Megtalálták a Colosseum színeit - vörös és kék színű volt eredetileg
2013.01.10. - 13:35 | vaskarika.hu - Fotók: wikipedia
Fehér, vörös és azúrkék színű volt a római Colosseum. Az ókori amfiteátrum restaurálása során előkerültek a falakat fedő festékréteg maradványai. Hatalmas szürke kőépületként ismerjük, pedig a Colosseum eredetileg színes volt.
Pár négyzetméternyi falfelületről van szó, de a vörös és a kék szín jól kivehető. A Colosseumot máshol is ez a két szín díszítette: a falakat vörös és fekete travertin kő borította, ezt pedig kék színű azurit ásványt tartalmazó réteg fedte. A kék a feltételezések szerint leginkább a falakon a tengert ábrázoló jelenetekhez kellett.
Az eddig mindig lezárt folyosó restaurálása októberben kezdődött. A turisták előtt nyáron nyitják meg. A helyreállítás 80 ezer eurós költségét a római régészeti felügyelőség finanszírozza. A régészek a folyosón több "falfirkát" is találtak, amelyet feltehetően a 217-es tűzvész után véstek oda gladiátorok. Falloszt rajzoltak a balszerencse és az átok ellen és babérkoszorúkat, pálmaágakat, nyilakat és kardokat a győzelem reményében. /MTI/
A Colosseum az ókori Róma hatalmas amfiteátruma, ma pedig nevezetes látványossága a városnak; 2010 júliusától már a föld alatti része is bejárható.
Az amfiteátrum római találmány. Lényege az elliptikus alaprajzú aréna, amelyet több emelet magasságban ülőhelysorok öveztek, ahonnan a nézők biztonságosan szemlélhették a látványosságokat. Az amphitheatrum szó utal az épülettípus eredetére, hiszen két, félkör alaprajzú görög színház „összeillesztése" eredményezi az ellipszis formát.
A Colosseum Vespasianus császár ideje alatt épült Rómában, a Forum Romanum délkeleti végén. I. sz. 80-ban készült el, ekkor volt megnyitója is. Vespasianus utóda, Titus avatta fel szertartásos ünnepség keretében, amelyen 5000 vadállatot vonultattak fel. A legfelső üléssort a következő császár, Domitianus fejeztette be.
Eredetileg Amphiteatrum Flaviumnak hívták. Mai nevét a középkorban kapta, feltehetően Nero egy, a közelben álló szobráról (a kolosszusról). Az épületet gladiátor- és állatviadalok színhelyéül tervezték, és a korhoz képest hatalmas méretű nézőtömeg befogadására volt képes.
A Colosseum elliptikus alaprajzú, 188 m hosszú és 156 m széles építmény. 48,5 m magas; mészkőből, tufából és téglából épült, bonyolult szerkezetű építmény. Az üléssorokat lejárók és sétálófolyosók tagolják, amelyek az amfiteátrumban mintegy 55-73 ezer ember zavartalan elhelyezését és közlekedését biztosították. Az építészek olyan járatok és felvonók rendszerét alakították ki, amellyel megoldották a vadállatok színpadra juttatását közvetlenül a ketreceikből. A keresztényeket oroszlánok elé vetették, a gladiátorok egymás ellen vívtak élethalálharcot a 86 × 54 méteres arénában. A negyedik, legfelső emeleten elhelyezett talpkövek és konzolok hatalmas rudakat tartottak, melyek segítségével az amfiteátrum arénáját óriási sátorral lehetett befedni. /Wikipedia/
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat







Új hozzászólás