Vasi Zenei Regiszter - A Trojka Kaland

Képgaléria megtekintése2009.05.13. - 21:00 | Büki László 'Harlequin'

Vasi Zenei Regiszter - A Trojka Kaland

Trojka: három, egymás mellé befogott lótól húzott kocsi, ősi orosz fogatolási módszer. Trojkában - a világon egyedülállóan - különböző járómódú lovakat fognak be egy kocsi vagy szán elé, ezzel a fogat nagy, 40-50 km/órás sebességet is képes elérni és azt hosszabb időn keresztül tartani, mivel a lovak a speciálisan megosztott terhelés miatt kevésbé fáradnak. Kaland: csíny, kockázat, merész vállalkozás, flört. Zenekari ismertetőnkben egy gyorsvágtájú csínytevést, A Trojka Kalandot mutatjuk be.

HIRDETÉS

Zenekartörténet

A zenekar 2007. áprilisától működik. A „Komp" volt az ATK előszobája, amely a kilencvenes évek végén alakult, zalaegerszegi underground formáció volt. Ebben a bandában dobolt H. N., zalaszentgróti lakos. Aztán később csatlakozott a bandához K.L. basszusgitáros. Pár év után a Komp szünetre ment, de a sötétség nem hallgatott benne, mert pár ével később újraalakult. Ekkor meghívták SZ.P. kőszegi lakost, hogy gitározzon a zenekarban. A felújított „Komp" azonban már nem sokáig bírta, és rövididőn belül közös megegyezéssel kikötötték. A 'Komp" feloszlásának másnapján alakult meg az „ATK" zenekar a dobosból, a basszistából és a gitárosból. A gitáros + a basszusos felvállalták az éneklés nehéz terhét (egyesek szerint nem kellett volna), hogy ne kelljen majd külön gázsit fizetni az énekesnek, akinek amúgy még erősítőket sem kellene cipelnie. A triót tehát anyagi megfontolásból találták a lehető legjobb megoldásnak. Mindenesetre nem volt és még most sem könnyű az út ezzel a felállással, de egy trojka az ugye ettől trojka. És hogy mitől kaland? Mert elkezdődött a neméppensétagalopp, a dalszerzés iszonyatosan göröngyös útján, de megérte, mert igazi remekművek születtek - nem hozott, hanem saját anyagból, magyarul! Ma már ez is ritkaság...

Az együttes tagjai:

Horváth Norbert
2007.04- dobok
Koller László 2007.04- basszusgitár, vokál
Szarvas Péter 2007.04- gitár, ének


Stílusismertető, zenei jellemzés Talán eklektikus rokk.

Eklektikus rock. Koller Lacika az „indie" stílusjegy kifacsarásával a „mindie" (ejtsd: májndi) jelzőt aggatta rá.

Diszkográfia

Demonstrációs célokat szolgáló anyag, „CD-R80" munkacímmel. Várjuk szponzorok jelentkezését az igazihoz.

Fontosabb fellépések

A megalakulás után több kiállításmegnyitón felléptünk, viszont a zenekar közös fejrázással reagál minden további ezirányú felkérésre.

2009. január 24. - Végállomás Klub, Szhely, Takács Esztiék előtt

2009. április 10. - Savaria Mozi, Szhely, HS7 előtt

A fontosabbak még hátravannak, fiatal kis zenekar a mienk!

Őket hallgatjuk

Norbi: Kispál, Quimby, Nyers, 30Y, Audioslave, Rage Against, Primus, RHCP, John Scofield, Dave Matthews.
Laci: Barbaro, European Mantra, Tizenhét. Külföldiek közül amiket Norbinál már felsoroltunk ( Flea volt az inspiráló annak idején). De kedvenc a dél-koreai Nguyen Le, Dean Brown, Victor Wooten, Victor Bailey, Scott Henderson, Hiram Bullock (ő különösen nagyon), Jimi Hendrix és még sokan mások.
Peti: Ferenczi Gyuriék, az Európa Kiadó (egyik legjobb magyar koncertélmény), régen a Kispál + a Quimby, Snétberger Ferenc, Bartók Béla (ő a Lacinak is). Rutkai Bori és a Specko Jedno, ők vadállatok (ugyancsak Laci is csípi), Kiss Erzsi. Besh o Drom, Jimi Hendrix, Frank Zappa. Ők a fő. Peter Gabriel, Pink Floyd, Roger Waters szólóban. Miles Davis, Nguyen Le, Henderson, Mike Stern, Erik Truffaz, Bach, RHCP, megboldogult lánykoromba a Queen (azon nőttem föl), John Coltrane, Paul Weller, Suzanne Vega, a régi Sheryl Crow (első 3-4 lemez) meghátmégrengeteg.


Hang- és videoanyag

Elérhetőségek, weboldal

www.trojkaland.com (még konstrukció alatt)

http://www.myspace.com/trojkaland

http://www.mkmb.sk/atrojkakaland/


A zenekarról megjelent írásaink

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

ßepi 2009.05.13. - 23:49
Nagyon LOL: http://vaskarika.hu/images/gallery/0/e/9/0e9fa32f.jpg
Nem is tudtam hogy van ilyen nevü szhelyi banda. Fasza név. Kakaland xD

További hírek

Vasi Zenei Regiszter - Eticatt

2017. 05. 05. - 01:00 - Kultúra / VZ

Vasi Zenei Regiszter - Purestyle Division

2010. 06. 11. - 00:15 - Kultúra / VZ

Vasi Zenei Regiszter - Rith

2010. 05. 12. - 10:34 - Kultúra / VZ

Vasi Zenei Regiszter - Ocho Macho, a hupogás királyai

2009. 11. 27. - 00:30 - Kultúra / VZ

Vasi Zenei Regiszter - Blues Jam

2009. 10. 28. - 00:30 - Kultúra / VZ

Letölthető anyagok

Kéktintába lépett az isten.mp3 - [2,24MB]
Nyugodj meg.mp3 - [3,33MB]
Ki.mp3 - [4,8MB]

Kapcsolódó hírek

Vasi Zenei Regiszter - Bagatell

2017. 08. 25. - 12:00 - Kultúra / VZ

Vasi Zenei Regiszter - Latin Spirit Duo

2010. 12. 22. - 00:45 - Kultúra / VZ

Vasi Zenei Regiszter - Metalmovers

2010. 12. 08. - 00:20 - Kultúra / VZ

Rakéta a zsebben – Bemutatjuk a The Three Teadies zenekart

2010. 07. 29. - 00:10 - Kultúra / VZ

Vasi Zenei Regiszter - Athran

2010. 06. 17. - 00:10 - Kultúra / VZ