Mindenhol olvashatunk a mai tinik szexuális szokásairól. Az interneten, újságokban, de ma már könyvek szólnak a témáról, annyira aktuális. Röviden: féktelenek, szégyentelenek és mérhetetlenül kíváncsiak. Furcsa szokások még furcsább helyeken. Segédeszközök, módszerek színes skáláját felvonultató orgiák, természetesen folyamatosan változó partnerekkel. A mai huszonévesek szinte vénnek érzik magukat a fiatalabb korosztály „versenyzői" mellett. Ezekután hogy érezze magát egy középkorú „halandó" nő?

A megszokott tendencia: minél fiatalabbak, annál kisebbek az őket épphogy takaró ruhák. Amikor bíráskodunk, féltékenyek vagyunk? Mert oly könnyen adják magukat? Mert néhányuk többet szeretkezik, mint egy ittas huszonéves? Mert amíg mi a romba dőlt kapcsolatainkat és elfuserált házasságainkat mentegetjük, ők nap mint nap új tapasztalatokat szereznek? Ezek a „tapasztalatszerzések" legtöbbször tiszavirágéletűek, de melyik nő ne vágyott volna csak egyszer az életben egy óriási kalandra?! Belegondolni is szörnyű, mennyi mindent szalasztottunk el, és bánjuk, hogy nem tettük meg. Ők a legbátrabb szexgeneráció, vagy csak mások? Vagy szimplán csak merészebbek és meg merik tenni azt, amit mi csak legbujább álmainkban vagyunk képesek?

Talán. De talán csak kipróbálnak mindent, amire kíváncsiak, és amire vágynak. Talán csak tapasztalatot szereznek, vagy csak jól érzik magukat. De lehet ez a beilleszkedés egyféle módja is a felnövekvő társadalomban, amely oly könnyedén repítheti magasba az embert, mint amilyen gyorsan a tápláléklánc aljára juttatja, ahol nem az a fontos, hogy ki vagy, hanem, hogy mit mutatsz. A ruhák, a zenei érdeklődés, a hajviselet mind egy-egy megvizsgálandó szempont a menő/ciki kategóriához való besorolás esetén. És a leglényegesebb: a szex. De hogyan érezhetik jól magukat, ha sem érzelmileg, sem fizikailag nincsenek abban a fejlettségi állapotban, hogy a perverzitás legvégső határait feszegető játékokat játsszák? Honnan tudják, mit akarnak? A hollywoodi sikerfilmekből, egy-egy eltúlzott baráti dicsekvés következményeként, vagy pornófilmekből ellesett torz képből? Igen, valóban többet tapasztalnak, de a rizikófaktor is megnő ezáltal.

Kimondhatatlan nevű nemi betegségek, kínos találkozások és persze érzelemmentesség. De mégis mit várunk? Erényövet, apácazárdákat és makulátlan múltat? Az nem a XXI. század lenne. A korszak, amely gyorsabban változik, mint bármi más ezelőtt, ahol a TV, az internet ömleszti ránk az információt, az élményeket. A média által sugárzott kép alapján nyugodt szívvel kijelenthető: a megfelelési kényszer az, ami befolyásol minket évek óta. Ez egyaránt érvényes nőkre és férfiakra is. A fiatalság miért lenne kivétel?! Az ifjúság talán csak a belső hiányosságát, az önbizalom hiányát fedi el a furcsa külsőségekkel.

Statisztikák évről-évre arról számolnak be, hogy a fiatalok egyre kevesebbet olvasnak. Nem csoda; a környezetük egyre színesebb, hangosabb és figyelemfelkeltőbb, mint valaha. Minden a hatásvadászatra épül. Miért ne választanák a könnyebb utat?! Átvitt értelemben a „hagyományos" szexuális élmények talán már nem nyújtanak akkora élvezetet számukra. A beilleszkedés kényszere, és a mindenáron egyénieskedő jellemvonások azok, amelyek épp nem egyedivé, hanem egyformává teszik a felnövekvő generációt. A média elérte célját: keresik a jobbat, a szebbet, a különlegesebbet sokszor bármi áron. A szex miért lenne ez alól kivétel?  De mit tehet a mai fiatalság, ha lépten-nyomon ezt látja?

Ekkor felmerül a kérdés: mit lát? A szülők nem figyelik, és nem is tudnák figyelni gyermekeiket a nap minden percében. Szobájuk ajtaját becsukva az internet széles karja tárul ki előttük, felajánlva csupa izgalmas dolgot, de a barátaikkal folytatott beszélgetéseseket sem cenzúrázhatjuk. Az ő hibájuk, vagy csak számunkra meghökkentőek ezek a tények? Ebbe nőttek bele? A környezet kényszerítette bele őket ebbe a helyzetbe, vagy ez természetes? Persze tehetnék az ellenkezőjét annak, amit látnak vagy hallanak, és függetlenül ezektől, önállóan dönthetnék el, mi helyes, és mi nem. De akkor mi lenne a különbség egy fiatalosan öltözött üde negyvenes és egy szimpla tini között?

A téma felveti az erkölcsösség kérdését is. A szülő megelégszik azzal, ha gyermeke nem csavarog el otthonról (minden nap), ha jól tanul és illedelmes. Optimális esetben mi oka lenne feltételezni, hogy csemetéje korához nem illő dolgokat csinál egy „ottalvós" bulin? Ennek nyilván nincsenek jelei, és nem is lehet ráhúzni a jó gyerek - rossz gyerek sablonokra. A kíváncsiság, merészség, megfelelési kényszer mind olyan emberi tulajdonságok, melyek mindenkiben ott rejtőznek. Csak épp eltérő mértékben, mint ahogy kordában tartani is egyéni döntés. Információ hiányában viszont igencsak nehéz jó döntéseket hozni. Vajon ki fogja őket bevezetni a szexualitás rejtelmeibe? Ki fogja rávezetni őket a romantika, a meghitt együttlét fontosságára. Szülő és gyermeke között nincs kínosabb téma, mint a szex... Egyik fél sem beszél erről szívesen. Azonban honnan lehet tudni, hogy eljött az ideje? Honnan tudja a szülő, hogy gyermeke már elérte-e azt a bizonyos kort? A szülő vagy nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni a jelenlévő problémákat (hasonlóan a drog, vagy az alkohol kérdésében is). A kommunikáció hiánya, az „elgépiesedés" következtében nem is olyan meglepő ez. De mire az általános felvilágosítás megtörténik az iskolákban, a fiatalok döntő többsége már pontosan tisztában van az alapvető fogalmakkal (vagy még annál is többel).

Az ő helyükben vajon mi mit tennénk? Nem úgy értem, hogy ha felnőtt ésszel csöppennénk bele ebbe a helyzetbe, hanem tizenéves fejjel, a barátaink invitálnak egy ártatlannak tűnő összejövetelre. Fel tudnánk mérni a helyzetet? Tudnánk mi helyes és mi nem? Ha tudnánk is, hagynánk, hogy gyávának nevezzenek, mert nem veszünk részt benne? Vagy csak félnénk, hogy a baráti társaság, ahová eddig tartoztunk, kivet magából?

Minden benne van: félelem, bizonyítási vágy, megfelelési kényszer és tudatlanság. A mai fiatalság legfőbb ellenségei és hátráltatói, még ha ők ezt nem is tudják. És mit nevezhetünk nevén? Manapság van már hiteles definíciója a dolgoknak? Férfi, nő, (androgün) modell, jó és rossz, perverz vagy természetes egyaránt változnak. És kik vagyunk mi, hogy ítéletet mondjunk? Nekünk van igazunk és ennek gátat kéne szabni, vagy minden szubjektív, és a legfontosabb erkölcsi fogalmak csak nézőpont kérdései?