Március 25. 19.00 AGORA Savaria Filmszínház

Vajon hányan vannak ma hazánkban olyanok, akik ha visszaemlékeznek gyerekkoruk egy-egy televízió előtt töltött délelőttjére, ma is hallják, hogy "húsz forintért tarka kutya, tízért fehér kutya jár" vagy azt, hogy "ez itt a ház", s maguk előtt látják, amint valaki rajzol egy táblára. A zenész bácsik nevét persze nem tudták, hisz alig múltak tíz évesek, és az ember ekkor még nem nagyon ad a részletekre. Nos, vajon hányan lehetnek? Ha a legkorábbi emlékek mondjuk 30-35 évesek, akkor a mai felnőtt lakosságnak legalább a negyede innen ismerheti ezeket a verseket.

Vajon ki gondol arra, hogy a zenész bácsik is voltak gyerekek, és (szinte) mindannyian egy iskolába jártak, ahol Kodály Zoltán jóvoltából naponta volt énekóra. Úgy nevezték: zenei tagozat. Mire innen kikerültek, sok-sok költőt megismertek, sok-sok hangszeren zenéltek és egyre több verset énekeltek.

A közönség-gyerekek is szép lassan felnőttek és Jeszenyint, Villont vagy Kosztolányit, Tóth Árpádot, Tamkó Sirató Károlyt, Adyt hallgathattak, majd megértek arra, hogy József Attila-estre menjenek a Merlinbe. De ha újra gyerekek akarnak lenni, lejátszhatják Jonatán kapitány hányattatásainak történetét. Este, baráti körben Robert Burns sördala, és néhány korsó kíséretében vitatkozhatnak azon, hogy laknak-e nálatok állatok? Majd reggel arra gondolnak, hogy hol is a nadrágjuk? Ha nézik a világot, talán tudják már, hogy van-e bocsánat. És mi lesz a veres villamossal? Vajon hányan ismernék ezeket a verseket, ha nem lettek volna azok, kik megszámlálhatatlan tévé-, rádió-, lemezfelvételen, koncerten eléneklik ezeket?

Negyven éves az a zenekar, mely sokak számára képviseli a költészetet - Kányádi Sándor szavaival:

„A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, „szív-némaságra" született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti „eredeti dallamot".