A szerdai premier előtti vetítésen a tizenéves korosztálytól egészen a Puskás-féle generációig, a focibolondtól a focihoz nem értőig (én vállalom ez utóbbi titulust) terjedt a nézőközönség. Két óra néma tiszteletteljes csend, és filmvégi hatalmas ováció fogadta a közel kétórás dokumentumfilmet. Ezekkel a sorokkal már szinte mindent el is mondtam.

Mindig is azt tartottam, hogy a dokumentumfilm maga az élet, az emberi emlékezés, az érzés, a gondolat, a tett, az alany. Egy megismételhetetlen pillanat, egy vissza nem forgathatott idő, és mindemellett egy teljes kordokumentum. Ez a dokumentumfilm a portéfilmek sorát növeli, mely egy legendán keresztül bemutatja a magyar történelem sötét és kegyetlen, egy emberi életen átívelő korszakait is. A film kronológiai sorrendben - a gyermekkortól kezdve egészen a 2006-ban bekövetkezett halálig - veszi sorra Puskás életének eseményeit, kudarcait és legfőképpen sikereit. Mindemellett érintjük a II. világháború, a svábok kitelepítése, az 56-os forradalom, és legfőképpen a megtorlás időszakát, azaz a rendező az életpályát a huszadik századi hazai és európai történetbe ágyazva mutatja be. Enélkül ugyanis kevésbé lennének érthetők a döntések, a miértek, és ezzel a háttérrel válik a film teljes egésszé, feledhetetlen emberközeli élménnyé.

Archív felvételeken látjuk a Kispesti (Honvéd) kezdéseket, az 1952-ben Helsinkiben kimaradt 11-est, a híressé vált Anglia elleni 6:3-at, majd a kevesebb felhajtást kiváltó 7:1-et, a ma is  utánozhatatlan cseleket és bombagólokat, az 1954-es világbajnokság góljait, helyzeteit, és a végső, 3:2-es vereséget. Szepesi hangja pedig tovább fokozza a vizuális élményt és érzést. Szinte kirázza a nézőt a hideg, mintha ott ülnénk több mint 50 évvel ezelőtt, és együtt izgulnánk a játékosokkal, és a szurkolókkal.

Aztán jött a Honvéd világkörüli útja, amely mindent megváltoztatott, hisz Puskás Cziborral és Kocsissal együtt úgy döntött, hogy külföldön marad. Ebben közrejátszottak a világbajnoki vereség utáni magyarországi lázadások, és a politikai támadások. Puskás ezen döntése után következett a megtorlás, vagyis a FIFA és a politika befolyásolás miatti két évre szóló eltiltás, melynek során élete lejtőre került. 1958-ban politikai hazaárulással vádolták. Látjuk, ahogy a hatalom újraforgatja Puskás jeleneteit a Csodacsatár című filmben egykori csapattársával. Aztán jött a mélyből való, minden izzadságot, és fáradságot megérő felemelkedés, és a film mesél a Real Madrid-beli Pancho időszakról, az elfelejtett athéni edzős időszakról, az emberbaráti adakozó történetekről. Látjuk, ahogy Puskás hazatér 1981-ben, majd a Melbourne-i edzői időszakát is.

Életének meghatározó - első és utolsó beteges - éveit Magyarországon élte le, és akkor lábadt könnybe igazán a szeme, ha magyarul skandálták a nevét a stadionokban. Mindenhol, ahol megfordult a világon, igyekezett a helyi szokások szerint élni, beilleszkedni, ember maradni, és ezek mellett megtanulni a nyelvet. A filmben felhasználtak levéltári dokumentumokat és Puskás Ferenc által írt leveleket is, melyek sokszor Csuja Imre hangján szólalnak meg. Életét a labdarúgásnak szentelte, igazi barát és sportember volt a pályán és a pályán kívül is. Erről tanúskodnak a filmben megszólaló barátai, Öcsi bácsi testvére, felesége, magyarországi csapattársai - Grosics Gyula, Buzánszky Jenő -, madridi csapattársai - Alfredo di Stefano, Raymond Kopa, José Emilio Santamaria -,egykori ellenfelei és volt játékosai, a Panathinaikos vezetői, és ezek mellett legendás labdarúgók és edzők, így Franz Beckenbauer, Sir Alex Ferguson, Pelé és Michel Platini.

A történelem sötét múltja folyamán, egy szerethető emberi élet bontakozik ki. Egy olyan emberi élet, aki ha másképp dönt a történelem, meghurcolt alanyaként végezte volna egy kötél végén, vagy épp egy pocsolyába fulladva. Egy ember, aki politika mentesmaradt, és így vált a pályán sportoló zsenivé, s maradt az életben érző ember. Puskás élete a könnyes vallomások és a klisék nélkül is hollywoodi mesékbe illő álomsztori. A dokumentumfilm végén kivétel nélkül mindenkinek hevesebben kezd dobogni a szíve a büszkeségtől. A többségében tizenévesek hada pedig vastapssal bizonyítja, hogy ez egy méltó film a legismertebb magyar emlékéhez, mely generációkat, nemzeteket, és talán a magyarságot is összeköti. Puskás Öcsi neve és emléke él, és e film segítségével élni is fog!