Létrejöttét több régóta érlelődő igény határozta meg. Igazából Marconi, és Popov szerepe a genezisben meghatározó, hiszen a rádiók tömeges térhódításának, valamint a rádióhoz kapcsolódó szórakoztatásnak igen nagy szerepe volt a hangszer gyors evolúciójában.  Lehet, hogy még az első nagy gazdasági világválságot is bábaként említhetjük, hiszen a szórakoztatóipar akkor indult addig soha nem tapasztalt fejlődésnek.

A hanglemezekre rögzített, illetve a rádiókban nagy mennyiségben lejátszott hangfelvételeken a basszus többnyire halk, érthetetlen, és többnyire hamis is volt, így 1933-ban a Seattle-ben élő, Paul Tutmarc nevű zenész, zenetanár, és ezermester elkészítette első elektromos basszushangszerét, egy cselló méretű érintő nélküli hangszert, melyen állított helyzetben kellett játszani, mint a bőgőn. A fia állítása szerint az első elektromos hangszedőit is előbb elkészítette, mint a mindenki által forradalmárnak tartott Rickenbacker. Maga a hangszedő sem volt egy bonyolult szerkezet, mágnesből, és köré csavart rézhuzalból állt. (Mostanában sem atomfizikusok készítik őket...)

A büszke feltaláló céget alapított, azt Audiovoxnak keresztelte. Nem sokáig ült a babérjain, rekord gyorsasággal, 1936-ra kifejlesztette azt a hangszert, amit már elektromos basszusgitárnak tekinthetünk, de a neve még az elődöt idézi „Model 736 bass fiddle". Ez basszushegedűt jelent, de a hangszeres játék a gitárhoz hasonlóan döntött hangszeren zajlott, valószínű, hogy pengetővel.

Diófa testében egy hangszedő volt, kapott koptatólapot is, melyen egy potméter foglalt helyet. Mérete nem haladta meg egy klasszikus „spanyol" gitárét. Igen rövid rezgő húrhossz jellemezte, a tiszta intonáció érdekében bundokat kapott (16 darabot, így az elvárásokhoz képest óriási hangterjedelemre tett szert) hangolókulcsai a fej két oldalán helyezkedtek el.

Fia, Bud 1948-ban dobott piacra egy terjesztő cég segítségével egy igen hasonló hangszert Serenader néven. A kisméretű, könnyen hordozható, egyszerűen hangosítható elektromos basszushangszer, ami az utazó zenészek közül a gitárosnak, és a bőgősnek is kézre állt, ebben a hangszerben öltött testet. A Gibson cég támasztólábas, igen kényelmetlen, nem gitárszerű hangszerei egy másik fejlődési vonalat követtek.

A Tutmarc család konstrukcióiból több mint száz keringett az U.S.A. területén, így Leo Fender akár láthatta-hallhatta egyiket, hiszen a saját fejlesztéseinek ellenőrzésére folyamatos kapcsolatban állt a Dél-kaliforniai zenészekkel, úgy hogy munkahelyükön figyelte-faggatta (konkrétan zenélés közben zaklatta) őket.

Mivel igen törekvő ember volt, talán már hazaérve -de legkésőbb másnap- megfoganhatott benne a tömeg-gyártható elektromos basszusgitár elkészítésének kéjes gondolata...

(Folytatjuk...)