Helye lenne a nagyívű, patetikus gondolatoknak, hogy a kezdeti nehézségek ellenére, amik két év elteltével is ugyanúgy kezdeti nehézségként jelentkeztek, sőt, a mai napig kezdeti nehézségként jelen vannak, szóval mindezek ellenére, mindenen felülemelkedve, nem engedve - vagy csak épphogy - a tartalomfogyasztói trendek nyomásának, megmaradtunk annak, aminek indultunk. 

Olvasni is szörnyű ilyet, nem? Rosszabb, mint egy avatóbeszéd.

Ezért nem írunk le hasonnyavajgást és hasonhozsannákat. Csak háton.

Viszont ezt már leírtuk, felhívva arra a figyelmet, hogy ilyet nem akarunk leírni. De akkor mit akarunk leírni? Minden ilyen ünnepi alkalom arról szól, mekkora istenkirályok voltunk, hogy megcsináltuk, és mily hatalmas öröm, hogy itt tartunk, hogy minden gáncsból felálltunk és a gerincünk is egyenes maradt. Na, megint a pat(et)ika.

A média egyfajta firkászhobói vagyunk, birtokunkban a virtuális tollunk hegyére biggyesztett írói szabadság és kötetlenség áldásával. A mai világban médiumot működtetni úgy, hogy "ne álljanak feletted", szinte kiváltság.

Úgy gondolom, összefoglaltam ezzel mindent. 

Legvégén jöjjön a köszönet, Mindenkinek, mert ezt az inget bátran magára veheti bárki. Méretfüggetlen írónak és olvasónak egyaránt. További kellemes "(el)viselést".

(Are you lonesome, tonight....)