Cigánylecsó Maszkurával - a Körmendi Napok 2014 harmadik napja
Képgaléria megtekintése2014.08.18. - 12:00 | Waldo - Fotók: Waldo, Jámbori Tamás
Vasárnap főzőversennyel folytatódott a Körmendi Napok rendezvénysorozat, így már kora délelőtt egy gasztronómiai kavalkádba cseppenhettünk a Batthyány-kastély oldalkertjében. Délután az eredményhirdetés után a Szabadság téren lépett fel a Barabonto, a Maszkura és a Tücsökraj, késő este pedig Dj. Whitenegro szórakoztatta a közönséget.
Aki kora délelőtt a Szabadság tér felé igyekezett, meglepetten tapasztalhatta, hogy az elmúlt napok nyüzsgése néhány lézengő kivételével tovatűnt. De érezhette azt is, hogy finom illatok kavarognak a levegőben, amit egyszerűen nem lehet nem követni. A „nyomok" a Batthyány kastély oldalkertjébe vezettek, ahol a csapatok már főzték a versenyre szánt étkeket, hogy nem utolsósorban a kóstolójegyek vásárlóinak finom ebéddel szolgálhassanak.
A gyanútlan ideérkező - főleg, aki még nem járt Körmendi Napokon - azt hihetné, hogy minden csapat összeüt egy megszokott gulyáslevest, holott egyáltalán nem erről van szó. Kóstolhattunk például tárkonyos pulykaragut, aminek az érdekessége a krumpliból, tárkonnyal és petrezselyemmel fűszerezett, levesbe szaggatott galuska volt, és olyan vadmalac húst is, amit a császárgomba és a vargánya tett különlegessé. A laskagombás csirkeragut azért ajánlották készítői, mert saját termesztésű gombát használtak a főzéskor, az áldost pedig - ami, mint megtudtuk, egy áldozati étel - régen mindig vadászat után készítették, ízvilágában megtalálható a négy alapíz, a keserű, az édes, a savanyú és a sós, fő fűszerei pedig a sáfrány és a kurkuma. Felsorolni is hosszú lenne, hányféle változatos, különleges ételt választhattunk mindössze háromszáz forintos kóstolójegyért, és leírni is nehéz lenne, milyen hangulatos volt ezeket az ételeket elfogyasztani a kastély oldalkertjében, miközben a színpadról jó ebédhez szólt a nóta Horváth Percsák Sándor, Kovács Kokó Imre, Horváth Szabolcs, valamint Horváth Pika Tibor és népi zenekara jóvoltából.
Délután fél kettő magasságában a zsűri asztalhoz ült, és elkezdte értékelni - a 31 csapat által főzött - jobbnál jobb ételeket, amik a bírák asztalára különleges, ízléses tálalással kerültek. Erre már beérkeztek azok az édességek is, amiket szintén a versenyre sütötték az ügyes kezű háziasszonyok, hogy valamelyikre majd azt mondhassák, ebben az évben ez lett Körmenden a Batthyány szelet.
A zsűri pedig a következőképpen értékelt:
Főzőverseny:
I. helyezett: Alsóberki Kártyacég, Húsos batyu
II. helyezett: PANKULIK, Körmös csülkös pacal
III. helyezett: Senior Néptáncegyüttes, Cigánylecsó
Különdíjat kapott:
Nyugdíjas boszik: Töltöttkáposzta boszi módra
Régió Egyesület: Bogaáldos
Jóbarátok: Pulykatokány
Zumbarátok: Erdei barangoló cukkini ágyas salátával
Borkorcsolya verseny:
1. Nagy Péterné Dederus elnevezésű étele
2. Borsos Sándor Krumplifánkja
Sütemény verseny:
1. Hajba Péter Ízrandevú nevű süteménye, ami a mai naptól hivatalosan is viselheti a Batthyány szelet nevet
2. Németh Ildikó
Körmend város bora verseny:
1. Németh Gábor - Marcali Baglashegyi Borászat, Cabernet Franc bora
2. Mándli Borház, Merlot bora
Különdíj: Mándli Borászat, Chardonnay bora
Közönségdíj: Alasz Pince, Kőszegi Blauburger bora
Délután a Szabadság tér színpadán a Barabontó együttes, majd a Maszkura és a Tücsökraj lépett fel, este pedig sok fiatal kedvence/barátja/ismerőse, Dj. Whitenegro diktálta a ritmust.
A Körmendi Napok ismét összehozott, mosolyra fakasztott, etetett-itatott, és ismét bebizonyította, hogy Körmend az a hely, ahol minden időben, mindig jó együtt lenni.
Az előző nap képes összefoglalója:
Ivan and the Parazol, Soulwave, családi programok - Körmendi Napok 2014 második nap
2014.08.17. - 16:00 | Waldo
A Körmendi Napok rendezvénysorozat második napján délután a gyerekek, családok vehették birtokba a Szabadság teret, majd a Vasparipa Egylet bemutatói színesítették a délutánt. A színpadon Joni bohóc, P. Nagy Ferenc és Kovács Jószef László szórakoztatott, késő délutántól pedig Szabó Ferenc és Deev, a Soulwave, valamint a Blackriders és az Ivan and the Parazol.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás