Bokszmeccs hozta volna el a világvégét?
2020.11.17. - 07:15 | Shirley - Fotó: pixabay
Egy amerikai és egy német ökölvívó csatározásai egyben a színesbőrűek és a náci Németország meccsei is voltak. A sport nyert a politikával szemben.
A történelemben nincsenek legyőzhetetlen emberek. A sportban sem, de innen kerülnek ki az ideiglenes istenek.
Joe Louis minden idők legnagyobb ökölvívója. Mindent vitt a maga idejében, sőt azokat a rekordokat azóta senki sem tudta megdönteni.1937 és 1949 között volt világbajnok, ezzel a 11 éves és 7 hónapos folyamatos uralkodással ő minden idők leghosszabb ideig regnáló világbajnoka. Itt nem csak a nehézsúlyt, hanem az összes súlycsoportot figyelembe véve. Ráadásul ekkor sem egy vereség vetett véget az egyedülálló sorozatnak, hanem Louis visszavonulása, melyet 1949. március elsején jelentett be.
A sportkarrierje mellett az színes bőrű ökölvívó fontos szerepet játszott abban, hogy a feketéket elfogadják az Egyesült Államokban. Az afroamerikaik az első pillanattól szerették honfitársukat, mindenüket neki adták volna, amikor a második világháború alatt padlóra fektette a német ellenlábasát, Max Schmelinget.
A felemelkedése
A Barna Bombázó becenevet kapó sportoló 1935-ben vált híressé, amikor legyőzte az óriás testalkattal megáldott Primo Carnerát. Hozzá kell tenni, hogy ellenfele Olaszországból származott, így Benito Mussolini egyik kedvelt figurája volt. A politikus csak kis etiópoknak nevezte a feketéket. Győzelme után Joe egy pillanat alatt szimbólummá vált a tengerentúlon.
Csupán hárman tudták legyőzni, ezek közül a legjelentősebb diadalt Max Schmeling aratta. A másik kettőt már karrierje végén jegyezték.
Az évszázad meccse
Schmeling 1936-ban győzte le először az amerikait, amikor a 12. menetben kiütötte. Pedig akkor mindenki a Barna Bombázróra fogadott. Németországban hősként fogadták az ökölvívót, a náci ellenállás szimbólummá vált. Sőt, a fehérek uralmát hirdették ezzel a színes bőrűekkel szemben.
Két évvel később jött a bosszú, a visszavágás. A találkozó megszervezése sokáig kérdéses volt. Hitler azt szerette volna, hogy náci tisztként lépjen fel Schmeling, de a sportoló ezt visszautasította. Sőt, egy csoport zsidó aktivista mindent elkövetett, hogy ne legyen meccs, azért, hogy a német ne nyerhessen. Louis viszont hajthatatlan volt.
Mindenét feltette erre a meccsre. A Yankee Stadion 75 ezer nézője rendkívül ellenségesen fogadta a ringbe érkező Schmeling-et, 25 rendőrnek kellett megvédenie a nézők tömegétől, akik szidalmazták, leköpködték és banánhéjjal dobálták meg - mindenki a bukását kívánta. Louis pedig ezen az estén röpke 2 perc alatt sikeresen teljesítette a nép óhaját. Elképzelni sem lehet, mi lett volna más forgatókönyvvel.
Megfilmesített párharc
A csendes, szerény fiú eredményei mellett nyilatkozataival is kivívta az emberek szeretetét, és fekete mellett a fehér lakosság körében is rendkívül népszerű lett. Akkora sikere volt, hogy a Harlem lakói transzparensekkel követelték: válasszák meg Louist az Egyesült Államok elnökévé.
A két sportoló életük végéig barátságban maradt. Louis 1981-ben hunyt el, a német 99 évig élt, 2005-ben helyezték örök nyugalomra.
Párharcukat felhasználták a Max and Joe c. filmben, amit 2002-ben mutattak be Hollywoodban.
Kapcsolódó írásunk:
Sonny Liston, a 60-as évek Tysonja - Mark Knopfler: Song for Sonny Liston
2009.10.02. - 02:00 | vaskarika.hu
Sonny Liston a profi ökölvívás leghírhedtebb fenegyereke, Mark Knopfler pedig a kultikus Dire Straits együttes gitárzsenije. Dal + történet című új sorozatunkban összemostuk a két ikont: Knopfler harmadik szólólemezéről - Shangri-La - választottunk egy karcos bluest, amely Sonny Boy korántsem eseménytelen életét dünnyögte hanghordozóra. Aztán toltunk egy jobb lengőt a youtube-nak, és a vonatkozó videókat beépítettük Liston élettörténetébe. Ez utóbbi egyébként nem egy hajnali madárfütty, s hozzá a hallgatnivaló sem lesz halvány!
Új hozzászólás