Hódított a kulturális kuriózum - a Doni Kozákok Ének- és Táncegyüttes előadása a Sportházban
Képgaléria megtekintése2009.03.26. - 13:00 | Büki László 'Harlequin'
Színpompás népviselettel, virtuóz táncprodukciókkal és ismert dallamokkal kelt életre március 24-én kedden, az AGORA-MSH színpadán a kozák kultúra. A több, mint 50 tagú Doni Kozákok Ének- és Táncegyüttes különleges látvánnyal ejtette ámulatba a szombathelyi közönséget, és az előadásvégi zsebkendő-lobogtatás sem maradhatott el. Képgalériánkban megtalálhatóak a gyönyörű népviseletet bemutató fotók és a látványos táncelemek pillanatai.
Fokozott várakozás és teltház fogadta a több, mint 70 éve alakult együttest. Az előzetes információk és fotók alapján a Doni Kozákok műsorára jellemző, hogy - már-már a fizika törvényeit meghazudtolva - többször vannak a levegőben, mint egy repülő. Ez a várakozásunk ugyan nem igazolódott be, helyette viszont kaptunk szemkápráztató népviselet-bemutatót. A kozák népviselet kialakulásában jelentős szerepe van a kulturális örökségnek és a szomszédos népek hagyományainak, tükröződik bennük a mesterek művészi tehetsége. A kozák férfiak közkedvelt viselete (ami egyben ukrán népviselet is lett) a buggyos nadrág, a ,,sarovari" és a szattyánbőr csizma, míg a nőké a számtalan részből álló, egyszerű szabású, túldíszített öltözet. Ezeket a rosztovi együttesre - múzeumi darabok alapján -, a jeles kosztümtervező, Paulina Korotkova álmodta meg.
Doni Kozákok Ének- és Táncegyüttes az AGORA-MSH színpadán |
Az est folyamán egymást váltogatták az ének-, zene- és táncfolklór előadások, utóbbiak a hagyományos Don-vidéki táncnyelvek mellett a kozákok történelmi eseményeit is elbeszélték. A kétrészes, hatalmas közönségsikert arató műsor záróakkordja volt a jól ismert, Katyusa című orosz katonadal, mely mára belesimult az autentikus környezetben előadott formába, sokkal inkább részesévé válva így a folklórnak, mintsem a múltbéli aszociációk által életrekeltett mozgalmi éneknek.
A Don melletti Rostov városból érkezett a nagyszerű DONI KOZÁKOK ÉNEK- ÉS TÁNCEGYÜTTES formációja. Az együttes 1936-ban alakult, vezető orosz táncművészek és koreográfusok csatlakoztak a társulathoz. Az együttes a doni kozákság változatos és igen gazdag tánc- és énektradícióit gyűjtötte össze és tárta a közönség elé. Az előadások során megcsodálhatjuk a Doni Kozákok gyönyörű, hagyományos népviseleteit, a legendás kozák vezér, Stepan Razin korától kezdve. Az együttes tagjai között számtalan magas kitüntetéssel díjazott énekest, táncost, zenészt találunk. A DONI KOZÁKOK ÉNEK- ÉS TÁNCEGYÜTTES többször is elnyerte az összoroszországi együttesek vetélkedőjének nagydíját, szinte egész Európa és Amerika közönsége tapsolt már neki. Magyarországon eddig kétszer szerepeltek hatalmas sikerrel, először 2003-ban Budapesten, a szinte kicsinek bizonyuló hatalmas Erkel Színházban, majd másodszorra 2006-ban néhány vidéki nagyvárosban, Székesfehérváron, Győrben és Szegeden. |
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás