Western-mikrokozmosz - Piano Bench a Lamantin Jazz Fesztiválon
Képgaléria megtekintése2013.06.25. - 14:45 | Büki László 'Harlequin'
Június 24-én a Krúdy Klubban lépett fel a Lamantin Jazz Fesztivál második napján a Piano Bench trió. Az Alex Baboian (USA) – gitár, Dylan Coleman (USA) – bőgő és Juhász Márton – dob alkotta jazztrió XX. századi klasszikus zongoradarabokat hangszerelt át gitár-bőgő-dob kombinációra, illetve eredeti módon ötvözte ezeket improvizált és groove zenével.
Túl vagyunk két olyan egymást követő napon, ami zenei élményként örökre belénk égett. Június 23-án a Buena Vista Social Club életöröm szelencéje tárult ki előttünk a Sportházban, másnap pedig XX. századi klasszikus zongoradarabok öltöttek magukra színes ruhát, kifejezve a jazz improvizációfolyamában rejlő értelmezhetőség sokszínűségét.
Erre nagymértékben rásegített az a már-már nyughatatlan várakozás is, amivel vártuk az idei Lamantin első taktusait. Várakozni jó, már csak azért is, mert ebben az állapotban máshogy jár a "belső óránk". Hajt minket, ostoroz, hogy el ne késsünk, le ne maradjunk semmiről. Így fordulhatott elő, hogy már negyed órával a koncertkezdet előtt ott ültünk a hangulatos Krúdy Klub egyik asztalánál, s szuggeráltuk az időt, hogy pörögjön, teljen, közelebb érjen a várva várthoz.
S hogy ez a várakozás még "feszültebb" legyen, rápakoltak 30 percet, mivel a színházban épp előadás zajlott a kiírt kezdéskor. A klub teljesen megtelt, s a moraj, mint szöveg-improvizációk összessége, mint verbális free jazz töltötte be a teret. Közben forgattuk az esti fellépő nevét: Piano Bench, s rosszemlékű reflexként önkéntelenül is Kozsó zenei környezetszennyezése, a 2000-es évek elején összelegózott fiúcsapat, a Picasso Branch ugrott be. Nem igazán repestünk, hogy besült a memóriánkba, bár a dob-gitár-nagybőgő látványa gyorsan felülírta bennünk a stílus koreográfiáját uraló "kezet a mellkasra" istenbizonyságát.
S ha már bekanyarodtunk sorainkkal egy zenei zsákutcába, illik is onnan kitolatnunk: a színpadon megjelent a három zenész, és Juhász Márton, a trió dobosa meglepett elismeréssel summázta, hogy ekkora közönség előtt még nem léptek fel. Ennyi bevezető-felvezető elég is volt ahhoz, hogy egymást váltsák a XX. század zeneszerzőinek zongoradarab-átiratai. Szkrjabin és Satie művei "feleselgettek" egymásnak a koncertfolyam elején, majd egy merész húzással mintha Dizzy Gillespie 'A Night in Tunesia' klasszikusa köszönt volna vissza.
Tele volt hangulatváltásokkal a koncert, amit kiváló érzékkel adagolt a három zenész - mintha egy zenei teszt céltáblája lett volna a hallgatóság, ahova minden "lövés" betalál. Középre! S hogy a céltábla ne csak szimbolikus legyen, jött egy saját dal, egy "kantris-préris-kovbojos" vesztern darab. Oldódtunk, azaz egyre hosszabbak lettek a szólók utáni és a számvégi tapsok. A hangszerek szépen kivehetően szóltak, a szólók nem bonyolódtak öncélú spílerkedéssé - megmutatták a zenészt, s tisztelték, szolgálták az eredeti darabot.
A már említett, közönség nevű céltáblán az igazi "sorozatlövés" csak ezután következett: Bartók 'Román táncok' című darabját átültetni a jazz nyelvére alapból merész vállalkozás, de mindezt úgy interpretálni, mintha egy latin westernfilm betétdala lenne, egyenesen döbbenetes. A gitártéma futamait az improvizációs tábor hallgatói szinte tátott szájjal és füligmosollyal követték, mi pedig vizionalizáltuk, ahogy Banderas a színpadra penderül a Desperadóból, és puskacsőben végződő gitárjából a levegőbe ereszt egy sorozatot. Bartókkal mindezt párhuzamba hozni lehet, szentségtörés, a trió mégis elhitette ezt velünk úgy, hogy közben megőrizte a mű értékeit, és zenei tudatunkba véste az "ami merész, nem feltétlen ízléstelen" igazságát.
A számvégi közönségreakciókból szinte evidens volt, hogy Bartók után Bartók következik - a Mikrokozmoszból hangzott el részlet, erős, invenciózus basszustémával nyitva, "ráhalkuló" gitárral és szigorúan precíz ritmussal kísérve. A hatás itt sem maradt el - értő és zenei találékonyságot elismerő taps volt a zenekar jutalma.
A Lamantin szervezői minden évben jó érzékkel nyúlnak olyan kevésbé ismert formációkhoz, akik szinte zenei oázisként szolgálnak a jazz-rajongók számára. Az idei műsorfolyam még csak most kezdődött, de nem lövünk mellé azzal semmiképp, ha már most kijelentjük: a Piano Banch gitár-bőgő-dob kombinációra áthangszerelt, visszafogott és ízléses játékának köszönhetően új tartalommal teltek meg a korszak ismert zongoraszerzőinek mesterművei.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1914 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások