A legjobb filmeket az élet írja, s ebben az esetben ez tényleg így van - kezdte a filmpremier előtti beszédét P. Csány Péter, a Szent Kvirin Szalézi Plébánia és Rendház házigazgatója. Ez a dokumentumfilm - ami szinte kombinálva van az 50-es évekkel - egyszerre játékfilm is, és egyszerre szól az életről korhű dokumentumok alapján. A film felvezetőjét az akkori tartományfőnök, Ádám László mondja, aki magvetője a helyi szalézi történelemnek, és a szombathelyi szalézi templom építtetője. Ő az, aki megírta az első levelet Sándor István halála után, s egyfajta szombathelyi kontextusba helyezte a filmet is.

Dér András rendező a film keletkezésének előzményeiről elmondta, hogy az első hatást ő és családja kapta a szaléziaktól, a Don Bosco-i lelkület által, így a rend kötelékébe kerültek, ahol nagyon sok barátra találtak. Többek közt Ábrahám Bélára, aki ma a rend tartományfőnöke. Ő említette fel Sándor István szalézi fiatalembert, aki mártírhalált halt, s hogy az életét érdemes lenne feldolgozni. Egy év eltelt érdemi munka nélkül, ám a kapott könyvekbe, jegyzetekbe, dokumentumokba jobban elmerülve kirajzolódott Sándor István személyisége. Nem volt egy "kimagasló valaki", akire az ember rögtön odafigyel, ám a kihallgatási jegyzőkönyvekből, a családjának és a rendfőnökének írt, s fennmaradt leveleiből kibontakozott egy jellemes, alázatos, tisztelettudó és kedves ember alakja.

Dér András, a film rendezője

"Az egyszerűsége az, ami megfogott. Ahogyan élt, s ahogyan mártír lett belőle. Végig nagyon alázatos volt és tisztában volt a küldetésével. Többször felajánlotta életét a rendtársaiért, a hitéért, Istenért, és ezt végül behajtotta rajta az Úr."

A film elkészítésének egyik szempontja az volt, hogy próbáljon a fiatalok felé nyitni, őket megszólítani, hiszen ez a Don Bosco-i szellemiség fő iránya is.

"Két irányvonalat követtem, s gyúrtam össze a film készítése során. Az első, hogy Sándor István szóljon hozzánk, hisz a legautentikusabb, hogy ő mesélje el a saját történetét - immár nem az élők sorából. A másik az Ádám László által felolvasott levél, amit azután írt, hogy 1956-ban amnesztiával szabadult, s amikor már megbizonyosodott arról, mi történt. Addig nem lehetett tudni, hogy mi lett Sándor István további sorsa, a cellatársai is csak találgattak, hiszen tőlük elkülönítették. Ezekből az elmondásokból lehetett aztán következtetni arra, hogy kivégezték, de azt sem lehetett tudni, hogy hol, s hogy hová temették el. Információik szerint a 302-es parcella második sorába."

P. Csány Péter atya és Dér András pódiumbeszélgetése a vetítés után

A kommunisták szemében Sándor Istvánnak nagyon súlyos vétkei voltak. Huszonöt éves korában lépett be a szalézi rendbe. Az egyre nyilvánvalóbban kiépülő diktatúra 1946-ban betiltotta az egyesületeket, minden keresztény egyesületet is. Sándor István azonban továbbra is folytatta Don Bosco szellemében az ifjúság nevelését, hiszen elsősorban azért lett szalézi szerzetes, hogy fiatalokkal foglalkozhasson. Ezt a tevékenységét a szerzetesrendek 1950-ben történt feloszlatása után is folytatta. Sándor István kezdetben fém- és gépipari szakiskolába járt, majd kitanulta a nyomdászmesterséget. A Rákospalotát és Újpestet összekötő vasúti felüljáró alatti Clarisszeumban volt 1950 tavaszáig a szalézi rendház és a legszegényebb családok gyermekeit befogadó fiú nevelőintézet. A Clarisszeumban gyűltek össze a munkásfiatalok, akiket a rend tagjai tanítottak a keresztény hit alapjaira. Sándor István 1949-ben sekrestyés lett, és fiatalokkal, köztük árva gyerekekkel is foglalkozott, nagyon szerette őket, és ők is szerették őt, mivel vidám, humoros ember volt. A kommunista hatalom azonban hamarosan felfigyelt rájuk, ugyanis sok clarisszás fiatalt besoroztak a néphadseregbe, akik közül többeket átirányítottak az ÁVH-hoz. Ám ezek a kiskatonák továbbra is visszajártak Sándor Istvánhoz.

Ez Rákosiék szemében drámai, megbocsáthatatlan vétség volt, amire felépítettek egy koncepciós pert, ez volt a Pártőrség pere. Maga Rákosi hívta fel az elvtársai figyelmét arra, hogy szigorúan, kíméletlenül járjanak el ebben az ügyben, mivel a klerikális reakció befurakodott az ő legbelsőbb, legmegbízhatóbb soraik közé. A vád ennek megfelelően államellenes szervezkedés, a rendszer megdöntésére irányuló kísérlet volt, ami a legsúlyosabb elbírálás alá esett. A kihallgatási jegyzőkönyvben az szerepelt, hogy Sándor István államellenes feladatok elvégzésével bízta meg a fiatalokat, bizalmas információkat szedett ki belőlük az ÁVH belső ügyeiről, amiket aztán felhasznált a népi demokratikus rendszer ellen, de szerepelt a vádpontok között a fegyveres ellenállásra való felkészülés is.

Sándor István 1914-ben született Szolnokon és 1953. június 8-án halt vértanúhalált. Szalézi szerzetes volt, rendje szellemében fiatalok szakmai képzésével, nevelésével, hitbeli életápolásával foglalkozott. Mivel 1950-ben a szerzetesrendeket feloszlatták, ez a fajta tevékenység államellenesnek minősült, így koholt vádak alapján letartóztatták, a Fő utcai fogdában vallatták, többször véresre verték. Sándor Istvánnak lett volna lehetősége külföldre menekülni, de mivel nem akarta a rábízott fiatalokat magukra hagyni, itthon maradt, vállalván a következményeket. Végül a „Pártőrség pere" néven elhíresült eljárásban harmadmagával halálra ítélték, amelyet 1953. június 8-án végre is hajtottak rajtuk. Testét jeltelen sírba dobták. A katolikus egyház Sándor Istvánt vértanúnak tekinti, mivel hitéért vállalta a halált. A 39 éves korában vértanúhalált halt szerzetes élete és áldozathozatala példaértékű. Don Bosco-i lelkülete, tántoríthatatlan ifjúság- és hazaszeretete, mély hite a kommunista diktatúra alatt egyenesen vezette az akasztófáig. Halálát a magyar ifjúságért ajánlotta föl. 2013. október 19-én boldoggá avatták Budapesten.

Isten szolgája
színes, magyar rövid játékfilm, 60 perc, 2013 (12)

rendező: Dér András
forgatókönyvíró: Dér András
zeneszerző: Szalai Katalin
operatőr: Tóth Zsolt
vágó: Varró Angelika

szereplő(k):
Orth Péter (Sándor István)
Dér Denisa (Édesanya)
Lux Ádám (Ádám László)