50 éves a csepregi Nádasdy Tamás Szakközépiskola
Képgaléria megtekintése2012.09.02. - 23:00 | Kóbor Károly

Az idei tanévnyitóval közösen, szeptember 1-jén ünnepelte fennállásának 50-ik évfordulóját a csepregi Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola. A kissé korán érkezett késő őszi időjárás a rendezvényt a tornacsarnokba űzte.
A himnusz eléneklése után Weöres Sándor: „A teljesség felé" című könyvéből idéztek részleteket az iskola tanulói:
„Vándorúton
Ami az úton el nem indult, vagy ami az út elején van - a kő, a
csecsemő - még nem szerzett magának semmi kincset és önmagában-véve
szeretetre méltó. S a teljességbe érkezett lény, aki szerzett kincseit
már magába-olvasztotta és éppúgy nincs semmije, mint a kőnek, vagy a
csecsemőnek: szintén önmagában-véve szeretetre méltó. S a még el nem
indult, s a már megérkezett: azonos.
A gyarapodás útján járó embert, aki félig-megszerzett csonka
kincsek alatt roskadozik, csak az idétlen kincsek csábereje okozta
tévedésből lehet szeretni, vagy rokonság kapcsán, vagy részvétből,
vagy a végtelen szeretet hőfok-nélküli, tökéletes egykedvűségből."
Weöres Sándor részletek után Dorner Kornél iskolaigazgató köszöntötte a meghívott vendégeket, a régi és új növendékeket. Idén ősszel számítógép-szerelő és a szerszámkészítő szakkal is bővült az iskola képzéskínálata az eddigi középfokú képzések mellett. A hatvanas években már adott szakmunkásokat az intézmény, tehát nem újkeletű a dolog, az élet felülír, vagy ismétel néha dolgokat. A gyakorlati helyet az Uniriv Kft és az iskola biztosítja a nebulók számára.
Az ünnepi műsorban Maros-menti népdalokat énekelt Enzsöl Klaudia, majd Dr. Kovács Péter, egykori diák tolmácsolta gondolatait a hallgatóság felé, melyet a Nádasdy Tamás emlékműsor követett a csepregi diákok előadásában. Dr. Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének ünnepi beszéde után Horváth Veronika, Koltai Bálint és Marton Viktória „Ezt a földet választottam" c. dalt énekelte el.
A szemerkélő esőben az iskolai emlékhely leleplezése volt a következő momentum az intézmény udvarán. Finta József csepregi plébános áldotta meg a kopjafát, amit a jubileumi eseményre meghívott vendégek megkoszorúztak. A szózat közös eléneklése volt a hivatalos ceremónia záróakkordja.
A tanintézet éttermében állófogadás zárta a napot, ahol a megjelentek kedvükre beszélgethettek finom falatok és italok mellett. Akadt emlék bőven, mert majd' mindenkinek volt kisebb-nagyobb kötödése Csepreghez vagy az iskolához. A centenárium jegyében jubileumi könyvet is kiadtak szponzorok segítségével, amit a levezető program ideje alatt bárki megvásárolhatott. Ajándékba az iskola összes meglévő tablójának fotóját mellékelték hozzá cd-n.
A meghívott vendégként az eseményt megtisztelte Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a Vas Megyei Kormányhivatal vezetője, Ágh Ernőné, a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Básthy Tamás országgyűlési képviselő, Básthy Béla kőszegi képviselő, Pócza Antal, az Uniriv kft vezetője, Király Árpád, Csepreg város polgármestere, Tóth Csaba alpolgármester, volt iskolaigazgatók, tanárok és itt tanult öregdiákok.
Az 50. szeptember Csepregen, a Nádasdy Tamás Szakközépiskola és Kollégiumban
T. Molnár Zsuzsanna jegyzete
Napos délutánt vártak a rendezők a Meghívó szerint, de csendes, szemerkélő esővel jött el a szeptember elseje. A tornaterem, amely védelmet adott, megtelt a meghívottakkal, ünneplőkkel. Kamerák pásztázzák az arcokat, fotósok gépei kattognak. Közéleti személyiségek tisztelték meg az évfordulót: kormánymegbízott, országgyűlési képviselők, az Ipar és Kereskedelmi kamara elnöke, s Vas megye prominens tisztségviselői. Jelenlétükkel ismerik el az iskolát, és Csepreget, a hajdani törekvőket, akik nagyon akarták, hogy ez az intézmény megszülessen, és szellemi folytatása legyen a 15-16. századi protestáns fő-fő kollégiumnak, később a polgári iskolának.
Itt ülnek mögöttük a Nádasdy nyugdíjas tanárai, adminisztratív és technikai dolgozói, akiknek megadatott, hogy még itt lehetnek. Elvegyülnek a mostaniakkal. Itt vannak a volt diákok, az ötven év osztályaiból két-két meghívott.
Az megemlékezés programja gondosan tervezett. Belefér az érzelem, a régmúlt, a jelen, és a lehetséges jövő. A diákszereplők tisztában vannak a feladatuk súlyával. Komolyak, értelmesek, szépek. Kifogástalanok. Elszorul a szív, amikor a hűség szép dalát énekelik: „Ezt a földet választottam, ezt a földet úgy akartam." Nagyon aktuális! Rajta lányok! Rajta fiúk! Válasszátok! Itt és most, különben baj lesz!
Az „öreg diákok", Dr. Kovács Péter és Taródi Lajos, elérzékenyülve beszéltek arról az 1962-ben épült alma máterről, amelynek csak négy terme volt annak idején. Szóltak a volt tanáraikról, a legendás hírű irodalom - német szakos Mátyás Máriáról, és a mezőgazdasági tagozatnak rangot teremtő Kovács Ferencről. Már rég nincsenek közöttünk. Ezért kerül a nevük ide.
Dorner Kornél, a szakközépiskola igazgatója vázolta az iskola történetét, fejlődését, benne azt a küzdelmet, amelyet a mindenkori tantestület és igazgatóik folytattak az intézmény fennmaradásáért, amelynek egyetlen eszköze volt a folytonos megújulás, a kihívások vállalása. Most, a fennállás 50. évfordulóján ismét váltani fognak. Az informatikai szakközépiskolai képzés mellett szakiskolai osztályokat indítanak: számítógépszerelő-karbantartó és szerszámkészítő szakmákban.
Dr. Parragh László szólt az intézmény eredményeiről és arról a szakmai tudásról, amely az élet minden területén már nélkülözhetetlen. Elismerően beszélt arról, hogy a vezetés és a tantestület elsők között ismerte fel a duális képzés szükségességét, a munkaerő- piac elvárásait.
Az Intézményfenntartó Központ szalagja is felkerült az iskolazászlóra, Dr. Huszár Lilla elismerő okleveleket adott át a tantestület nyugdíjas tagjainak. Básti Béla pedig Vas megye köszönetét tolmácsolta az 50 éves középiskolának.
Voltak szép percek! Taródi Lajos népművész kopjafát faragott egykori iskolájának. Egy Váci Mihály- idézetet vésett rá és a régi tanárai nevét. Az eső rosszkor jött, de az emlékoszlopot mégis megáldotta az iskola egykori diákja, Csepreg plébánosa.
Jubileumi évkönyv is készült, a volt és a mai tanárok nyári penzumaként. Benne: képek, szavak, mondatok, számok: a visszaidézhető múlt tanújeleként.
Már csak a koccintás maradt és a jóízű beszélgetés.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1915 szavazat
Új hozzászólás