelik (óriási nevetés).

O.: Rajongók, figyelem, ha valaki el szeretne tölteni az Ekonomi zenekarral egy közös reggelit, a jelentkezéseket a honlapon megadott elérhetőségekre várják!

E.: Természetesen.

„Küszködő halál"

O.: Végül beszéljünk pár szót a jövőről: mikor és hol láthat titeket legközelebb a kíváncsi közönség?

E.: Egyelőre fogalmunk sincs. A honlapon és a közösségi oldalakon folyamatosan lehet tájékozódni az aktuális híreinkről. Azért az semmiképp ne sikkadjon el, hogy bármilyen elszántsággal, lelkesedéssel és profizmussal csinálja ezt az ember, ennek ma Magyarországon nincs olyan piaca, hogy csak úgy elmondhatnád, hogy hetente-kéthetente koncertezel. Ez egy küszködő halál. Nagyjából a fáklyát tartjuk a mocsár fölé, reméljük, hogy egyszer majd kijutunk a másik partra. Természetesen a honlapon található elérhetőségeinken bármikor szeretettel várjuk az érdeklődőket, meghívásokat. Ha megtörténne az igazság és az országos ismertség, nagyobb léptekkel haladhatnánk a célunk felé, az pedig a következő: ki kell hogy derüljön, hogy mi vagyunk a legjobb magyar zenekar, miénk a legjobb szöveg, a legjobb zene. Számunkra persze ez nem kérdés (nevetnek).

O.: Részt vesztek-e bármilyen válogatón, tehetségkutatón?

E.: (közös, nagy, hangos): NEM. Teljesen a saját utunkat járjuk, szívesen fellépünk például más zenekar előzenekaraként, ha a közönséggel akár ilyen módon találkozhatunk. Készítettünk egy klipet is, ezzel is próbáljuk a figyelmet felhívni magunkra.

O.: A klipről még nem is ejtettünk szót! (Itt jegyezzük meg, hogy a kérdező is ember, immár fél órája várja a pohár borát, közben négy jókedvű, hangos zenész vartyog körülötte, kapkodja a fejét, hát nem csoda, ha elfelejtődött...)

E.: A videómegosztókon 6 nap alatt több, mint ezer ember nézte meg a klipünket, a semmiből, háttértámogatás nélkül, szerintünk ez nagyon jó arány.

O.: Bizony, a sok stílus mellett (rock, pop, blues, stb.) ott a Diszkóhajó. Teljesen más, teljesen eltér mindentől, mit kezdjünk ezzel, miért éppen ebből lett a klip?

E.: Ez egy régebbi szám, a közönség visszajelzései szerint egyértelműen ez működött legjobban, ezért ez lett a klipdal. Emellett a magyar zenei csatornák olyannyira telítettek, hogy arra is figyelnünk kellett, hogy viszonylag egyszerű, könnyen megjegyezhető, fülbemászó dalt készítsünk azzal együtt, hogy zeneileg igényesek és egyediek maradjunk. Fillér Máté készítette a klipet, és azt várjuk, hogy az úgynevezett „slágerszámunk" lehet. Az emberek ezt ismerik meg, ez a nézőcsalogató, szeretik és bejönnek rá. Ha pedig eljönnek, akkor itt maradnak, nem véletlenül volt most is az utolsó dal... Teljesen rádióbarát felvétel, tehát nyugodt szívvel közzétehető.

O.: Nem maradt más hátra (most már tényleg), mint hogy megköszönjem a beszélgetést. Sok koncertet és sok ilyen jó dalt kívánok nektek, és remélem, hogy a közeljövőben láthatunk még titeket.

E.: Sok szeretettel üdvözöljük a Vaskarika olvasóit, reméljük, hogy hamarosan velük is találkozunk.