„Visszajövök és millióké leszek!" - Evita az Iseumi Szabadtéri Játékokon
Képgaléria megtekintése2012.08.18. - 00:20 | Büki László 'Harlequin'
Passzol-e az iseumi miliőbe egy Broadway-musical? Hogyan fogad a Varázsfuvolához szokott fül egy nagyívű, közérthető, ám zeneileg jóval kisebb magaslatot "megmászó" művet? Istenkáromlás-e a szentélybe vinni a popularitást? Recenziónkból kiderül.
HIRDETÉS
Gyorsan az elején rövidre zárunk egy teljesen felesleges szálat: az összehasonlításét. Egyáltalán, a bármihez való hasonlításét. Sem az 1996-os filmhez, sem Koós Rékát Madonnához - bár egy ismerősünk szerint "Webber szinte Réka hangjára/karakterére írta Evita szerepét" - sem Miller Zoltánt Banderas-hoz nem mérjük a Gajdos József rendezte produkcióban. Főként a helyszín miatt, határokat feszegető savaricumként kezeljük, az összes élményadó momentumával és hibájával együtt. Pontosabban egyvalamihez mégis mérjük: a közönségreakcióhoz.
A musical-ek világában az Evita annyira hívószó, mint az operáéban az Aida, a rockoperáéban a Jézus Krisztus Szupersztár, vagy a minőségi rockzenében a The Wall. Sikerre ítéltetett, nehéz vele melléfogni. Gondolnánk. Holott épp ezen sztereotípia miatt lehet(ne) orbitálisat bukni vele. A rendezői koncepción, a karakterek hitelességén rengeteg múlik: ha leköt a darab mozgalmassága, a háttérszereplők jól koreografált történetkitöltése és a főszereplők, a darabot vállukon cipelők cselekménysodorban szőtt csodái, akkor nincs mihez mérni. A darab önmagában, önmagától fénylik, stílszerűen: "Ő egy gyémánt".
Úgy gondoljuk, tudta ezt Gajdos József is, mert rengeteg ötletet, "látványfinomságot" és finom látványosságot tett a produkcióba. Kellett is, mert valljuk meg, az Evita sem zeneileg, sem szövegében nem tör katartikus csúcsokra és nem zuhan szívszorító mélységekbe - ellenben az előadásmód, a színészi játék és a látvány nagymértékben meghatározza, hogy rásegít-e erre, vagy meghagyja az előadást a közönség "közönyének" (értsd: udvarias taps) martalékaként.
Egy darab sikeréhez mindig a közönség szívén keresztül vezet az út. Az iseumi "broadway-Evita" hatalmas közönségsikert aratott, még akkor is, ha ez az út néha ösvénnyé szűkült. Ám soha nem az ösvény kanyargós szűkje, hanem az út határozott vonala az, ami az ovációig vezet.
A darab dinamikája - a mondén élet pajzánsága, a tangó tűzében égő szerelem kibomlása - vagy épp ünnepélyes és tragikus líraisága jó érzékkel lett kimérve a rendezői vegykonyhában. Ahogy az elmesélt történet és a színészi alakítás kézfogója is barátságosra sikeredett, nem láttunk túljátszott szerepet, vagy a szerep által túlhangsúlyozott jelenetet.
A siker receptje egyértelműen a két főszereplő, Koós Réka és Miller Zoltán személyében rejlett. Előbbi kiváló választás volt Evita szerepére, a hangja gyönyörű, ezt is régóta tudjuk. Annak ismeretében pedig óriási teljesítmény volt az előadása, hogy egy héttel ezelőtt alig tudott énekelni: nem záródtak a hangszálai, ami normál esetben 3-4 hét gyógyulás.
De méltassuk azokat is, akikre kevesebb reflektorfény vetült az előadásban, s nem utolsósorban városunk tehetséges előadói, táncosai is egyben. Köszönet a Savaria Szimfonikus Zenekarnak, a Savaria TSE táncosainak, az ungarescás tagoknak és minden fellépő zenésznek, énekesnek és táncosnak. Külön kiemeljük Pogácsás Zsuzsannát, aki a végén énekelte az imát Evita halálakor.
Ami az ösvényt illeti: nekünk az amúgy is "megfelelően zsúfolt" és mozgalmas színpadképhez zavaró volt a LED-panel. Zene + színpadi látvány + színészi-énekesi alakítás + LED panel = sok és figyelmet megosztó, elterelő. A panelen futó archív képek nem fokozták az élményt, a fotókra ráúszó élőkép pedig kimondottan zavarta az összhatást. Jelen esetben úgy éreztük, a technika inkább elvett a vizuális élményből, mint hozzátett. Az ösvény másik csapása a kidobott szeretőt alakító Baranya Ági. Laikus számára is hallhatóan félrement néhány hang, és éreztük, birkózik a szereppel - ágyon kívül. Pedig egy sugárzóan szép lány ennél jobban kell, hogy bízzon magában, s ugyan rövid a szerep, de hangterjedelmében az előadói kvalitás kibontására alkalmas dallal nem kevés hálás, szívből jövő tapsot lehet bezsebelni.
Az ösvény végére értünk. Majdnem. Ugyanis az előadás előtt Szombathely egyik legjobb szabadtéri játszóhelye felett római istenek és istennők szelleme keringett a szentségtörés verdiktjével. Ugyanezzel az (musical)előítélettel ült nézőtérre jelen sorok írója is, nem kevés kérdéssel kardozva belül. Passzol-e az iseumi miliőbe egy Broadway-musical? Hogyan fogad a Varázsfuvolához szokott fül egy nagyívű, közérthető, ám zeneileg jóval kisebb magaslatot "megmászó" művet? Istenkáromlás-e a szentélybe vinni a popularitást? Ahogy áradt a darab, úgy olvadt a kétely. Hallgattuk Evita élettörténetét, s tógasuhogás közepette mellénk kucorodtak a római istenek. Nekik ugyanolyan otthonos maradt a darab fölé "monstrumodó" Iseum, mint nekünk, (zenei) örökségféltőknek.
A történet:
Egy törékeny, szőke asszony áll egy hatalmas ország elnöki palotájának erkélyén. Előtte százezres, rajongó, zokogó tömeg, s könnyekkel a szemében búcsúzik: "Ne sírj értem Argentína!" Evita Perón, a nő, aki hihetetlen mélységekből jött és hirtelen magasra jutott. A nő akit istenként imádták, mert nem akart más lenni, mint egyszerű ember: valaki, aki bárhol is van, segíteni akar másokon. Bár a pompa lett az osztályrésze, jól emlékszik még, mit jelent a nyomor. Eva Perón életútja példaértékű a ma embere számára. Hitével és kitartásával, a szegénység kátyúját maga mögött hagyva az ország élére emelkedett. Életének mottója nem a fényűzés és a gazdagság elérése volt, hanem lelkében romlatlannak maradva segíteni másokon, reményt adni az elesetteknek. Az utca emberéből az elnök feleségévé válva adott millióknak hitet.
„Visszajövök és millióké leszek!" - mondta halála előtt Evita Perón. Ötven évvel később jóslata beteljesedett. Mítosza élőbb, mint valaha: filmek készültek róla, könyveket írtak és ma is felbukkannak ékszerei a különböző árveréseken. Alakjának megjelenítéséhez Andrew Lloyd Webber komponált zenét, mellyel világhírűvé vált.
A szereposztás:
Eva Perón: Koós Réka
Che Guevara: Miller Zoltán
Perón ezredes: Egyházi Géza
Magaldi: Varró Gábor
Kidobott szerető: Baranya Ági
Fiatal Evita: Burai-Kovács Anikó
Tábornokok: Homonai István, Kriszt László, Ullmann Ottó.
Rendező munkatársa: Kriszt László
Próbavezető: Fantoly Nikolett
Vezényel: Várkonyi Mátyás
Rendező: Gajdos József
Közreműködtek: Csollány Panka, Csollány Boglárka, Geider Gabriella, Horváth Ádám, Hompok Tamás, Károlyi Benedek, Sziráczky Rita, Kovács Zsuzsa, Kövér Benjámin, Németh Gyöngyi, Varga Zsana, Papp Piroska Pogácsás Zsuzsanna, Pup Ádám, Simon Xénia, Szabó Veronika, Korponay Zsófia, Ostyola Zsuzsa, Gyulai Júlia, Török Tamás, Ott József, Schupp Gabriella, Székács Zsófia, Berdár Ágnes, Baukó Bernadett, Perczel-Kovács Orsolya, Lódi Alexandra,
Bakó Kitty, Baranya Krisztina, Márton Fruzsina, Pászthy Viktória, Becsák Franciska, Huberová Gabriella, Borbély Brigitta, Göblyös Sára, Neumark Zoltán, Buti Zsanett, Savaria Szimfonikus Zenekar, Savaria TSE, Kiss-Simon Gergő, Szegedi Tamás András, Lupaneszku Vivien.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Koós Rékának, Miller Zoltánnak, Egyházi Gézának (!) köszönjük, hogy ilyen magaslatokba emelte a produkció minőségét.
Burai-Kovács Anikóról és a Fiatal Evita karakterről nem ír, pedig egyedülálló módon ketté lett bontva a címszerep, úgy gondolom, szép alakítás és jó koncepció volt, gyönyörű hangjával telitalálat volt a hölgy.
Amit kívülről nem feltétlenül érzékeltek, hogy többen a szereplők közül betegséggel küzdöttek, az esti szabadtéri próbák, amelyek nem egyszer nyúltak éjszakába, mindenkit megviseltek a hideg, szeles időjárásban, így a csoportos szereplők között sem volt mindenki 100%-os állapotban (a cikk szerzője feltehetően a csütörtöki előadást látta, addig elég rossz időjárásunk volt sajnos), valamint Burai-Kovács Anikónak és Baranya Áginak is torok-hangszálproblémái voltak, arról nem is beszélve, hogy a technika ördöge is jelen volt a 16-i előadáson, ami sokkal nagyobb beleszólással bír a szereplők/főszereplők teljesítményébe, mint a "laikus szem" gondolná, ha egyáltalán belegondol, hogy egy-egy problémának mi állhat a hátterében, hozzáteszem, hamis, "félrecsúszott" hangról beszélni azért túlzás.
Miller Zoltán és Egyházi Géza remek csapatot alkotott Koós Rékával, akinek elismerés jár a kockázatvállalásért, hogy súlyos hangszálproblémái ellenére vállalta a szerepet.
Kommentelőtársam véleményéhez annyit tudnék hozzátenni, hogy a színház lényege nem az ismerős arcok felkutatása a színpadon, hanem az előadás összessége, valamint a pesti csapatnak több próbalehetősége volt, így több jelenetben magabiztosabbak lehettek, márpedig arra nagy szükség van.
Kicsit jobban tűzközelből így néz ki a történet.
Az igaz ugyan, hogy eddig a színpadhoz annyi közöm volt, hogy mellette árultam a vattacukrot, de ez nem jelenthet gondot, mától rendező vagyok és kész.
Az idősebb jogán és mint kollégát köszöntelek Józsi, úgy is, mint szhelyi résztvevőjét ennek a sokadik Evitádnak. Mert hogy már szinte a feleséged, meg 30 éve, meg hogy az 5. Még jó, hogy ezeket mindig elmondod, mert az előadáson nem annyira látszott. Ami látszik az a rutin, az, hogy kisujjból kirázod. Még szerencse, hogy sikerült megfűzni három nevet, akik miatt megveszik ezt az egész - ne haragudj a régi szakmámból vett hasonlatért - szirupos vattacukrot. Igen, jól vetted észre, a pálcika a legfontosabb. Mert ha az eltörik, akkor borul minden. Ami most majdnem meg is történt, de Réka csak legyőzte a hangszálát és a józan észt.
