A zene határtalan ünnepe - picture on festival Bildeinben
Képgaléria megtekintése2012.08.13. - 16:45 | Büki László 'Harlequin'
Már évek óta forgatom magamban a szót: pinkarocker. Eddig ugyanis nem bírtam elképzelni, mitől másabb 20 km-rel "nyugatabbra" egy rockfesztivál, mint nálunk. A hétvége óta tudom, s akarva-akaratlanul magam is pinkarocker lettem a kétnapos picture on festiválon. Lelkendezünk, nem keveset!
HIRDETÉS
Ahogy az első napról már megírtuk, a honi nagyfesztiválok zenei felhozatalával vetekedett a kétnapos bildeini picture on festival. A Szombathelyhez legközelebb eső rockzenei örömünnep a körmendi AlteRába társrendezvényeként indult, s a mai napig kiváló a kapcsolat a két rendezvény közt (lásd: intenzív szórólapozás az Alterábán). A két nap során közel 6000 zenerajongó fordult meg a 350-nél alig több lakosú Bildeinben, ahonnan az ott lakók erre a két napra "átadták" a települést a pinkarockereknek. Nem volt csendrendelet, nem fontoskodott feleslegesen egyetlen hatóság sem, és valószínű, hogy a helyi "cejtung" sms rovatát - ha van - is elkerülték a "jószándékú" okoskodások. Pedig az osztrák "fesztivállat" sem (sokban) különbözik a magyartól: ugyanúgy iszik, kábé a mértéket is ugyanannyira ismeri, dohányzik (mindenhol), stagedive-ol - ne unatkozzanak már az amúgy előzékeny és jó értelemben véve észrevétlen biztonságiak - és végig tikitakázza éjjel az falu főutcáját az üres sörös dobozzal. Viszont tud elnézést kérni, nem agresszív és felőle még a cuccunkat is ott hagyhatjuk a padon - fél óra múlva is ugyanúgy ott találjuk.
Az autókat a falu határába terelték, gyenge ötperces sétával abszolválható volt a koncerthelyszín, mely két színpadból állt. A nagyszínpadot a katolikus templom mögötti templomkertben húzták fel, a kert füvét vastag réteg fahánccsal óvták. Jézus bizton respektálta haladó szellemű földi "helytartóinak" jótét hozzáállását. God says: YEAHHH!
A nagyszínpadi küzdőtértől egyfajta elválasztót, az almáskerti kisszínpadhoz pedig átjárót képezett a kultúrház, ami a pauzában valódi közösségi térré duzzadt. Az almáskert igazi lazulós koncerthelyszín volt, a zenei fősodor is ehhez illeszkedett. Nem akarunk előreszaladni a méltatásban, de itt hallottuk a fesztivál legjobb és legérdekesebb koncertjét. Rendesen tátva maradt a szánk Matthias Frey zenei eklektikája - hegedű-sampler-elektronika - hallatán!
S ha már érintettük a koncerteket, akkor kezdjük egy tömör beszámolóval az első napot. A !deladap-ról már érintőlegesen írtuk, hogy Ausztria lassan a környező nemzetek folklórjának melegágya - vagy lacikonyhája - lesz, ahol a böhömnagy üstbe az országba bevándorló népek belehányhatják a nemzeti identitás zsigeri rezdüléseit. Ehhez a nem éppen dr. oetkeri recepethez - 'egy csipet show kell bele' alapon - hozzákeverik még a hangzáshoz illő worldwide stílusokat, és az így kifőzőtt zenei kulináriumot kínálják közönség általi fogyasztásra. Ez az esszencia meg tarolja is lefele a már-már 'historikus egzotikum és fájdalmas nanajgatás' kategóriába tartozó zenére bulizni vágyó fiatalságot. De legyünk zeneileg nyitottak, muzikálisan plurálisak, hiszen nyár van és senki sem egyszálgitáros előadók monodrámáira kiváncsi, amin még a szúnyog is elunná magát csípés közben. Kábé ez volt a !deladap.
A nagyszínpad soros elfoglalója a honi popzene tán legnívósabb reprezentánsa, a Quimby volt. Szépszámú rajongó előtt sorjáztak a legutóbbi három lemez dalai, német-angol átkötésekkel. Arra viszont nem bírtunk rájönni, hogy az Autó egy szerpentinen refrénjét milyen "kreált nyelven" énekelte a közönség, bár a "böffent" elég németesen hangzik... Mindenesetre nem mindennapos élmény a reggae élő legendája, Jimmy Cliff előtt fellépni. Bődületes tömeg rugózott a reggae ismertté válásáért rengeteget tevő jamaicai zenész koncertjén, aki végigmosolyogta, áradó szeretetével szinte keblére ölelte a publikumot. Még akkor is, amikor azt énekelte, hogy "Ooooh, baby, baby, it's a wild world...".
Az első nap koncertjei közül leginkább a belga "rockküklopszra", a dEUS-ra voltunk kíváncsiak. Nemcsak mi, hanem az előttünk bólogató Quimby is láthatóan behúzta a pipát a hallottaknak. Az intellektuálisan érzékeny és a robbansszerűen riffelő végletei közti zenei lavírozás adta a koncertélményt. Ahogy Tom Barman, a zenekar frontembere nyilatkozta a recorder blognak: "a dEUS lényege a szélsőségekben és a köztük való egyensúlyozásban rejlik. Ez benne van a természetünkben: ha egy finom, puha popdalt játszunk akkor rögtön utána szét is basszuk és belejátszunk valami erőszakosat." Ezt a csodás alkotói képet mi sem akarjuk szertefoszlatni, hiszen a zene valóban tele volt olykor alig hallható finom hangokkal (vibrafon), másfelől pedig torzított, sprőd hegedűszólókkal és zúzós riffekkel. Delicate Sound of Thunder...
Az első napot a köpködős punkrockot nyomó sum41 zárta, akik igazi fesztiválzenekar: megmozgatták a rajongókat és megdolgoztatták a biztonságiakat, akik sorra emelték ki a kézen "előreadott", szárazon is "háton úszókat". Lehalászták, majd szépen végigkísérték őket a fotósárkon, ahonnan az emberlabirintuson keresztül újratervezhették az utat az övéikhez. A zenekarról: az átlagos limbóléc magasságú énekes cirka 10-15 évvel nézett ki koránál (ki)éltebbnek, s nagyon "édi" volt a feketére lakkozott körme. Viszont Avril Lavigne pasija (férje) volt, ami azért irigylésre méltó, a bandát pedig a (nem is oly) régvolt diákévek egyik nyári szünetének 41. napján alapította. Komfortos infók, elmondtunk mindent.
A második napot a forradalmi hevülettel átitatott mexikói Los de Abajo koncertjével nyitottuk. A mexikói ranchera zene, a rumba, a salsa, a punk, a hip-hop és a latin ska ötvözésével önmagában is ellenállhatatlanul magával ragadó muzsikát teremtett, amit tovább fokozott a zenekar énekesNŐje: fodros szoknyában, kis rózsával a hajában, és hihetetlen hanggal a torkában szórakoztatta a közönséget. Végig közvetlenek voltak, olyannyira, hogy a színpadi műsoridő lejártával lejöttek még a tömeg közé örömzenélni.
Innen a kisszínpadhoz átsétálva a már előzőleg bedícsért Sweet Sweet Moon koncertjébe cseppentünk. Képzeljünk el egy zenészt a színpadon, kezében hegedűvel, előtte egy asztal tele elektronikával és kábelrengeteggel. Ők így hárman, - a hegedű, az elektronika és a zenész - alkotta a zenekart. A hangszeréből kicsalt harmóniák felvételre kerültek a színpadon külön-külön, majd a végén visszajátszva énekkel, és élő hegedűjátékkal kiegészítve olyan koncertélményt adtak, mintha egy komplett zenekar játszott volna. Hihetetlenül szerethető, fantasztikus zenei élményt kaptunk, kapásból kedvencünk lett Matthias Frey zenei eklektikája.
A nagyszínpadon közben kisebb forradalom bontakozott ki: kezdetét vette az Anti-Flag koncertje. Az ultraprovokatív és megalkuvást nem ismerő amcsi punkbanda híres feszes tempójú, markáns társadalomkritikát megfogalmazó számairól, felforgató albumairól és politikai aktivizmusáról. Ugyan a repertoár előttünk ismeretlen volt, azt azért díjaztuk, hogy a hevületben betolták a Clash klasszikusát, a Should i stay or should i go-t.
Mivel csak két színpad volt, a zenei felhozatal pedig felettébb színes, ezért igyekeztünk mindenből meghallgatni egy kicsit. Visszatértünk az almáskertbe, ahol Clara Luzia zenekara hangolt éppen. Sajnos ez eléggé sokáig tartott, de ez a fesztiválozókat mit sem zavarta, ők hevesen „szurkoltak" a dobok mögött helyet foglaló mosolygós lánynak, és akárhányszor megszólalt a dob, a közönség hangos „Ines" felkiáltással köszönte meg a dobpergést. Miután minden hang a helyére került, felcsendült a muzsika. Először nagyon lágyan, magával ragadón. Igazi „becsukom a szemem, és megszűnik a külvilág" zene volt, majd a koncert közepén keményebbé vált a ritmus, kicsit felrázott bennünket, hogy aztán ismét megnyugtató hangokkal zárják a csellóval, klarinéttal kiegészített, tökéletesen harmonikus koncertet.
Vissza a nagyszínpadhoz, ahol a zenéjébe középkori elemeket keverő In Extremo germán "vásárrock"-ja töltötte meg a placcot. Az öltözékében is autentikus zenekar látványos pirotechnikai show-val nyitotta koncertjét, melyen a lángcsóvák a koncert során többször is felcsaptak.
Vodka, traktor, rakkenroll - azaz eljött az egész fesztivál tán legjobban várt őrülete, a Leningrad Cowboys Buena Vodka Social Club "projektje". A zenekar attitűdjét ismerve a háttérben nem is lehetett más, mint egy hiperszuper traktor, mögé applikált dobszerkóval. No meg egy tálca Puntigamer. A fergeteges, megdöbbentő elemekkel tarkított show-t a "kacsafrizurás" finnek azonnal ezer százalékon kezdték (Space Traktor). A színpadon minden négyzetcentimétert belaktak az egymás "cipőcsőrét" hihetetlen akrobatikával kikerülő fiúk, és nem volt ritka az egy-egy monitorládán ücsörgő és cigarettázó, faarcú zenész sem. Már szinte meg se lepődtünk, amikor egyikük egy hatalmas homár képében jelent meg a színpadon, és így danolászott dalokon keresztül. (Na jó, igazából meglepődtünk rendesen, hiszen mikor lát valaki homárt énekelni?) Felhangzott rengeteg ismert szám (Ring of Fire, Delilah, LA Woman), a közönség üvöltötte a refréneket, és alig hittük el, hogy egyszer csak a Metallica: Enter Sandman című számával véget ért a koncert, s vele együtt a nyári fesztiválok egyik legjobbika.
Az első nap fotói:
Leesett a fesztivállunk - picture on festival - 1. nap (fotóriport)
2012.08.11. - 17:50 | Büki László 'Harlequin' - Képgaléria megtekintése
Sziget nagyszínpaddal felérő koncertfolyammal örvendeztetett pénteken az ausztriai Bildein-ben a picture on festival. A katolikus templom (!!) mögötti templomkertben felállított nagyszínpadon fellépett a !Deladap, a Quimby, Jimmy Cliff, a dEUS és a sum41. Szombathelytől 20 km-re élvezhettünk csúcsfesztiválokra jellemző zenei felhozatalt, profi szervezés mellett. Részletes koncertbeszámolót a szombati események után adunk, most egy fotóriporttal respektáljuk a pénteki zenei mannát.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás