Nem is kell más, csak mit egy rímrakás rám rakhat, amolyan „meglepő hatás"-aratás. Abrak lelkemnek, mitől szívem szottyadt szándékai értelmet nyernek. Kik eddig tehetetlen hallgattak, versekkel felvértezve mégis megfelelnek, minden kihívásnak földbe vájt öröklakást ásnak. S a sírt, hol elmém süllyed el, rímek veszik körül, s emberek sokasága kérdi: hát ez meg minek örül?

A válasz mellékvágányról érkezik agyamba, hátulról, kis késéssel. Édesanyámtól, örökbe kapott helyjegyem markolom és megnyugtat az érzés, hogy bármikor, akárhol meríthetek egy jó kanállal ebből a rendezett, csilingelő szókészletből egy részletet. Nem hátra, de előre menekülhetek, őszintén nevethetem szembe ezt a rongyos életet. Gondolataim, persze torlódásban várakoznak arra, hogy fruttiként szétszórt szavak sorozatával fejtegessem, mit jelent nekem a Vers, és mit adhat Neked, Kedves Olvasó, ha nap-nap után poémákat olvasó'. Szóljon helyettem inkább a költő, József Attila, kinek születésnapja (április 11.) A Költészet Napjának dátumát adja, s már 1964-óta pirig-pörög ez a nóta, Tiszta szívvel. 

Örömhír ez derűben, hogy a költészet nem fogalmazott meg még mindent. Mert mindig akad egy új látásmód, egy eddig rímcsokorba át nem fejtett magyarázata a körülöttünk levő világ megannyi szelvényének. Így a poézis nem csupán élt, él ma is, és élni fog mindaddig, míg emberi gondolat lesz e földön. S ennek okán lesznek poéták is, akik a nagy-, vagy éppen csekély súlyú érzéseink sokak által, rég várt ismerősként köszöntött megfogalmazásait csodás köntösbe bújtatva tálalják elénk, szívünk-szavunk nagy örömére.  

/VG nyomán: jumboW/