62 éves a hazugságvizsgáló

2013.01.18. - 17:30 | Széles Gábor

62 éves a hazugságvizsgáló

Amióta világ a világ, de legalábbis, mióta emberek vannak a földön, azóta létezik a hazugság is. Nem kell feltétlenül a legdurvább dolgokra gondolni: füllentünk, amikor bejelentkezik hozzánk valaki, akit épp a hátunk közepére se kívánunk, füllentünk, ha valaki meghív minket, de épp nem akarunk elmenni, és füllentünk még persze megannyi más helyzetben is, ha az – akár pillanatnyi - érdekeink úgy kívánják.

Persze nemcsak kicsiben lehet mellőzni az igazmondást. A jelenség a bűnözők világában sincsen másként, mindig voltak nagy „spílerek", nagystílű bűnözők, notórius hazudozók, akik akkor se mondanak igazat, ha épp az édesanyjuk életére esküdöznek.

A hazugságelemzés tudományos kutatása 134 évvel ezelőtt kezdődött, mikor is Angelo Mosso olasz pszichológus feltalálta a pletizmográf nevű eszközt, amely a légzésfunkció működését vizsgálta. Mosso kutatása során kiderítette, hogy stimulusok hatására az ember levegővételi ritmusa megváltozik, ezáltal pedig szívverése is hevesebb lesz.

Az első hazugságvizsgáló gépet Sir James Mackenzie, M.D.-nek köszönhetjük, aki 1892-ben megalkotta az első, egyelőre még orvosi jellegű vizsgálatokra szánt eszközt, amely a szabálytalan szívverés észlelését rögzítette - akkor még pergamenre.

Az első olyan hazugságvizsgáló készülékre azonban, amelyet ténylegesen a megtévesztés lebuktatására alkalmaztak, egészen a 19. század végéig, azaz 1895-ig kellett várni, amikor egy olasz fizikus és pszichiáter, bizonyos Cesare Lombroso egy úgynevezett  hidroszfigmográffá alakította át az eddig meglevő eszközt, amely már képes volt a bűntények gyanúsítottainak vérnyomásában és pulzusában bekövetkező fiziológiai változások mérésére.

Lombroso eszköze messze meghaladta a korát. Annyira, hogy e korai eszköz a mai poligráf kardioszfigmográf egységének előfutára volt.

14 évvel az első hazugságvizsgálónak nevezhető berendezés feltalálása után a már előbb említett James Mackenzie továbbfejlesztette találmányát, hogy aztán abból egy órásmester, bizonyos Sebastian Shaw segítségével klinikai tintapoligráfot fejlesszen. A berendezés egy óraszerkezetet használt a papír hajtására, időjelölő mozdulatokat tett a papír felett, e mozdulatok során pedig tintajelek keletkeztek, amelyek az ember élettani  funkcióinak  ismeretében könnyen értelmezhetők. Valójában azt a berendezést, amit ma poligráfként használunk, gyakran a Mackenzie-féle poligráf utódjának is tekintik.

1914-ben Vittorio Benussi egy olyan berendezést talált fel, amellyel mérhető a be,- és a kilégzés között eltelt idő - ezáltal meghatározhatóvá vált az, hogy melyek a hazudozás légzőszervi jelei.

Egy évvel később Dr. William Moulton Marston amerikai ügyvéd és  pszichológus fejlesztette ki az első olyan vérnyomásmérő műszert, amely képes volt mérni a szabálytalan, folyton ingadozó-változó vérnyomást. Marston berendezése egy egyszerű vérnyomásmérő mandzsettát és egy sztetoszkópot alkalmazott a szabálytalan vérnyomás mérésére, miközben a vizsgált alanyt különböző kérdésekkel bombázták.

A berendezés elnevezése, azaz a poligráf szó egyébként John A. Larsontól származik, aki a vérnyomásmérő berendezés mellé egy olyan eszközt is beépített, amely a vérnyomás folyamatos mérése mellett a be,- és kilégzések számának rögzítésére is képes.

A mai, modern poligráf szabadalmaztatására azonban egészen 1939-ig kellett várni - a találmány bejegyeztetése annak a Leonarde Keelernek a nevéhez fűződik, akit ma a poligráf atyjának tekintünk. Az ő nevéhez fűződik az első poligráfiskola, a Keeler Polygraph Institute megalapítása is.

1992 óta a poligráf is belépett azon orvosi berendezések sorába, amelyeket elért a komputerizáció.

1993-ban egy marylandi egyetem két elemzője, Dr. Dale E. Olsen és John C. Harris egy PolyScore nevű programot készített, amely képes volt arra, hogy poligráf adatait egy bonyolult matematikai algoritmus segítségével értelmezze és eldöntse, hogy a kérdezett igazat mond-e, s ha igen, milyen mértékben. Ennek a szoftvernek az átdolgozott, továbbfejlesztett verzióit használják a mai napig is az Egyesült Államokban, és világszerte mindenütt, ahol hazugságvizsgáló berendezéseket alkalmaznak.

Kapcsolódó írásunk:

Hétköznapi hazugságaink - önismereti beszélgetés Rakovszky Lujza pszichológussal

2012.05.03. - 00:55 | Leila

Hétköznapi hazugságaink - önismereti beszélgetés Rakovszky Lujza pszichológussal

Miért hazudunk? A hazugság valótlanság állítása más(ok) vagy önmagunk félrevezetése céljából. A hazugságot minden kultúrában elítélik, mégis minden élőlény hazudik. Amíg a növényeknél és az állatoknál a megtévesztés a túlélést biztosítja, addig az emberek leginkább maguk védelme érdekében teszik. A hazugság kifinomult művészet, egyfajta menedék, a büntetés elkerülését szolgálja, ezért nélkülözhetetlen és mindennapos tevékenység... Rakovszky Lujza pszichológussal beszélgettünk az Életkapu Alapítvány szervezésében, a Paparazzi Klubban.

 

Új hozzászólás