III. Vasi Hegyhát Hagyományőrző és Családi Napok - az első nap eseményei
Képgaléria megtekintése2013.08.18. - 12:00 | Szokol Gábor
Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Vasi Hegyhát hagyományőrző és immár családi nap. Az idei év sok újdonságot hozott a rendezvény életébe, ezek közül a legfontosabbak, hogy a kibővült programkínálat immár két napig nyújt kellemes kikapcsolódási lehetőséget a győrvári Kuruc-tóhoz ellátogatóknak.
A Kuruc-tó partját már reggeltől birtokba vették az esemény legfiatalabb látogatói, a gyermekhorgászverseny résztvevői. A kitartó pecásnövendékeket a víz megjutalmazta néhány szép fogással. A délelőtt folyamán a főzés szerelmesei is megmérettették magukat. Készült bárányból, vadból, sertésből is étel. Utóbbi felhasználásával készült a rendezvény különleges vendégei által egy tradicionális gyimesi étel, a "Csorbaleves", melyet a látogatóknak lehetősége nyílt megkóstolni.
A hétvége legmeghittebb programja a közös szentmise volt, melyet Szakáll Szilárd vasvári káplán tartott zenei kísérettel, modern formába öntve a közösségépítő vallási eseményt.
Délután a folklóré volt a főszerep a győrvári rendezvényszínpadon. Az est fénypontja a gyimesi vendégek fellépése volt, akik betekintést adtak a csángó kultúra zenei- és táncvilágába.
A rendezvény vasárnap is folytatódik tovább öregbítve a Kuruc-tavi helyszín hírnevét.
A Vasárnapi programok részletesen 14 órától:
- „Üss a hasadra színpad" - Vasvár
- Néptánc és Népdal előadások
- Történelmi és aktuálpolitikai előadások
- Baranta Harcművészet bemutató - Fekete Bég Baranta Egyesület
- Íjászat - Magor Íjász és Hagyományőrző Egyesület
- Kézműves és helyi termék vásár,Lovaglás, Főzőverseny, Kispályás foci, Tombola
- 16:00 Bogár László, közgazdász előadása: Háború a nemzet ellen
- A rendezvénysátorban ingyenes koncertek:
- 18:30 Turán
- 21:00 Hungarica
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás