A tetováltatás - ahogy azt manapság talán már mindenki tudja - eredeténél fogva kötődik a beavatás misztériumához, legyen az egy közösség által megélt, az adott csoporton belül „hivatalos" szertartás és rítus, vagy egy teljesen szuverén, egyéni élmény. Ahogy a fájdalmon keresztül megélt testtapasztalás vagy „lélekkiemelés" - de leginkább e kettő együtt - egy önkifejezési formává vált manapság, épp annyira őrzi mégis e két előbb említett oknál fogva misztikus mivoltát.

Sosem lesz széles körben maradéktalanul elfogadott 

Annak ellenére, hogy jelenleg tagadhatatlanul nő népszerűsége, mindenkor egy általában társadalmi szempontból szűkebb réteg sajátjaként él, még napjainkban is helyenként tabuként, de legalábbis kételyekkel és fenntartásokkal kezelve.

Ezzel semmi gond nincs. Ez mindig így volt, s talán többnyire mindig így is marad. Ennek pedig az az oka, hogy bármennyire nyitottak és elfogadóak lettünk - legalábbis az elmúlt évszázadokhoz képest - a külső jegyek alapján történő megítélés szempontjából, egy soha meg nem oldható kérdés marad, hogy mi az, ami az ember hatalmában áll a saját vagy mások teste és élete feletti beavatkozásokban.

Nyilván léteznek valamiféle válaszok, mindenki igyekszik is megtalálni a sajátját, emellett a társadalom is kijelöli a saját normáit. Ám mivel oly megosztottak a vélemények, főleg a határokat illetően, a tetoválás sosem lesz egy széles körben tartósan üdvözölt és maradéktalanul elfogadott, pláne nem megértett „bőrviseleti" forma.

Jobb lenne, ha nem fájna!

Most eszembe jut egy mondat, amit szinte a legtöbbször hallok (szomorúságomra): „jobb lenne, ha nem fájna!". És azt szoktam rá válaszolni, hogy akkor mégis mi értelme lenne? S aki ezt így elsőre nem érti, annak így folytatom: ha a tetoválás nem fájna, épp lényegét vesztené el. Amennyiben a lényege abban áll, hogy az ember kicsit (vagy nagyon) átlépi saját határait, önmaga és a teste fölé kerekedik, és végigszenved egy kis időt önként vállalva azért, hogy a végén ennek a küzdelemnek olyan emlékeztetőjét viselje magán, ami örökre odazár valamit. Egy emléket, egy érzést, egy szituációt, egy gondolatot. Valamit megőriz az ő saját „örökkévalóságának"...

Én hiszem, hogy ez a lényege, az oka és egyáltalán, ez a SZÉP benne. Ezenfelül van a látvány. Ami szintén nem elhanyagolható, ám a szubjektivitástól itt sem lehet teljesen elvonatkoztatni.

Úgy gondolom, az igényesség választás kérdése, és itt is, visszakanyarodva a kezdő sorokhoz, a gondolkodás a legfontosabb. Nem mindegy, hogy mit, hova és kivel tetováltatunk. A hogyan és hova véglegesítésében - természetesen a megfelelő „kivel" kiválasztása után - nehezen nyúlhatunk mellé. A mit viszont elsősorban az egyén feladata megtalálni. Megtalálni önmagában. Ez lehet az egyetlen garancia arra, hogy nem bánunk meg valamit. Az, hogy a „mit"-ben egy olyan dolog fogalmazódik meg és kíván kifejeződni, ami személy szerint számunkra fontos és érdekes. S ha még nem írtam volna, most hangsúlyozom, hogy ahogy a fájdalmat is csak egyedül élhetjük meg, a minta viselése is egyszemélyes szerep. Épp ezért szükségeltetik ehhez is bátorság. Tudni kell viselni, és nem csak a „következő szezonig". Legyen az a szezon most a divat vagy saját lelkünk változásainak szezonja.

Ez velünk él egy egész életen át, és ebbe bár nehéz igazán belegondolni és előre elképzelni, ez a tényen nem változtat. Épp ezért is szükséges hozzá érettség és felelősség.

A hitelesség legyőzi a divatot 

Bizonyára vannak, akik szerint ez túlgondolása vagy misztifikálása valaminek, ami egyszerűen a tetszésről, a jelenről és a mulandóságról szól. Minden joguk megvan ezt gondolni. De amennyiben egy önkifejezési gesztus egy kicsit inkább akar művészet lenni, a mulandón túl a maradandóról mesélni és egy látványon túli világot képviselni, annyiban annak mindenképp belülről kell kifelé jönnie, és nem fordítva.

Ha valaki ilyen hozzáállással készít vagy készíttet tetoválást, nos az meglátszik. Azt egy külső szemlélő is látja, és az jellemzi azokat a tetovált embereket, akiket „együtt látunk" a mintáikkal. Ez a hitelesség. A hitelesség legyőzi a divatot, amit talán szintén szóba hozhatunk így 2013-ban, minden elfogultság nélkül. Amennyiben a divat egy népszerűségi hullám, ami olykor olyasmibe kapaszkodik, ami által elfogadottabbnak, érdekesebbnek, különlegesebbnek tűnik az, aki él vele. Ez a fogalom, és mindaz, ami vele jár, szintén behatárolhatatlan, de a tetoválás szempontjából talán jobban megközelíthető. Ha egy egyszerű, ám alapvető kérdésre: „Miért (ez a minta)?" tudunk kielégítően válaszolni (elsősorban magunknak, de ha kell másoknak is), akkor nem lehet nagy baj.

Ha nem, akkor kezdjük újra az elején. Az pedig a gondolkodás...

/Folytatjuk.../

Kapcsolódó írásunk:

Tetkó-para - örök testdísz vagy a bőrrák előszobája?

2013.06.27. - 14:00 | Büki László 'Harlequin'

"Merész ember az, aki elmegy tetováltatni. Vagy csak felelőtlen?" - a napokban futottunk bele a fenti kijelentésbe egy ezotériával foglalkozó weboldalon. A fentiekre reflektálva voltunk kíváncsiak tetoválással foglalkozók illetve tetkót viselők véleményére - valóban ennyire veszélyes lenne a tetoválással bőr alá vitt festék a szervezetünkre? Pro és kontra kíváncsiak vagyunk olvasóink tapasztalataira is!