A legtöbb film minőségét az első pár percnyi bevezetője alapján meg lehet ítélni. Vannak olyan kiváló filmek, amik a maguk minimalizmusában rengetnek eget, döngölnek földbe vagy gondolkodtatnak el. Ilyen például az első Aronofsky-remekmű, a Pí (trailer itt) vagy M. Night Shyamalan Jelek című filmje. Frank Miller élete nagy részét tintaszag felett töltötte, ez esetben azonban alaposan belenyúlt a szag anyjába, és az istennek sem tudta magáról lekaparni. Nagyjából ennek eredménye ez a film. Ostoba párbeszédek, esetlen történet, feleslegesen túlstilizált képek, sin city akarok lenni, de nem szeretem a spenótot-szagú koncepció. Pedig Frank Miller nem is akármilyen képregényeket készített/készít, hiszen a Sin Cityn kívül még olyan klasszikusokat is firkantott, mint például a Daredevil, a nemsokára bemutatásra kerülő X-Men kezdetek: Farkas képregény változata, valamint ő találta ki a Robotzsaru első és második részének tollból kiömlő tintavilágát. No, de nyugodjunk meg!

Először is, egy valamire való fő gonosznak nem ilyennek kéne lennie. Vajon a neve azért Octopus, mert 8-szor bukott meg matekból? Vagy miért? Kettő, a film nem adja vissza a képregény hangulatát. Egy szuperhős (Spirit/Denny Colt-Gabriel Macht ;Rossz társaság, Férjhez mész, mert azt mondtam) ne legyen ripacs, mert akkor mindenki rajta fog röhögni, és csalódni fognak, ha mondjuk megmenteni a világot. A szó minden értelmében kapitális bakugrásoknak lehetünk szemtanúi, de retteghetünk utána, mert ebben az esetben nincs tanúvédelmi program, ami megvédhetne minket a további fenyegetéstől. Nem, egy hús vér ember nem tud ilyeneket csinálni, feltéve, ha nem kőműves. Ha meg az, akkor a galambok utálják, mert a villanyvezetéken futkosva mindig megzavarja őket üldögélés közben. A történetben két komoly szál tekeredik a nyakunk köré. Az első, a fő gonosz, Octopus Tibor (ilyen és ehhez hasonló nevek lennének benne, ha magyar lenne a film- a szerk.) (Samuel L. Jackson) vágyálma Héraklész vérének megszerzése után, amit egy balul sikerült akció után Sand Seraf Gizella (Eva Mendes) fog megkaparintani, pedig ő nem is azt akarta. Nehezen lehet elképzelni, hogy egy ilyen idióta kezében legyen a világhatalom. Inkább legyen az Uhrin Benedek kezében, mert ő a nagy világkongresszusokon a Rebeka-dalt tanítgatná magyarul a vezetőknek, és elégedetlenkedve tekerné a fejét, mert az arabok mindig azt mondanák a kutya helyett, hogy dzsihád. Scarlett Johannson (Silken Floss) a maga szerepében nem rossz, de ez csak arra jó, hogy megmutassa, ő nem annyira elmebeteg, mint a főnöke. De Sand Seraf Eva Mendes-fordulása is nevetséges. Kamaszként inkább idegesítő, mint jó csaj, felnőtt korára pedig van egy csomó ékszere, fénymásoltatja a hatsóját és várja Spirit Károlyt haza vacsorára, mert ma túrógombóc van, és ő ezt nagyon jól csinálja, amellett, hogy le tud szállni repülővel egy mellékutcában, mert Herkules vérét nem lehet a főtéren átadni. Na igen, ez nem elírás volt, a ládacsere jelenetben kiderül, hogy nem Heraklész fia borja az a vér, hanem Herkulesé. Ha ez paródia lett volna, akkor Octopus úgy reagálja le ezt a dolgot, hogy „ Ja, akkor nem is kell. További jó napot kívánok!", és elballag. Csak a rendőrfőnök lányát (Sarah Paulson- Pokolba a szerelemmel, Carla új élete) lehetne igazán sajnálni, de érte sem ejtünk képregény-könnyeket, mert annak ellenére szereti Spirit Károlyt, hogy ő egy nagy nőcsábász, és újfent Sand Seraffal jön össze. Vagy csak azért bírják a csajok, mert világít a tornacipője? Arról nem is beszélve, hogy a főhős egyik macskája majdnem mindenhol ott kaparózik, ahol történik valami, amely képek feleslegesek és hatásvadászok, mint ahogy a legtöbb is az.

Nem tudjuk meg, hogy Octopus miért vállal el piszkos munkákat, a teatralitása viszont égig érő paszuly, mint ahogy az a nemzet szocialista-jelenetben is látható. Már az elején megölhetné Spirit Károlyt, de nem teszi meg, minket pedig ez nem hagy nyugodni. Ám Frank Miller pofátlan, és amíg ezt próbáljuk megfejteni egy újabb idegesítő, semmitmondó párbeszédet és verekedős jelenetet kreál az idegesítésünkre. Tovább oltári baki, hogy Send Seraf Gizella egy szál estélyiben flangál a tél kellős közepén, de lehet, hogy nem vette észre, mert annyira fűtötte a bosszúvágy. A végén már azt néztük, hogy hol van a hátán egy nagy nyitott kazánretesz, ahol is koromtól koszos arcú munkások lapátolják bele a szenet. Nem tudjuk meg ki , hogy Spirit Károly, mitől olyan, amilyen. Bár elvétve van rá utalás, de ilyenkor azon morfondírozunk, hogy Octopus Tibor miért annyira gyagyás már megint. 

Az egyetlen kifogástalan jelenetsor a halálé, aki gyönyörű nő képében akarja megkaparintani Spirit lelkét, és az eddig csak erőltetett látványoskodásnak a Haláltáncban lesz értelme igazán, itt teljesedik ki leginkább.Szóval olcsó kínai utánzat remek vizuálitással, de láttunk mi már ilyet. A film-noir sötét stílusához nem passzol a hülyén nézek-noir. A Sin City azért volt sokkal erősebb, mert tudott lavírozni a dráma és a fekete humor között, amit a látványvilág is okosan felpörgetett. Ebben az esetben csak az utóbbinak van szerepe, maga a történet csak halovány árny.