A slam poetry nyilvános rendezvény, amelyen a fellépők néhány percben adják elő saját lírai vagy prózai szövegeiket, a közönség pedig értékeli a performanszt. Az első slam estet 1984-ben Marc Smith építőmunkás és barátai szervezték. Magyarországon 2006 óta országos mozgalom, ekkor a Műcsarnokban rendeztek nagyszabású slam estet.

Közép-Kelet-Európa jött át ezeken a szövegeken.

Závada: És az, hogy  van egy közös nevező.

Simon: Ami közös ezekben a szövegekben, az a kívülállás artikulálása. Pesten lakom, nem lettem pesti mégsem - szól, és ebből a pozícióból hirtelen ugyanannyian kívülállóak leszünk.

Závada: Ráadásul  ez nem egy lokálpatrióta szöveg. Erős az önreflexió benne, ezzel pedig még könnyebb azonosulni, nincs benne az erőltetett patriotizmus.



Van annak kockázata, ha a "hagyományos költő" elkezd slammelni?

Závada: Ugyanúgy van kockázata, mint amikor egy slammer elkezd „hagyományos" verset írni, és publikálni szeretné.

Az egyik komolytalanná válik, a másik túl komollyá?

Závada: A magyar líra zárt közeg, a slam pedig elfogadó. Ha egy slammer vagy egy rapper próbál lírát írni, akkor sokkal nehezebben fogadják el, nehéz bekerülni a klubba, mert elitista, nehezen áthatolható közeg.

Pion: A költészetből a slambe kerülni is visszás. Van, aki nagyon örül neki, van, aki elutasítja. A slam poetry könnyebb szöveg, mint a kőkemény líra, amit nehéz előadni úgy a színpadon, hogy azonnal átjöjjön, és szórakoztató is legyen. Ennek pedig állandóan szórakoztatónak kell lennie, hogy fönntartsuk a közönség figyelmét. A lírát olvasni kell.

Simon: Hét-nyolc éve, amikor a Műcsarnokban az első slam poetryt rendezték, meghívták Szilágyi Ákost, Kemény Istvánt, Háy Jánost.... nagyon sok elismert, befutott szépírót - mindenféle szépírót, akik néha elmentek, és néha csinálták. Valahol a hobbi alatt és az unalom között helyezkedett el. Most van egy olyan réteg - újságírók, költők, műfordítók -, akiknek a slam legalább a második helyen van. Nyilván, hogy a második helyen, mert főállású slammerként nem lehet megélni.  Ma már sokan vannak, akik ezt igazán komolyan veszik.

Závada: Kialakult a fizetőképes kereslet is. A fiatal értelmiség és a rapperek közül is verbuválódott egy vaskos, állandó közönség, lehet rájuk építeni. Most már vannak pénzdíjazásos versenyek is, ez is motiváló.

A magyar kultúra elslammesedésének köze lehet a magyar közélet hangulatához. Kimenni az utcára, és  jó hangosan beszélni, ez ma menő.

Závada: Persze, a slamnek sajátja a politizálás, a társadalmi kérdések feszegetése.

Simon: Állandó kérdés a szólásszabadság, a mit mondasz, mit nem mondasz. De van egy erős költészeti hagyománya a magyar lírának, amely önmagában megszabja, hogy mit mondhatsz. A slamnek kellemes mellékterméke, hogy tényleg teljesen felszabadít, nem kell igazodnod.

Váltogatod a regisztereket? Megjelent a magyar közéleti költészetről az idén egy antológia, az Édes hazám. Ez milyennek tűnik a slam felől?

Pion: Az elmúlt húsz évben is volt közéleti líra.

Závada: Például KAF is írt közéleti lírát, és valamiért nem figyeltek rá.

Pion: Kellett hozzá Kemény István meg Térey, akik egyébként nem sok közéleti verset írtak, és végül valahogy elindult ez az egész. De még nagyon sok minden nincs kibeszélve. Nem egyértelműek a határai, korlátai, a jellemzői a közéleti műfajnak. Annyi történt most, hogy valaki észrevette, hogy létezik a közéleti líra, de nincs közmegegyezés erről. Ez a slamen belül is nehéz kérdés

Závada: Nekem soha nem dobogtatta meg a szívemet, hogy az országomhoz és a népemhez intézhettem sorokat...



Kérsz egy szolgálati hordót?

Závada: A slam akciószerű performansz, ezt is ki lehet árusítani, mint a stand up commedyt.

Simon: A politikai költészet újrafelfedezése számomra is kicsit fából vaskarika. Jó kérdés, hogy eddig miért nem foglalkoztak ezzel.

Nyilván azért, mert most nagyon ideges lett mindenki, és hirtelen fontossá vált.

Pion: De hát számtalan alkalom lett volna arra, hogy idegessé váljanak az emberek az elmúlt húsz évben.

Závada: De azért valljuk be, hogy ennyire nem voltak idegesek. És azt is be kell vallani, hogy azok a költők, akik leginkább teret kapnak ma Magyarországon, azok a liberális értelmiség tagjai. Most hosszú időn keresztül a jobboldali költészet eléggé el volt nyomva.

Mit értesz azon, hogy „el volt nyomva"? Hogy nem közölték?

Závada: Hogy nem hallottam róla.

Simon: A konzervatív költészet könnyebben ül és marad otthon, mint egy élettel teltebb, társaságibb, mozgalmasabb, izgalmasabb, jobb dolog. Az a baj most, hogy összemosunk egy világszemléletet meg egy politikai szemléletet. Legalább öt olyan költőt fel tudnánk sorolni, akik a jobboldalhoz kötődnek, és baromira jó verseket írnak, nagyon szeretjük őket.

Ez az egész a nyitottság és zártság kérdése. A Versmob című filmről írt nagyon-nagyon csúnya hangnemű kommenteket. Utóbb kiderült, hogy az illető egy kőkonzervatív hobbiköltő. Az egésznek már semmi köze nem volt a politikához, csak arról szól, hogy valaki azt gondolja, hogy ülni kell otthon, és szigorú sapphói strófában a gyümölcsöző almafáról írni.



Závada: Eleve a hagyományőrzés konzervatív magatartás, és ezért van köze a jobboldalhoz.

Pion: A költészet a világra reflektál. Én példdául, történetesen  konzervatív vagyok, és ettől függetlenül a világban élek, látom, hogy mi történik, és ha nem írom meg, amit látok, akkor megette a fene.

Titeket már címkéztek fel politikailag?

Závada: Hajaj, már nyolc-tíz éve fent vagyok a kurucinfón mint „liberális zsidó".

Pion: Én meg náci vagyok, mégis itt ülünk egymás mellett.

Simon: Nekem még nincs címkém, de itt ülök egy „liberális zsidóval" meg egy „nácival" egy asztalnál, mi lesz ebből... Én leszek a legnagyobb köpönyegforgató tetű a világon.

A magyar irodalomban Mészölytől errefelé már nagyon sok minden megtörtént. Már annyi regiszter be van járva, elmosódtak a líra és a próza, a köznyelv és az irodalmi nyelv határai. Mi maradt még, mihez nyúlhattok?

Závada: A közéletiség nem csak a politika, hanem a média és a celebritások felől is körbejárható. Reflektálunk arra, amivel megpróbálják az agyunkat kimosni nap mint nap.

Na most úgy beszélsz, mint egy hittérítő.

Závada: Én tévét nem is nézek, mert az csak arra jó, hogy tüzet gyújts vele.



Ezt el is hinném, ha nem lennének a szövegeitek tele olyan utalással, amiből arra következtetek, hogy mégiscsak tudjátok, mi megy a tévében.

Simon: Én nagyon extrém módon követem, mi megy a tévében. Évek óta a nagymamámnál lakom, amikor épp nem a barátnőmnél vagyok. A nagymamám rendkívül hangosan hallgatja a műsort, és én nem látom, csak hallom, hogy mi van adásban. És amikor még vizuális inger sincs, akkor lehet rájönni, mekkora ökörség.

Závada: Van a legfiatalabb generációban egy fajta újkonzervativizmus, például a médiával szemben. A nálunk fiatalabbak már az interneten nőttek fel. Sokkal jobban átlátják a folyamatokat, a monogámia is divatba jött. Történt valami átfordulás az önmaguk választotta konzervativizmus felé. És most a 15-16 éves korosztályról beszélek.

Mi még a nagy szabadságból, a mindent ki kell próbálni korszakából jöttünk. Most az a kérdés, hogy lehet-e bármilyen kultúrmisszióról beszélni, vagy pedig azt kell mondanunk, hogy a liberális választás a gombok nyomogatása, és ez egyenlő a teljes szellemi elsivárosodással.

Meddig maradhat a slam autonóm? Itt van az új konzervativizmus, ez a feltétele annak, hogy megadott formák között ugyan, de szabadon lehessen mozogni?

Závada: Mi lennénk az új konzervatívok?

Jaj, nehogy én osszam ki már a címkéket.

Závada: Én az újkonzervativizmust az új generációra értettem. Mindenki ismeri a saját házatáját, tisztában van azzal, hogy a különböző irányzatok nehezen mondanak magukról önkritikát. Számomra az volt nagy élmény a slammel kapcsolatban, hogy ezek az emberek maguk felé is képesek megmondani, ha  valami nem jó. Nagyon jó dolog volna, ha ez a fajta önkritika kiteljesedne. És nagyon szerethető is.

A teljes interjú itt olvasható

Pion István (1984): Költő, újságíró, slammer. Első kötete várhatóan 2013-ban jelenik meg.
Simon Márton (1984) Költő, szerkesztő, slammer. Első kötete: Dalok a magasföldszintről (2010)
Závada Péter (1982) Költő, dramaturg, slammer,rapper. Első kötete: Ahol megszakad (2012)