Szommer Ildikó, a Savaria Történelmi Karnevál igazgatója idén tavasszal az Év Fesztiválszervezője díjat nyerte el. A rangos turisztikai díjat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át a Kongresszusi Központban. Ildikót a Magyar Fesztiválszövetség terjesztette fel a díjra. Ahogy akkor nyilatkozott, ez nemcsak a vezető elismerése, hanem az egész Fesztiválé, a szervezőké, a fellépőké, a rendezvényt támogató szombathelyieké.

A Cafe Freiben a beszélgetés közben régi filmek peregtek. Érdekes volt nézni a hihetetlen sok felvonulót. A hatvanas években a város nagyvállalatai támogatták a rendezvényt, a Cipőgyár például korhű lábbeliket varrt nagy darabszámban. A cégek dolgozói felvonultak, a rendezvény nagy népszerűségnek örvendett.

Miért lett mégis vége? Állítólag a pénzhiány volt az oka. Az a legenda tartja magát, hogy a felvonulás után második világháborús német egyenruhába öltözött fiatalok a népszerű Keringő szórakozóhelyre mentek sörözni, és ez többekben visszatetszést keltett. Állítólag némi atrocitás is történt. Valószínűleg több szerencsétlen tényező együttállása miatt szűnt meg évtizedekre a karnevál.

A sikeres rendezvény emléke azonban nem halványult a szombathelyiekben, és a millenniumi ünnepségek kapcsán felmerült az ötlet az önkormányzat kulturális bizottságában a karnevál felelevenítésére.

Szommer Ildikó dolgozta ki a megvalósítási koncepciót. Három nyertes pályázatnak és Szombathely város támogatásának köszönhetően sikerült 2000-ben megvalósítani a Savaria Történelmi Karnevált. Ebben nagy segítséget nyújtott az akkortájt alakult Savaria Legio Hagyománykutató, Hagyományőrző és Ismeretterjesztő Egyesület.

Az első karneválszínház Szombathely történetét vitte színre hat képben, erre alkalomra írt népszínművel. Kalandos volt a rendező keresése, mert a hatalmas léptékű, 600 fős szereplőgárdát mozgató darab rendezését kezdetben senki sem akarta elvállalni. Végül Bucz Hunor rendező állt kötélnek. Ám, amikor meglátta a Ferences-kert siralmas, feltúrt állapotát, ahol többször majdnem kibicsaklott bejárás közben a bokája, visszamondta a felkérést. Ildikó újra felutazott hozzá, és meggyőzte.

A darabhoz 600 statisztára volt szükség, de csak 300 önkéntes szombathelyi jelentkezett. Ildikó így beállított a helyi laktanya parancsnokához, aki megengedte, hogy az alakulótéren meggyőzze a katonákat. A bakákat sikerült is megnyerni az ügynek, akik mindig pontosan megjelentek a próbákon, és fegyelmezetten végrehajtották a rendezői utasításokat.

Első emlékem Ildikóról, a fesztivál motorjáról 15 évre nyúlik vissza. A reggeli 6 órás InterCity-vel utaztam Budapestre. Az tűnt fel, hogy a mögöttem levő széken ülő hölgy az út teljes hosszában telefonált mobilján. Állandóan hívott valakit, amikor pedig lerakta rövidesen csengett a készülék. Bizonyára akkor győzködte a rendezőt...