Budapest Folk Fest 2014 - Folk delicatess öt helyszínen (részletes programmal)

2014.04.07. - 13:30 | vaskarika.hu

Budapest Folk Fest 2014 - Folk delicatess öt helyszínen (részletes programmal)

Helyszín: Budapest

Dátum: 2014.04.21 - 27.

“A folk egy mély kút, ahonnan megannyi más stílus is táplálkozik, kimeríthetetlenül gazdag, személyes, egyszerű, befogadó.” Budapest Közép-Európa meghatározó városaként központja a térség több forrásból táplálkozó zenei kultúrájának, amely rengeteg szállal kötődik össze, újra és újra gazdagítva egymást. A Fonó 2010 óta minden tavasszal megrendezi a folk fővárosi ünnepét bemutatva a népzene és világzene legnevesebb hazai és határontúli képviselőit valamint ragos külföldi művészeket. “Múltunk a népzenén keresztül találkozik a jelennel, ahol megannyi zenei virágot hajtva alakítja a jövő kultúráját. A Fonó hivatása, hogy ezt a folyamatot segítse.”– mondta Horváth László fesztiváligazgató

HIRDETÉS

Idén Húsvéthétfőn indul a Budapest Folk Fest a Locsolóbállal, amely koncert és - a ház hagyományai szerint -táncház is egyben, ahová az sepsiszentgyörgyi Hevedert, az egyik leghitelesebb és legnépszerűbb erdélyi táncházi zenekart hívtuk vendégül.

Különleges vendégünk lesz a keddi napon Mezei Szilárd vajdasági hegedűs-brácsás és zenekara, akik Bodor Anikó gyűjtéseinek szentelik koncertjüket. Mezei Szilárdnak az elmúlt években a kiváló londoni Leo Records kiadónál jelentek meg felvételei. Első koncertjét adja a Fonóban Karoliina Kreintaal észt népzenész triója.  A Magyarországon tanuló tehetséges fiatal művésznő az Észt Intézet által indított "Találkozások az észt népzenével" című ismeretterjesztő koncertjei egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek Budapesten. A Budapest Folk Festen a Porosból és a Tűz Lángjából is ismert Porteleki Áronnal és Kiss Krisztiánnal alakított triójukkal lépnek fel.  A fesztivál vendége lesz a Dresch Quartet is; a legendás formáció legutóbbi, a Fonó kiadásában napvilágot látott Kapu és kert c. lemeze már megjelenése után pár nappal egy internetes közönségszavazáson az Év Jazzlemeze lett.


Porteleki Áron - Karoliina Kreintaal - Kiss Krisztián

A szerdai nap a Fonóban 18 éve hagyományosan a táncházé: a Fonó Szerdákon minden héten többszáz ember tanul táncolni, havonta egyszer pedig adatközlőket, hagyományőrző mestereket hívunk, akiktől közvetlenül lehet elsajátítani azt a hagyományt, táncokat, énekeket, életszemléletet, amely a miénk is. Ezúttal egy érdekes vidékről, a Békés megyei Méhkerékről, Magyarország legnagyobb román többségű településéről érkeznek hagyományőrzők a szerdai Méhkeréki bálba, muzsikál a Szeret és az adatközlő vendégek.

Ugyanezen a napon, szerdán a Művészetek Palotájában a Csík zenekar mutatja be új - a Fonó kiadásában megjelent - lemezét. A legendás együttes hagyományőrzőket és zenész barátokat hív meg vendégül a lemezbemutató nagykoncertre. A népzene "nyelvújítása" révén jutott a 25 éves jubileumát ünneplő, immár Kossuth-díjas Csík Zenekar a csúcsra - anélkül hogy a népzenei hagyományban való elmélyültségéből jottányit is engedett volna. A Csík Zenekar pontosan tudja, mire kötelezi negyed évszázados útja, és annak ünnepe. Nem tér el attól, hogy úgy játsszon paraszti muzsikát, ahogy azt a legnagyobb adatközlőktől tanulta. És fenntartja a jogát arra, hogy ezt a hagyomány aktualizálja, hogy más stílusokba oltsa, ahogy azt a maga korában Bartók Béla is tette. Szám szerint a hetedik lemezen autentikus hangvételű és autonóm feldolgozású népzenék, illetve újabb popzenei feldolgozások egyaránt helyet kapnak rajta.


Csík zenekar

24-én Szent György napon a Fonóban a Györgyöké a főszerep: A Téka zenekar vezetője, Lányi György az est házigazdája, fellép a világ egyik legjobb szájharmonikása, Ferenczi György és zenekara a Rackajam, akik együtt muzsikálnak Pál István "Szalonna" prímással és bandájával. A Ferenczi-féle fúziós zenekar fúziója a népzenész Szalonnáékkal többször bemutatkozott már, és mindahányszor bebizonyosodott, hogy műfajok feletti zene létezik csak, és a remek muzsikusok műfajtól függetlenül csodákat művelnek a színpadon. Megnyitjuk Vadász György és Csete György építészek közös tárlatát és közben Szent-György hegyi borokat kóstolunk.

A Hagyományok Házában 24-én, csütörtökön a Fölszállott a Páva győztese, a Parapács zenekar lemezbemutató koncertje lesz. 2007 nyarán alakult, majd formáját 2010 augusztusában elnyert fiatal zenekar első lemeze a Fonó gondozásában jelenik meg.

A tavalyi Budapest Folk Festen volt először "Csak csajok" nap a Fonóban a műfaj kiemelkedő női előadóival. Idén reményeink szerint 25-én, pénteken vendégül látjuk Szvorák Katit és tanítványait, Orbán Johannát, Paár Julcsit és Timár Sárát. Ezen az estén mutatkozik be a Fonóban a Fölszállott a Páva 2014-es felhívására alakult női kvartett a Csercsel; itt lesz a 2012-es Páva szólóének kategóriagyőztese, Csizmadia Anna és a Magony trió és a Forgó zenekar is.


Csak csajok

Szintén péteken este a Cimbaliband mutatja be új, a Fonó gondozásában megjelent, Vidámpark c. lemezét a gödöllői Művészetek Házában. A korábbi lemezekkel ellentétben a népzenében jártas Unger Balázs az elmúlt években sikert sikerre halmozó zenekarával ezúttal kizárólag saját szerzeményekből álló albumot hozott létre, amely táplálkozik népzenei gyökerekből, de valódi rock and roll "bulizene".

Van benne muzsika! Évente egyszer a részvevő népzenészek úgy keresik az Év népzenész borát, ahogyan régen tették ezt a falvakban: Van-e benne muzsika? Idén szombaton kiemelt regiónk Badacsony, mivel tavaly mind fehér mind vörös kategóriában övék lett az aranyérem. Ezen az estén fellépnek Magyarország vezető népzenész formációi: a Buda Folk Band, akiknek legutolsó, Magyar Világi Népzene c. albumát a világzenei toplista második helyére szavazta be a nemzetközi zsűri, a Fonó egyik legkedveltebb táncházi bandája, a Góbé zenekar és a Tallabille, akik első lemezük anyagát mutatják be.

Az idei Budapest Folk Fest kiemelt produkciója szintén szombaton este mutatkozik be a Fonó nagytermében; a baszk zene egyik legjelesebb képviselője, Juan Mari Beltran és zenekara lép fel. Beltran a baszk nemzeti ütőhangszer, a txalaparta kiemelkedő játékosa, a baszk hangszerek és zene legaktívabb oktatója, tanára, hagyományainak ápolója. Koncertje különleges élményt ígér.

A Budapest Folk Fest gálája a Kobuci Kertben lesz április 27-én vasárnap, megnyitva ezzel a szabadtéri nyári fesztiválévadot is. A Fúvós Fergetegen fellép a Fanfara Complexa a moldvai és román tánczenék hazai nagyágyúja és román vendégeik, a tíztagú fúvós Fanfara Shukar zenekar, akikkel együtt közös fúvós koncertet adnak.

A műsorváltoztatás jogát a Fonó fenntartja.

A Budapest Folk Fest műsorfüzete online itt érhető el: http://www.fono.hu/data/files/folkfest_lapoz.pdf 


BudaFolk Band

Budapest Folk Fest 2014
2014. április 21-27.

Fonó Budai Zeneház - Művészetek Palotája - Kobuci kert - Hagyományok Háza - Gödöllő Muza

2014. április 21. hétfő

Fonó -  20.00- Fesztivál nyitó Locsoló bál - muzsikál a Heveder zenekar (Erdély)


2014. április 22.  kedd

Fonó - 19.30 - Mezei Szilárd Túl a Tiszán Innen Zenekar - Bodor Anikó gyűjtésének szentelt koncert

Fonó - 21.00 - Karoliina Kreintaal (Észtország) - Porteleki Áron - Kiss Krisztián trió

Fonó - 22.00 - Dresch Quartet - Lélek-zene életből 


2014 április 23. szerda

Müpa - 19.30 - Csík zenekar lemezbemutató koncert

Fonó - 18.30 - Méhkeréki Bál, muzsikál a Szeret zenekar adatközlő vendégekkel! 


2014. április 24. csütörtök

Hagyományok Háza - 19.00 - „Bëbocsātlak" a Páva győztes Parapács együttes lemezbemutatója

Fonó  - „Szent György nap"

Bormustra: Szent-György hegy - Balatonfelvidék

Fonó 19.00 - Kiállítás: Vadász György és Csete György építészek közös tárlata

Fonó 19.30 - Lányi György (Téka zenekar) - népzenei műsora

Fonó 20.30 - Ferenczi György & Rackajam & Szalonna és bandája közös koncertje


2014. április  25. péntek

Gödöllő - Művészetek Háza: Cimbaliband - Vidámpark lemezbemutató koncert

Fonó - „csak csajok II."

Fonó 20.00 - Szvorák Katalin és tanítványai, Csercsel, Csizmadia Anna és a Magony trió, Forgó zenekar  


2014. április 26. szombat

Fonó Budai Zeneház - 16.00-24.00

„Van benne muzsika" - Az ország vezető népzenészei osztályozzák a meghívott borászatok, kiállítók borait!

Meghívott, kiemelt régió Badacsony, mivel 2013-ban úgy fehérbor, mint vörösbor kategóriában az övék lett az aranyérem!

Közreműködnek Magyarország vezető népzenei formációi: Buda Folk Band, Góbé, Talabille

22.00 - Budapest Folk Fest nemzetközi produkciója: Juan Mari Beltran - Txalaparta koncert 


2014. április 27. vasárnap

Budapest Folk Fest záró

Kobuci kert - 19.00 - Fúvós fergeteg: Fanfara Complexa, Fanfara Shukar (Ro)

Új hozzászólás