Nehéz belekezdeni a cikk írásába. A családias répcelaki vetítést követő néma csend is bizonyítja, hogy senki nem tud úgy elmenni a film mellett, hogy ne érintse meg egy 27 éves, tehetséges fiatalember értelmetlen halála. Dokumentumfilmes szemmel nézve a film megrendítő, de egyben távolságtartó is, kérdéseket felvető, és megválaszolatlan. Tele van vitatható állításokkal, elvarratlan szálakkal, rosszul sikerült, rekonstruált játékfilmes elemekkel, és dokumentarista, könnyfakasztó, szívszorító képekkel és gyászjelenettel.

Az ügy még jelenleg is nyomozati szakaszban van, de már itt a film első része, mely a rendező nyilatkozatai szerint objektíven próbálja bemutatni a megtörtént eseményeket. Az alkotás első felében megemlékezünk a nagyszerű kézilabdázóról, és értelmetlen, brutális haláláról. Marian Cozma Románia egyik élcsapatában, a Dinamo Bukarestben kezdte pályafutását, mellyel számos sikert ért el. 2006-ban szerződött - az akkor még csak 24 éves játékos, - a Veszprém csapatához. Velük is bajnokságot és kupát nyert, ezenkívül a Kupagyőztesek Európa Kupáját is sikerült megszereznie az MKB Veszprémnek. Ebben a soknemzetiségű csapatban kubai, szerb, horvát, orosz és magyar sportolók küzdenek szívvel-lélekkel egymásért és a győzelemért. Nem számít, ki honnan jött, hol nevelkedett - itt mindenki elsősorban veszprémi. Az volt a 27 éves Marian Cozma is, akit 2009. február 8-án hajnalban gyilkoltak meg egy veszprémi szórakozóhely előtt.

Az életvidám kézilabdázónak a hozzátartozói közül egyedül az édesapja szólal meg. Ő egy különös ember, gondolatai egészen mélyre hatolnak, és megérintik a nézőt. Teljesen érthetetlen, hogy honnan van ebben az emberben ennyi erő - hisz még a játékosokat is ő bátorítja. És az édesapa, Petre Cozma válaszol: „A fiamból!" A filmben megszólaló játékosok a tragédia estéjéről alig mondanak valamit, főleg Sesum-ék nem, akiket egy-egy rövid mondat erejéig tettek be a filmbe. Az egész összetűzés a táncparkett közepén, az ide-oda lökdösésből indult, mely kegyetlen verekedéssé fajult. Nem tudjuk biztosan, hogy így történt-e, legfeljebb csak találgathatunk. A hidegvérű gyilkosság pedig megtörtént, és csak a szerencsén múlott, hogy a fiú segítségére siető csapattársai és barátai, a horvát Ivan Pesics és a szerb Zarko Sesum súlyos sérüléseket szenvedve, de túlélték a támadást. Az eset után szinte az egész országot megrendítette a brutális kegyetlenséggel elkövetett emberölés. Gyanúsítottak már akadtak, de ítélet még nincs.

A filmben többször elhangzik, hogy a rendőrség által elfogott elkövetők cigányok voltak, így egy mellékvágányon elindulva érintjük a cigánykérdést, a cigánybűnözést. Egymásnak ellentmondó riportok, kérdésfelvetések, és a mellékszál hirtelen elengedése jellemzi ezt a néhány perces részt, majd egy gyors váltás után a film odamond a lassan és enyhén ítélkező magyar igazságszolgáltatásnak is. A rendező tehát belefog kényes kérdésekben, és nem akar - vagy talán nem is tud - állást foglalni ezekben a témában. A dokumentumfilm második felével tehát az a baj, hogy nincs eldöntve, hogy a gyilkosság bemutatásán túl miről is akar szólni, amibe pedig belekap az rettentő felszínes marad.

A kézilabdázó halála okozta közös román-magyar fájdalom, felvetett kérdések, gyors témaváltások, disco-zenés grafikák, jól ismert színészekkel rosszul rekonstruált verekedés, lágy dallamokkal megerősített, érzelmileg telített jelenetek és archív képsorok, hosszan kitartott sportcsarnoki búcsúztatás, őszinte megrázó pillanatok. A Szíven szúrt ország méltó emléket állít a 27 éves Marian Cozmának, és nyolcvan percben újrameséli, mi történhetett a tragédia pillanataiban. Az élet és a lezáratlan ügy pedig megy tovább, a dokumentumfilm készülő második fele pedig jelen percekben is ezekre a dolgokra fókuszál.

A magyar dokumentumfilmet az Agora Savaria Filmszínház május 27-ig vetíti.

Veszprém szép, de kicsi hely. Olyan, mint Magyarország. Lakói sokat dolgoznak, elviselik a bajokat és örülnek, ha van miért. Veszprémben van egy kézilabdacsapat, amelyben kubai, szerb, horvát, orosz és magyar sportolók küzdenek szívvel-lélekkel ezért a szép kis dunántúli városért. A világ egyik legjobb kézilabdacsapata, ahol nem számít ki, honnan jött, hol nevelkedett, ahol mindenki elsősorban veszprémi. Az volt a román Marian Cozma is, akit idén február 8-án megöltek a város közepén működő népszerű szórakozóhelyen. A gyilkosok egy harminc főt számláló bandával érkeztek, és azóta sem derült ki, hogy mit kerestek ott. Senki sem érti és sokan félnek. Leginkább attól, hogy ebben az országban minden megtörténhet. Ez a film azért készült, hogy megértsük végre, hogy milyen világban élünk. Ez a film nem nyomoz, nem vádol, és nem keres felelősöket. A gyilkosokat meg kell büntetni, de a felelősség a mienk. Veszprém magyar város, mindez Magyarországon történt. A felelősök magyarok. Az áldozatok szerettek minket, magyarokat. Kérdés: szeretjük-e mi is magunkat annyira, hogy véget vessünk a félelemnek, hogy ne higgyük, hogy a bűnözők bármit megtehetnek, mert náluk van a pénz és a hatalom. Maradt-e ebben az országban annyi méltóság, erő és becsület, hogy megvédje magát és barátait azoktól, akik sem törvényt, sem erkölcsöt nem ismernek. A film, és a történet folytatódik. (port.hu)