Rómeó és Júlia a Globe Színházból (márc. 6.)
2014.03.04. - 13:00 | vaskarika.hu
Helyszín: AGORA-Savaria Filmszínház
Dátum: 2014.03.06.
Tovább dübörög az Agora–Savaria Filmszínház színházi sorozata: minden idők legnépszerűbb darabja az utóbbi évtized legtöbbet méltatott produkciójában érkezik Szombathelyre, az AGORA–Savaria Filmszínházba március 6-án, csütörtökön 18.00-kor.
Shakespeare nevét hallva a színházrajongók többsége hajlamos rögtön a Rómeó és Júliára, minden idők legolvasottabb, leghíresebb, talán legtöbbször játszott darabjára gondolni. A fiatal, naiv szerelmesek és az egymással rivalizáló szülők intrikákkal átszőtt, tragédiába torkolló története 1597-es megjelenése óta semmit sem vesztett aktualitásából és erejéből - az évszázadok során a történetet számtalan alkalommal feldolgozták és felhasználták, a legsikeresebbek közt elég megemlíteni Franco Zefirelli 1968-as, illetve a grandiózus színpadképeiért több ízben díjazott Baz Luhrmann 1996-os filmadaptációját.
A mozik világa mellett természetesen a színpadon is rendkívül aktív életet él a darab - gyakorlatilag minden valamire való színtársulat előadta már a saját változatát. Éppen ezért jelent a szokásosnál nagyobb kihívást egy színpadi rendezőnek, hogy a hagyományok megőrzése mellett, megfelelő arányérzékkel képes legyen újdonságokat csempészni Shakespeare klasszikusába.
Charles Spencer, a brit The Telegraph színikritikusa a problémát a következőképpen fogalmazta meg: „Keserű érzés bevallani, hogy ez a szöveg nem a hozzám hasonló középkorú kritikusoknak való - túl sokszor, túl sokféleképpen láttuk a színpadon, ráadásul a fiatalos, lángoló, korlátlan szerelem okozta fájdalom és öröm is a múltunké már." Dominic Dromgool rendező Rómeó és Júliája, amit a gyönyörűen rekonstruált londoni Globe Színházban rögzítettek telt ház előtt, gond nélkül átível a különböző korosztályokon, és ebben a legnagyobb segítsége a fantasztikus szereplőgárda.
Valóban, Adetomiwa Edun szinte átlényegül Rómeóvá, teljesítménye a többnyire cinikus Spencert is meggyőzte: „Friss, életrevaló, pimasz, és vibrál a szerelemtől. Borzasztó jó a harcjelenetekben is, néha szinte aggódtam a testi épségéért." Ám Rómeó önmagában nem menthetné meg a darabot a kudarctól. „Dromgool titkos fegyvere Ellie Kendrick - korábban már láthattuk a tévében Anne Frankként, de a színpadon most szerepel először. Számomra ez volt az első alkalom, hogy elhittem Júliáról: épp most tölti be a tizennegyedik életévét, még az is hiteles volt, ahogy gyermeki örömmel ugrott a dadája nyakába, mikor megtudta, hogy Rómeó feleségül veszi. Ellenállhatatlan, bűbájos - fantasztikus."
Az utóbbi évtized kritikailag leginkább elismert Rómeó és Júlia előadásának szombathelyi bemutatójára is vészesen fogynak a jegyek - ha nem akar lemaradni erről a páratlan, emlékezetesnek ígérkező élményről, még ma foglaljon az Agora-Savaria Filmszínház honlapján!
jegyfoglalas.savariamozi.hu
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás