A BenX egy belga-holland filmdráma, melynek főszereplője az autizmus egyik fajtájában - Asperger-szindrómában - szenvedő, középiskolás fiú. Hogy mit is takarhat ez a dolog, amely nem betegség, hanem inkább a létezés egy formája? Az autizmus egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban, szellemi egyedüllétben, az állandósághoz való ragaszkodásban, az állandóan visszatérő gondolatokban, a kényszeresnek tűnő, de látszólag céltalan és körülményes foglalatosságokban és a végletesen beszűkült érdeklődési körben nyilvánul meg.

Ben hasonló problémákkal küzd, és képtelen beilleszkedni a valós világba, és a világ is képtelen befogadni őt. Számára az autizmus nem jelent problémát. A problémát a körülötte lévő többiek jelentik, az iskolatársai, akik minden nap egy újabb megaláztatásnak teszik ki a sérült fiút. Ben a valós világot maga mögött hagyva, a cybertér játékvilágába menekül, oda, ahol azzá válhat, aki mindig is szeretett volna lenni.

A játékban ő BenX, egy variálható külsejű, magabiztos pixelhős, a legmagasabb szinten álló játékos, aki óriási kardjával, háromdimenziós fantasy-birodalmában, Scarlite nevű állandó partnernőjével karöltve sivatagokat szel át, óceánokat hajóz keresztül, szörnyekkel küzd meg, és hercegnőket szabadít ki fogságukból. Ez egy elfogadható világ Ben számára, életmentő és halállal végződő küzdelmek után, többszörös újrakezdési lehetőséggel, és persze a megszépített szerelem érzetével. A fiú e két világ közt ingázva igyekszik túlélni a mindennapokat, ám egy nap az iskolai megaláztatásáról készült video felkerül az internetre, sms-ek és e-mailek százai bombázzák Bent, akinél végleg felborul a féltve őrzött egyensúly, és megpróbáltatásainak ez még csak a kezdete. Ez a szerepjáték nem más, mint a valóság rendszer hibáitól mentes tükör, egy eszköz, amelynek segítségével elviselhetővé válik az Élet nevű játék is. Elképzelt világokból merített ötletek, gondolatok adnak erőt a további valós léthez, így játékbeli kardja helyett kamerával indul harcba a gonoszok serege ellen, mely éppúgy lehet az igazság feltárásának, mint a hideg manipulációnak az eszköze. A valós játék legmagasabb szintjén e kétélű, posztmodern fegyver és a feltett kockázat hozhatja meg számára a végső, megdicsőült győzelmet, az elégtételt, a változás szelét.

A film nem robog előre, hanem szép lassan gördül, végigvonul a folytonos kettősség, a szerep- és az életjáték párhuzama, mely elsődlegesen a képi világ szintjén valósul meg, hiszen a kézikamerával felvett, dokumentarista stílusú jelenetek megférnek a szerepjátékok stilizált világát megidéző, animációs technika mellett is. Nem tagadom, sokszor borsózva néztem a szorongást bemutató beállítások, és dühtől ökölbe szorult kézzel a megaláztatások képsorait. A film világa teljesen magába szippantott, melynek átélhetőségéért a belga rendező, Nic Balthazar minden eszközt felvonultatott.

A BenX legnagyobb érdeme, hogy hiteles képet fest egy autista, civilizációs problémákkal küszködő kamasz belső világáról. A főszerepet játszó Greg Timmermans pedig zseniális a szerepében. Ha meg akarjuk érteni Ben világát, akkor mindenképp a moziban a helyünk, már csak azért is, mert vétek lenne kihagyni egy ilyen remek és érdekes életdrámát.