Bocsáss meg, de hadd mutassak rá egy tévedésedre: mi itt vidéken szeretjük színpadon látni a „mi kutyánk kölykeit”, látni, hogy ha egy nyári hakniban is, de színpadon vannak, mert ez az életük. Az, hogy te, a profi rendező a több színházi produkcióban, énekes, táncos, és prózai darabokban is bizonyított fiatal színészeket a tánckar harmadik sorába teszed, az téged minősít, nem őket. Ahogy az is, ahogy az egyértelműen hamisan éneklő, színpadon rosszul játszó drágaságot nem cserélted le már az első próbán. Minden cigány a maga lovát dicséri, de itt azért nagyon kilógott a lóláb. A hamis éneklést ugyanis nem lehet megmagyarázni, bár te még ezt is megpróbáltad: „hozzáteszem, hamis, "félrecsúszott" hangról beszélni azért túlzás”. Bár lehet, hogy mégis igazad van, egy vattacukor is; fellisztezve is simán elmegy, a gyerekek úgyse veszik észre, a felnőttek meg legfeljebb fanyalognak egy kicsit, de aztán hamar túlteszik magukat rajta. (Örömhír: Hende kitüntette Puskást. Ehhez képest egy hamisan játszó házikedvenc kit érdekel?) És mennyivel nagyobb a haszon, ha a családban marad. Ezt nekem még tanulnom kell.
El kell ismernem, az, hogy az utolsó jelenetben Pogácsás Zsuzsannának adtad az imát, ragyogó húzás volt, nagy kár, hogy senki sem említi meg…
A másik nagy tévedésed meg abban van, hogy azt mondod és komolyan is gondolod: „a pesti csapatnak több próbalehetősége volt, így több jelenetben magabiztosabbak lehettek”. A sablonos, tizenkettő egy tucat tömegjeleneteket az általad magabiztosnak titulált, azonban szenvtelen, a darabhoz semmi affinitást nem tanúsító budapesti lánykar teljesen lenullázta volna, ha nincsenek itt a Savaria TSE táncosai, akik színt és színvonalat vittek ebbe a középszerűségbe.
Vagy nem jól gondolom, kolléga, de igazán!
Azt az ötletedet, hogy tűzijáték nélkül nincs siker, meg egyenesen el fogom lopni. (Látod, én őszinte vagyok.)
Ha valami furcsa, egyelőre ugyan általam elképzelhetetlen ok miatt mégsem jönne be nekem ez a rendezősdi, a vattacukorgépet újra előveszem. Már ki is találtam hogyan fogom ezentúl a vattacukrot csinálni: stabil, erős pálcikán, kicsit fellisztezve, sziruppal megbolondítva, megszórva egy kis csillogó cukorral, és a végén dugok bele egy csillagszórót. Zabálni fogják
a "Budapesti" , a "Szombathelyi" mind kisbetűvel írandó. És nem értem miért fáj az igazság...Hát ha Broadway változatot szakmailag (bár nem gondolom, hogy eme alapvető helyesírási hibák után mennyire beszélhetünk szakmaiságról) alábecsüli, az Önt minősíti. Ebben az előadásban rendezés, mint olyan a koreográfiákról ne is beszéljünk nem volt. Felesleges róla vitatkozni.
sz.helyi résztvevőnek üzenem (aki nyilván nem szombathelyi, mert ilyeneket nem írna), hogy Burai-Kovács Anikó alakítása és hangja is erős jó szándékkal is csak középszerűnek nevezhető. Baranya Ágiról meg aztán tényleg ne beszéljünk, mert felesleges. Hallható és látható ami hallható (bár ne) és látható.
Kérem, ne azonosítson kisszabó kommentelővel, mert – bár osztom a véleményét – mind a „helytelenírását”, mind pedig a produkciójukat illetően, többen vagyunk akikből az Evitájuk nem váltott ki eufóriát. (Megjegyezni kívánom; a papagáj nem folyik, vagy ha mégis, akkor nagy P-vel kell írni!)
Nem kívánok Önnel szakmai vitát nyitni arról, hogy mikor és miért, vagy hogy egyáltalán tényleg szétcsúszott-e a zenekar, mert nem értek hozzá. Önt ez belülről nyilván jobban érintette, de ez kívülről nem volt érzékelhető. A véleményem azonban róluk az, hogy sokkal nagyobb szerepük volt az előadás sikerében, mint amennyi méltatást kaptak, és hogy Várkonyi úr helyett mást kellett volna megtapsolni.
Nem tudom mire/kire gondolt amikor civilkedőnek ítéli „egy-pár csoportos szereplő” előadásmódját, de aki ehhez a világhálóra feltöltött förtelemhez még a nevét is adja, annak egyszerűen nincs joga kritikát megfogalmazni semmilyen produkcióval szemben:
http://www.youtube.com/watch?v=ag0cQZgp5Bs&feature=BFa&list=ULag0cQZgp5Bs
Akinek „életműve” egyetlen szerep:
http://www.youtube.com/watch?v=Uo_FSre5cNo&feature=autoplay&list=ULDh6emmTWyIs&playnext=1&fb_source=message
(Csak nekem tűnik úgy, hogy ez a klip egy musical főszereplőjét mutatja be?)
Azt, hogy Önnek tetszett az előadás, azt elhiszem a fentiek tükrében. De engedje meg nekem, hogy a saját eszközeimmel fejezzem ki véleményemet, még ha kisebbségben is maradok vele. (A normális országról egy kicsit más az elképzelésem mint az Öné, de ez már messzire vinne…) A Tóbiásoktól pedig elnézést kérek, mivel miattam sorolta őket a „hagos, felejthető kisebbséghez”.
Bár a kommentem elejét vélte olyannak, mint egy (figyelj!) fociszurkoló, valószínűleg rám gondolt, mint aki mindenhez jobban ért. Nem, nem értek hozzá jobban, csak van véleményem. Ami más, mint az Öné, más, mint a többségé. Ennyi. Ettől még a hamis, az hamis. Ezen nincs mit vitatkozni. Az, hogy ezt valaki észreveszi, valaki meg nem, vagy nem akarja tudomásul venni, vagy eltagadja, az már lehet vita tárgya.
Azt írja: „Remélem nem vétettem helyírási hibát, mert akkor bizony kikapok öntől!” El kell szomorítanom; de igen, vétett (helyírási=helyesírási?). De nem ez a legnagyobb bajom Önnel.
Minden elismerésem Mérei Tamásé, aki reményeim szerint egy nagyhírű nyári rendezvénysorozathoz vezető első lépéseket teszi éppen. Ezek a lépések hol kisebbek, hol nagyobbak, hol kell hozzá segítség, hol meg már nem. Én azt gondolom, most ebben az esetben jobb lett volna nem igénybe venni azt a segítséget, ami az Evita ezen „szerzőpárosához” vezette őt. Annak ellenére mondom ezt, hogy jelentős közönségsikert értek el így együtt, és ezáltal – sajnos – érdemtelenül megerősítve egy leszállóágban lévő, gyenge páros piaci pozícióját, és tovább nagyítva amúgy sem kis képükön. Amennyiben pedig neki is keserű egy kicsit is ennek a sikernek az íze - és nem csak párunk fanyalgása miatt -, okul belőle.
Azt mondják a jó zenészek jó matematikusok is. Én bízom benne, hogy jövőre mindannyiunk örömére sikeresen megoldja ezt a többismeretlenes egyenletet, amelyben a változók (érdeklődés, nagy nevű előadók=nagy költségek, jegyárak, előadásszámok, stb.) egymástól függően is és függetlenül is változhatnak.