Hayao Miyazaki mester az anime műfaj egyik, ha nem a legelismertebb alkotója, róla még annak is illett hallani, aki ugyan nem foglalkozik az animációval, de érdeklődik a művészfilmek iránt, mivel ő legnyugatibb, távol-keleti alkotó, akit elismernek mind Európában, mind az amerikai kontinensen. Akár úgy is meglehetne határozni, mint a japán Walt Disneyt.

A film Jiro Hirokoshi életéről szól, ami újdonság Miyazaki mestertől, mivel az ő animéi általában varázslatos történetek, csodás lényekről, felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt szóló örökérvényű mesék, tehát az életrajzi elemekkel operáló melankolikus-romantikus dráma újdonságnak számít tőle.

A fanyalgók megkérdezhetnék, hogy ez a történet miért nem élőszereplős lett? Miért kellett négy év, napi 12-14 munkaóráját beleölni, ha az egészet le lehetett volna forgatni rosszabb esetben egy év alatt? Egyetlen olyan effekt nem volt a filmben, ami a mai technikával különösebb megerőltetés nélkül ne lehetett volna létrehozni.

Csak elfelejtik, hogy Miyazaki anime rendező, művész, alkotó. Alkotó, úgy mint a főszereplő, Jiro, akinek, csak annyi a vágya, hogy a legszebb repülőgépeket tervezhesse meg. Miyazakinak is ennyi a vágya. A legszebb rajzfilmeket/animékat akarja megalkotni. A másik párhuzam a szerző és karaktere között a repülés tisztelete és vágya. Miyazakinál ez többszörösen visszatérő motívum, láthattuk már a Porco Rossóban és A vándorló palotában. Annyira repülésmániás, hogy egyszer meg akart venni a filmben látható A6M Zero repülőből egy példányt, de a felesége megvétózta az ötletet!

Jirót pedig az sem tántorítja el, hogy a látása közel sem tökéletes, ezért pilóta nem lehet. Kitartása viszont emberfeletti: annyit tanul, hogy Japán legjobb, zseninek kikiáltott repülőgép tervezője lesz. Lehetőséget kap fiatalon, hogy bejárja a korabeli Németországot és Európát, álmaiban Caprionival beszélget, a leghíresebb olasz repülőgép tervezővel. Így jut el céljához, hogy megtervezhesse a Zerót. De azt hiszem, ezen a ponton nagyon előre szaladtam a történetben.

Jirót gyermekkorától kezdve követhetjük figyelemmel a filmben. Kamaszkorában a nagy edói földrengés előtt, néhány órával ismerkedik meg későbbi szerelmével, Naokoval, akit meg is ment a földrengés után. Ezután láthatjuk, hogyan tanul és köt barátságot Hattorival, a későbbi munkatársával a gazdasági világválság alatt, később szerelmét hogyan vezeti a halál völgyébe a tuberkolózis járvány és a közelgő világháborút megelőzően, milyen a hangulat és az élet Japánban.

A film első fele Jiróval és a technikával foglalkozik, azzal, hogyan bontakozik ki egy korabeli „geek". Amikor erre ráunnánk, a mester behozza a melodrámai szálat - Jiro és Naoko felnőttként újratalálkoznak egy hegyi üdülőhelyen, s mint kiderül, szerelmük sosem múlott egymás iránt a földrengés óta. Sőt, annyit erősödött az évek alatt, hogy miután megvolt a nagy egymásra találás, hihetetlen módon el is jegyzik egymást, ami szerintem nagyon is furcsák európai szemmel nézve. A házasságukba pedig a lány betegsége és Jiró munkamániája szól bele. Később a gondolatrendőrség elől is bujkálnia kell Jirónak, ami száműzetésbe kényszeríti, a lányt pedig szanatóriumi kezelése köti a hegyekbe, tehát, amikor a legjobban vágynak egymásra, akkor sem lehetnek együtt.

A fő kérdés a filmben, hogyan tud Jiro elszámolni a lelkiismeretével és az életével, amikor tudja, hogy élete fő műve több százezer ember halálát segíti elő, pedig ő csak gyermekkori álmát akarja megvalósítani, hogy a legjobb, leggyorsabb, legolcsóbb repülőgépet tudja létrehozni, miközben szerelme egyre közelebb sodródik a halálhoz, akinek a legjobban szüksége lenne rá. De rá van szüksége nemzetének, kormányának és vállalatának is, hogy felzárkózhasson a fejlett nyugati államokhoz. Magában állandóan vívódik, hogy álmai megvalósításáért eladja-e a lelkét, feladja szerelmét, vagy végig tudja-e csinálni mindazt, amiért egész életében fáradozott, dolgozott, miközben tudja, hogy a mészárlás eszközét hozza létre és kézzelfoghatóan egyre kevesebb ideje van vissza szerelmének az életéből.

A művet átszövik az irodalmi utalások, már-már szájbarágósan, akár Thomas Mann Varázshegy-parafrázisának is tekinthetünk jó pár jelenetet. A film címéül szolgáló Paul Valéry idézet is ide tartozik, a Tengerparti temető záró versszakának eleje: "Szél támad! ... Próbáljunk meg élni újra!"

Az egész alkotásra vetítve azt is üzeni, hogy bármerre is fejlődik a világ, bármilyen új „szelek" is fújnak, bármi is történik velünk, akkor is próbáljunk meg élni és embernek maradni.

Miyazaki még a tavalyi Velencei filmfesztiválon jelentette be, hogy ez az utolsó műve. Ha másért nem, hát ezért menjünk el a moziba és tekintsük meg az anime nagymesterének utolsó alkotását, és döntsük el magunkban, hogy méltó befejezése-e egy méltán világhíres életműnek. Szerintem igen. Szerinted Tisztelt Olvasó?

A film értékelése: 8.5/10

*Isteni szél japán megfelelője kamikaze