Szabadság, szerelem: ide ez édeskevés - Slam Színház premier a Magházban

Képgaléria megtekintése2013.03.18. - 00:40 | Kánya Dóra - Fotók: Görcz Andrea

Az országban elsőként Szombathelyen, a Magházban rendeztek Slam Színházat a március 15-i megemlékezés alkalmából. Az egyszálgitár körökből ismert, de egyre több mindenbe belevágó fiatal tehetség, Varga Richárd rendezésében most a slam poetry és a színház házasodott egy estére. Szenzációs gondolat, hatalmas érdeklődés, felejthető kivitelezés.

Március idusának pirossal szedett napján még a gondolataim is piros, fehér, és zöld színekben pompáztak. A városi megemlékezés után végül a Kelemen Zoltán féle Márcziuson ért utol igazán a hazaszeretet. A koszorúzásnál a szélfútta Petőfi-szoborral most együtt tudtam érezni, hiszen a hajam akrobatikus táncot lejtett az arcom körül. A patrióta hozzáállásomat a büszkeség váltotta fel a szombathelyi sajtófotó kiállításon - egy kép mégiscsak többet mond, ezer szónál. Hogy ne lankadjon forradalmi hangulatom, este slam poetry-vel mixelt színházi forradalomra mentem Szombathely legjobb kultúrkocsmájába.

Az országban először rendeztek Slam Színházat. A Magház mindig bábáskodott a feltörekvő helyi tehetségek felett, most is teltházzal vette kezdetét a műsor. Széles skálán mozgott az érdeklődök tömege, ez is jelzi a műfaj kortalanságát és korlátlanságát.

Varga Richárd írásában és rendezésében (el)várt volt, hogy erősen kortárs alkotásról lesz szó, tekintve, hogy slammeléseiben, dalszövegeiben és írásaiban is hemzsegnek az aktuális témákat boncolgató gondolatok. A 1848. március 15-i eseményeket egy történész pontosságával illesztette bele egyebek között az internetkultúra, az irodalom, a politika és a Quentin Tarantino filmek világába. Vagy éppen fordítva?

Kitűnő gondolat, hogy a kulturális sokszínűséget egy jeles napra alapozva színdarabba ültetik. A többkomponensű megoldás nálam mégsem ért célt olyan formában, mint amilyet vártam volna. Nem reméltem a szó szoros értelmében színházat, de ez inkább néhány mozdulatos felolvasóest volt. Ricsi munkájára nagyon oda kell figyelni, hogy minden formájában érteni lehessen. De akár színházról, akár egy sima előadásról legyen szó, a tiszta és érthető beszéd elvárható lenne. Ehhez pedig nem kell képzett színésznek lennie valakinek. A Savariai Slam csapata nem nagyon találta helyét a pódiumon. Nekem úgy tűnt, nem akar rímbe állni náluk a téma.

Rozmán Kristóf a 12 pont és A Nemzeti dal szavalata is furcsán kidolgozatlannak hangzott annak tükrében, hogy délelőtt még Szabó Róbert Endre Petőfijére borsóztam a Weöres Sándor Színházban. Korponay Zsófi jósnője ugyan kissé erőltetett, de kedves színfoltja volt az estének.

Esetlen volt a műsor, mintha csak próbáltak volna. A szövegek ellenben betaláltak, bár ilyen masszív dózist kapni mindenből egyszerre... Tudom, hogy a slam poerty lényege éppen ebben rejlik, de olykor beleszédültem az agyingerlő sorokba. Az zavaró volt, hogy egyszer poénként csapott arcba egy kellemes gondolat, máskor komoly érvek komolytalan földön landoltak. A „szabadság, szerelem, ide ez édeskevés" többször hangsúlyozott mondattal kövér felkiáltójelet tettek a keserédes március 15-i jeles napom végére.

Írta, rendezte, zenével ellátta és jelmeztervezte: Varga Richárd
Szövegek: Savaria Slam Poetry

Szereplők:
István/Mór: Krausz Dávid
Lajos/József: Supán Ádám
Sándor: Mersich Ádám
Pál: Paukovics Gergely
Landerer: Egy Szék
A 12 pont és A Nemzeti dal: Rozmán Kristóf
Jósnő: Korponay Zsófia
Narrátor: Varga Richárd

Nyomtatás Küldés e-mailben Az oldal tetejére

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Igazságérzet 2013.03.18. - 17:50

Vajon hogy lehet hiteles cikket írni egy előadásról - beszélve artikulációs hibákról - a színpadnak háttal ülve és kis túlzással végigbeszélgetve az előadást?

öhömköhöm! 2013.03.25. - 16:00

Látszik, hogy a cikk írója nincsen tisztában a munkakörével, illetve azzal, hogy milyen végzettség kell ahhoz, hogy valaki (blogon kívül) ilyen formában megírhassa a véleményét (színikritikusi végzettség, esztétika szak???). Továbbá a "darab" menetével sem, hiszen ezt még véletlenül sem lehetett összehasonlítani a WSSZ-ben látott darab jeleneteivel (pl. itt Petőfi nem maga olvasta fel a Nemzeti dalt, hiszen közben a mosdóban telefonált Júliával; valamint a 12 pont is csak véletlenül landolt A Nép ajakán).
Nézőként én szeretnék gratulálni a srácoknak, felejthetetlen előadást kaptunk tőletek. Hangosítás hiányában és MÁSOK KELTETTE ZAJOK miatt valóban akadhattak olyan részek, melyek nem tisztán jutottak el füleinkhez, de ezt nem a ti számlátokra írjuk. Jól éreztük magunkat, csak így tovább. :)

twickkk 2013.03.26. - 13:06

Nekem épp az volt a figyelemfelkeltő ebben az írásban, hogy nem tisztán pozitív. Sokkal életszerűbb képet kapok akármiről, ha hallok a hibáiról is. Én üdvözlöm, ha valaki ilyen bátran vállalja a véleményét, és szívesen olvasom nem csak blogszinten, mert számomra (és szerintem az olvasók többsége számára) kicsit sem visszás, ha nem minden a legszuperebb, a legjobb, a legértékesebb…, épp ellenkezőleg!