Vad Fruttik: Darabok - Lemezbemutató koncert a Petőfi Csarnokban
Képgaléria megtekintése2013.12.17. - 00:30 | Mernyó Ferenc
December 14-én tartotta legfrissebb, 'Darabok' című lemezének bemutató koncertjét a Vad Fruttik zenekar a budapesti Petőfi Csarnokban. Az együttes, amely ma egyértelműen a hazai alternatív rock zászlóshajója, a zsúfolásig megtelt nagycsarnokban adta elő a már ismert slágerei mellett az új lemez ütős dalait.
A jól bejáratott sikerdarabok (Nem hiszek, Embergép, Kemikáliák, Nekem senkim nincsen) és az új korong dalai (Darabokban, Másodpercek és decibelek) közül is kiemelkedik a lemezt beharangozó és a népszerű videómegosztón pár hét alatt több mint nyolcvanezres letöltést elért Válaszok nélkül, amelyet így a régi, ismert slágerekhez hasonlóan már "fejből fújt" az összesereglett nagyérdemű.
A fantasztikus összeállítású zenei programot igényes és különlegesen megtervezett fényprodukció és a dalok hangulatához igazodóan hol villogóan színes (pl. Kemikáliák), hol melankolikus, néha már nyomasztóan egyszínű, de a gondolathoz jól illeszkedő (pl. Úgy fáj) színpadi látvány egészítette ki.
A zenekar a közönséget minden befogadó csatornán - úgy mint hang és zene, fények és látvány, valamint a gondolatok síkján - maradéktalanul kiszolgálta.
A fergeteges koncertet a banda egyik legnagyobb slágere, a Lehetek én is zárta a teltházas Petőfi Csarnok közönségének szűnni nem akaró tombolásától kísérve.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás