Kelbert Krisztina történész először a bálok kialakulásáról beszélt, ami Magyarországon a bécsi udvar közvetítésével a 18. században jelent meg és terjedt el. A bálok a társadalmi élet fontos színtereivé váltak: a korban a társadalmi események koronájának a bált tartották.

A vetítéssel egybekötött beszélgetésen szó esett a bálok nagyon szigorú szabályzatáról, és természetesen arról, hogy az akkori hölgyek és urak hogy próbálták ezeket a szabályokat valamelyest kijátszani. Hiszen hiába mehettek a fiatal lányok csak édesanyjukkal vagy gardedámjukkal bálba, hiába nem volt szokás újonnan bemutatott táncossal sokáig beszélgetni, azért a különböző, bálban szokásos „nyelvjárásokkal" ezeket igyekeztek kijátszani. A bál valódi izgalmát a báli kiegészítők adták, ezek teremtettek alkalmat arra, hogy úgy kommunikáljanak egymással férfiak és nők, hogy a szigorú szabályokat mégis „látszólag" betartsák. A legyező-, kesztyű-, zsebkendő-, és színnyelv bárki számára elsajátítható volt.

Ha egy hölgy a legyezőt gyorsan kinyitotta, homlokához tette, lábára mutatott - a másik sarokban álló imádó elolvadhatott a boldogságtól, ez ugyanis azt jelentette: „Gondolataim mindig nálad vannak!"; Jer lábaimhoz!" Elutasítást fejezett ki, ha a leány a legyezőt pl. az ajka előtt kinyitotta és összezárta, hiszen ez azt jelentette: "Társaságod nekem kellemetlen!" Ha a nyitott legyezőt lassan a térde mellé bocsátotta, azt üzente: "Szerelmünk reménytelen!" Utálatot fejezett ki, ha a lány a kinyitott legyezővel a „padlatra" mutatott. Voltak olyan mozdulatok is, amivel óvatosságra intették a forró ifjúkat, pl. ha a bal kézben tartott legyezővel fenyegető mozdulatot tettek "Légy elővigyázatosabb!" vagy ha a zárt legyezővel jobb fület érintették "Ügyelnek ránk, vigyázz!".

Ezek a jelek mostanában már elképzelhetetlenek, hiszen a világ egy kicsit meg is fordult: akár egy nő is "udvarolhat" férfinak és táncolni is felkérheti. Ezek a 19-20. század fordulóján nem történhettek meg. 

Parais István az akkoriban szokásos táncokról, illetve a táncok illemtanáról beszélt. Arról, hogy az asztaltársaságban ülő férfiaknak illett szórakoztatni az asztalnál ülő hölgyeket, és arról is, hogy a férfi mindig azzal táncolt először, akivel a bálra érkezett. Szó esett az akkori bálok szervezőiről, akiknek gondoskodni kellett többek közt arról is, hogy minden hölgy táncoljon. Összehasonlította a most szokásos báli etikettet a 19-20. században szokásossal, ahol csak éjfél után történhetett meg, hogy egy hölgy „elfelejtette" felvenni a kesztyűjét a tánchoz, vagy egy férfi kicsit megoldotta a ruházatát. Beszélt a hölgyek ruházatáról, ami idők során rengeteget változott, kihívóbb lett, többet láttat a nőiességből, míg a férfiak ruházata alig változott.

A beszélgetés vendége volt a Vasi Swing tánccsoport, akik 2012 eleje óta működnek Szombathelyen. Céljuk a swing táncok tanulása, tanítása és népszerűsítése. A swing egy gyűjtőfogalom, amely magába foglalja mindazokat a táncokat, amelyek elsősorban az USA területén az 1920-50-es évek között alakultak ki, és az akkor divatos klasszikus jazz, swing zenére táncolták. Elsőként a vérpezsdítő és vidám Lindy Hop-ot láthattuk, majd a charlestont, ami az 1920-as években rendkívül népszerű tánccá nőtte ki magát.

A vetítéssel, közvetlen, jó hangulatú beszélgetéssel és táncbemutatóval színesített előadás bepillantást engedett a 19-20. századi bálok hangulatába. Kirajzolódott előttünk egy kicsit bonyolult, túlrendszabályozott világ, amiből lehet, hogy mégis néhány elemet szívesen átültetnénk a mai korba.

A Savaria Múzeum klubhelyiségében az előadás alatt a gyerekek tárgyalkotó foglalkozáson vehettek részt, ahol legyezőt, táncrendet és különféle farsangi maszkokat készíthettek, étvágyukat pedig helyben sütött rózsafánkkal csillapíthatták.

Még több információ a régi idők báljairól:

Társasági élet a báli szezonban - A Vasi Múzeumbarát Egylet előadása

2012.02.25. - 13:00 | Kutasi Nikoletta - Fotók: Spiegler Miska

A nyílt társalgás, flörtölés fiatal férfi és nő között, kiket nem kötött egymáshoz más, csak a kölcsönös szimpátia láthatatlan szála, elítélt dolognak számított. A titkos kommunikációnak, a társadalmi szabályok kijátszásának egyik példája a legyezőnyelv volt, mely komoly, akár sorsfordító üzeneteket is jelenthetett kódfejtője számára. A Vasi Múzeumbarát Egylet kiváló alkalmat talált a dualizmus korabeli báli szezon és a társasági élet bemutatására, hisz a rendezvény éppen hamvazószerdára, torkos csütörtök előestéjére esett. Ez alkalommal Nagy Renáta történész és Spiegler Tibor tősgyökeres egyleti tag, szenvedélyes helytörténeti gyűjtő, kutató érdekfeszítő beszélgetését hallgathattuk meg.