Újabb szín a kultúrpalettán - Jelmezes farsangi mulatság Bükön
Képgaléria megtekintése2014.02.17. - 00:20 | Büki László 'Harlequin'
Finoman szólva is eklektikus volt a farsangi mulatság jelmezfelhozatala Bükön. Tóth Tamás intézményvezető házigazdának öltözött, az inkognitóban Superman, egyébként a bál ördögi kondérbetyárja stílszerűen ördögnek, az Ungarescás táncosok partnereik ruháit vették magukra, s még a biztonságiak is riasztó maskarába bújtak, bár nem ez a rendezvény volt az, ahol oda kellett hatniuk. Jókedv, mulatozás, házias étkek és néphagyomány - ezt kívánta a résztvevőknek kínálni a rendezvény: teljes sikerrel.
Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg Bükön, február 14-én a zenés farsangi mulatságot. A régi hagyományok felelevenítése, a táncházi és közösségi muzsikálás örömének újbóli átélése elevenedett meg a színházteremben, melyhez a talpalávalót az ország legismertebb népzenekarának, a Csík zenekarnak kontrása, Kunos Tamás és barátai adták. Az elmúlt évtizedekben megtanult, megérlelt népzenék kerültek felszabadultan elő a hangszerekből, a néptáncosok - Ungaresca Táncegyüttes, Háncs Néptáncegyüttes - pedig a közönséget bevonva gondoskodtak a báli hangulatról.
A vacsorát Nika Róbert, a Sok-Szín-Pad Társulat vezetője konyhatündérkedte össze, az ő "titkos" receptje alapján került a kondérból a cipókba sonkás-káposztás bab. Természetesen nem maradhatott el az éjféli tombola, valamint a jelmezverseny sem - utóbbihoz produkció is dukált a maskarás nevezőktől.
Bük hagyományokra érzékeny kultúrkínálata tehát újabb színfolttal gazdagodott, ennek kapcsán kérdeztük Tóth Tamás intézményvezetőt.
A te kezdeményezésed ez a hagyományőrző farsangi mulatság, mi indukálta ezt az elképzelést?
Szerettük volna, hogy legyen egy olyan bál, ahol a régiek világát hozzuk vissza, ahol be lehet öltözni, lehet kicsit farsangolni, a telet elűzni, és mindezt a saját zenénkre, hiszen itt csak autentikus, csak magyar zene szól. Voltak, akik népviseletben jöttek, aminek nagyon örülök, bár ez nem volt kötelező: az volt a fontos, hogy mindenki érezze jól magát és az, hogy legyen Büknek még egy színfoltja. Örülök annak, hogy az én elképzelésem és Kunos Tamás elképzelése találkozott, amikor beszélgettünk először telefonon. Elfogadták a felkérést, eljöttek, muzsikáltak, és ők is úgy gondolták, hogy most nem táncházat kell tartani - amit én nagyon tisztelek és becsülök, hiszen én is csináltam párat Szombathelyen - hanem visszahozni a régi idők világát. Szeretném, ha úgy menne majd haza mindenki, hogy azt érzi, ez egy jó este volt. Jövőre szeretnénk, ha még többen jönnének el, mert érdemes eljönni Bükre, erre a hagyományteremtő farsangi mulatságra.
Hogy esett a választás Kunos Tomiékra?
Kunos Tomival már lassan egy éve nagyon jó kapcsolatban vagyunk, ő nekem segített tavaly az Etno-Folk Forgatag szervezésénél, nagyon jó zenekarokat ajánlott, többek között a MagyarVistát. Annyira egymásra hangolódtunk, hogy megkértem, jöjjenek el, muzsikáljanak egy kicsit, legyenek itt Bükön, érezzék azt, hogy vagyunk egypáran, akik azt szeretnénk, hogy ez hagyománnyá érjen.
Felkapta a város a fejét erre a rendhagyó rendezvényre?
Nem csak a város kapta fel a fejét, hanem a környező települések is, hiszen közel százan vagyunk, és remélem, hogy még többen is jönnek. Furcsállták először, de azt látom, hogy az emberek mégiscsak megtalálták a számításukat. Jó itt Bükön ilyet csinálni.
A rendezvényt támogatta a Danubius Health Spa Resort Bük**** és a Hotel Piroska**** Bük.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások